Keresett kifejezés: olaj | Találatok száma: 42531 Új keresés

Hatnapos szériát szakított meg a Dow

Jelentős erősödéssel indult a hét az amerikai tőzsdéken. A jó hangulat részben vállalati hírekkel, részben a görög fejleményekkel volt indokolható, illetve az előző heti gyenge teljesítményt követő technikai felpattanás is szerepet játszhatott az emelkedésben. A több százalékkal dráguló olajnak köszönhetően az energiaszektor felülteljesítő volt.

Szerdán még olcsóbb lesz az üzemanyag

Szerdától bruttó 5 forinttal csökkenti a Mol a benzin és 2 forinttal a dízel nagykereskedelmi listaárát. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 347,6, a gázolajét pedig bruttó 332,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Brutális exportadat érkezett

Júniusban 820 millió euró volt a külkereskedelmi mérleg többlete - ebben a hónapban még sosem láttunk ilyen magas számot. Az első fél évben szintén rekordot döntött az aktívum, az export szintén történelmi csúcson jár.

10 hír, amiről tudnod kell ma reggel

Gyenge makroadat Kínából, egy erős Japánból ma reggel, a héten pedig a gyorsjelentések mellett ismét a görögökre figyelhetünk.

Meglepő piaci fordulat, ami talán segít Magyarországon is

A mögöttünk hagyott héten is folytatódott a tőkekivonás a feltörekvő piaci államkötvény alapokból, hiszen 285 millió dollár távozott, de emögött egy meglepő piaci fordulat is meghúzódik - mutat rá heti elemzésében az UniCredit szakértői csapata. Ebből a meglepő, sőt furcsa fordulatból minimális mértékben Magyarország is részesült, hiszen egy hét alatt kissé nőtt a külföldi befektetők magyar állampapír állománya is.

Magyarország a szárnyaló csillagok között

Magyarország a régió feltörekvő piaci országai között kedvező pozícióban van - állapították meg friss elemzésükben a Morgan Stanley szakértői.

Menekülnek a befektetők a nyersanyagpiacról

Nemcsak az olaj és az arany árának esése miatt volt kemény a július a befektetőknek, hanem azért is, mivel több árupiaci hedge fund is bejelentette: végleg bezárja kapuit. A lépést a rossz teljesítmény mellett az is ösztönözte, hogy tavaly összesen 3,4 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki az árupiaci alapokból a befektetők - írja a Financial Times.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel

Ma érkezik Amerikából az átfogó munkaerő-piaci jelentés, a befektetők elsősorban erre figyelnek, hiszen a számok a kamatemelés időpontjára lehetnek meghatározó szereppel. Emellett több fontos vállalati hír érkezett, közzétette eredményét a Pirelli és az NVidia, a Coca-Cola pedig több palackozó üzemét is egyesítené.

Szétütötték a görög tőzsdét - Mi maradt a befektetőknek?

A héten nyitott ki újra a görög tőzsde, a legtöbb részvény árfolyama meredeken esett, a befektetők láthatóan igyekeztek kitárazni a görög eszközökből. A mostani árfolyam szinteken jogosan merülhet fel ugyanakkor a kérdés, hogy vajon érdemes-e már jó vételi lehetőségek után kutatni az elsősorban hosszabb távon gondolkodó, fundamentális megközelítést alkalmazó befektetőknek. A piacot semmiképpen sem érdemes egységként kezelni, érdemes az egyes instrumentumok között különbséget tenni. A bankpapíroktól úgy tűnik egyelőre még érdemesebb távol maradni, ugyanakkor lehet találni olyan ígéretes vállalatokat is, melyek még a várhatóan jelentősen romló görög gazdasági folyamatok mellett is jól teljesíthetnek.

Féléves mélyponton zárt a Dow

Kedvezőtlen hangulatban indult és abban is maradt a kereskedés az amerikai részvénytőzsdéken, mely mögött a látványos olajáresés és néhány csalódást okozó vállalati jelentés áll. A Dow Jones zsinórban hat napos zuhanást könyvelhetett el, de többi vezető részvényindex is számottevően veszített az értékéből.

Ennek biztosan fognak örülni az autósok

Péntektől bruttó 3 forinttal csökkenti a Mol a benzin és 2 forinttal a dízel nagykereskedelmi listaárát. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 352,6, a gázolajét pedig bruttó 334,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Növekvő kockázatokat lát Kurdisztánban a Mol (2.)

