Keresett kifejezés: 30 15= | Találatok száma: 24581 Új keresés

2012. január 27. 14:44 | Weinhardt Attila

Hiába fojtják le a görögtüzet? - Itt az újabb válsággóc

Miközben a végkifejlethez közeledik a már több éve húzódó görög válság, aközben egy újabb jelentős probléma bukkant fel a látóhatáron, amelynek több jegye kísértetiesen hasonlít a görög ügyre. Az utóbbi egy-két hétben egyre inkább aggódni kezdett ugyanis a befektetői közösség Portugáliáért, pontosabban azért, hogy a GDP arányában 100% fölé emelkedő adósságráta és a recesszió végül a portugáloknál is oda vezet, hogy egy második hitelprogramra szorul az ország és/vagy az adósság átütemezésekor veszteséget hárítanak a magánbefektetőkre is. Annak ellenére is, hogy az uniós vezetők az elmúlt hónapokban minden alkalommal azt hangsúlyozták: a görög ügy kivételes, más országban nem szenvedhetnek veszteséget a befektetők. Ezt egyébként a görög veszteséghárítási téma előtt is ígérték. A portugál fejlemények jól mutatják a görög ügy elszigetelésére vonatkozó stratégia gyengeségét, a periféria országok közötti pénzügyi fertőzés terjedését. A folyamat amellett is rányomhatja a bélyegét a spanyol és olasz piacokra is, hogy az Európai Központi Bank új hároméves hitele nagymértékben csökkentette a feszültségeket az elmúlt egy hónapban és február végén újabb hároméves hitelosztásra kerül sor.

2012. január 26. 18:20 | Portfolio

IMF: mélyreható változások a magyar bankszektorban

A rövid távú nehézségek és a romló környezeti feltételek ellenére javul a magyar bankszektor hosszú távú ellenálló képessége a Nemzetközi Valutaalap friss, Magyarországról szóló értékelése szerint. Az IMF vegyesen értékeli anyagában az elmúlt év devizahiteles "mentőcsomagjait".

2012. január 26. 17:49 | Portfolio

Tíz százalékos szárnyaláson van túl a forint - Miért?

Reggel még újabb háromhavi csúcsra ért a forint az euróval szemben 294 közelében, majd amellett sem tudott tovább erősödni, hogy napközben a külpiaci befektetői hangulat egyre javult és a magyar kötvényaukciók is viszonylag jól sikerültek. Tegnap délutánhoz képest azonban még így is 1%-os forinterősödésről beszélhetünk, a január eleji történelmi mélyponthoz képest pedig 30 egységnyi, azaz csaknem 10%-os szárnyalásról.

2012. január 26. 17:48 | Portfolio

Szépen emelkedett a BUX, kilőtt az OTP

Folytatódott csütörtökön az elmúlt napok emelkedő trendje a hazai piacon. A BUX értéke 3,5%-kal került feljebb, hasonló magasságokban 2011 augusztusában járt utoljára a magyar benchmark. A részvények jóval átlag fölötti, 26 milliárd forintos forgalom mellet cseréltek gazdát. Nagyot téptek ma az OTP árfolyamán, a bankpapírok már a 4000 forint feletti tartományban jártak 7% körüli emelkedést követően. Ráadásul a nagy emelkedéshez magasan az átlagon felüli, 22 milliárd Ft-os forgalom is társult. A DAX új csúcsra tört.

2012. január 26. 11:42 | Portfolio

Terv feletti eladás és eső hozamok a mai kötvényaukciókon (2.)

Bár nem volt kifejezetten erős vételi érdeklődés a ma 3 sorozat kapcsán megtartott államkötvény aukciókon, de az Államadósság Kezelő Központ mindhárom sorozat esetén kissé megemelte