Igen erős negyedéves jelentést tett közzé ma hajnalban a Mol, a kilátások kapcsán ugyanakkor a cég pénzügyi igazgatója egy videóinterjúban elmondta, az év második felében is kedvező külső környezettel számolnak a finomításnál, de nem olyan kedvezővel, mint az első félévben.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel

Kínában a vártnál jobb makrogazdasági adat érkezett, ennek ellenére a sanghaji tőzsde nem tud erősödni. Tovább záporoznak a gyorsjelentések, ma hajnalban a Mol tette közzé eredményeit, ami több soron is meglepetést okozott, tőzsdezárás után pedig a Magyar Telekom fog jelenteni.

Meg se kottyan a Molnak az alacsony olajár

Ma hajnalban tette közzé negyedéves beszámolóját a Mol, mely összességében kedvező lett, a legtöbb profit soron a társaság felül tudta teljesíteni az elemzői várakozásokat. A finomítás-kereskedelem kiugróan jól teljesített, az üzletág minden idők legjobb negyedéves eredményét érte el, túlszárnyalva a legoptimistább elemzői előrejelzést is.

A jelentés főbb pontjai:

  • a kitermelési volumen emelkedett, az Egyesült Királyságban és Kurdisztánban is jelentős növekedés volt a bázisidőszakhoz képest
  • a meredeken eső olajárak miatt a kutatás-termelés eredménye ugyanakkor romlott
  • a finomítás-kereskedelem viszont szárnyra kapott, a finomítói, a petrolkémiai és a kiskereskedelmi tevékenység teljesítménye egyaránt javult
  • a készletek átértékelése 16 milliárd forint pozitív hatást okozott
  • a gáz szegmensben jelentősen visszaesett az operatív eredmény
  • mindezek eredőjeként csoport szinten közel duplázódott az egyszeri tételek és készletátértékelés nélküli EBITDA
  • a pénzügyi eredmény 10 milliárd forinttal húzta le a számokat...
  • ... aminek következtében a riportált nettó eredmény 64 milliárd forint lett
  • a 12 havi gördülő egy részvényre jutó eredmény (EPS) emelkedni tudott
  • erős operatív készpénztermelés (125 milliárd forint)
  • a nettó eladósodottság csökkent, 20 százalék körüli szintre
  • pozitív menedzsment kommentár
  • a társaság idei évi eredmény előrejelzése javult


Bár az erőteljes év/év alapú profitnövekedésre az iparági folyamatok alapján számítani lehetett, a gyorsjelentés így is kedvező meglepetést tudott okozni - elsősorban a finomítás-kereskedelemnek köszönhetően -, ennélfogva pozitív árfolyam reakciót várunk a részvényeknél a tőzsdenyitást követően.

Tovább záporoznak a gyorsjelentések

Folytatódik a gyorsjelentési szezon, ma a brit biztosító, a Direct Line, a német Hugo Boss és az Axel Springer is közzétette negyedéves eredményét.

Nem kell a falnak menni a tegnapi borús magyar adat miatt

Kellemetlen meglepetést okozott hétfőn, hogy a magyar feldolgozóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI) jelentősen lassult júliusban, azonban ez még nem feltétlenül ad okot aggodalomra - vélekednek a Citigroup elemzői. A szakemberek szerint arra fel kell készülni, hogy az év második felében lassulni fog a növekedés, de erre eddig is lehetett számítani.

Vizsgálja a görögöket az MSCI

Tegnap ugyan kinyitott az athéni tőzsde, és a korábbi tőkekorlátozó intézkedések is enyhültek, az MSCI azonban jelezte, ha továbbra is jelentős, a nemzetközi befektetők tőzsdéhez való hozzáférését korlátozó intézkedések maradnak életben, akkor átsorolhatják a görög piacot egy különálló státuszba.

Jó hír jött Kurdisztánból - Örülhet a Mol is

Fontos bejelentést tett a Gulf Keystone beszámolója szerint a kurdisztáni Természeti Erőforrások Minisztériuma, melynek értelmében a jövőben havi rendszerességgel kapnának visszatérítést a kőolaj értékesítések után a kitermelésben részt vevő nemzetközi vállalatok. A Gulf Keystone örömmel fogadta a bejelentést, ami a társaság szerint újabb mérföldkő a stabil kifizetések rendszerének megteremtéséhez.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.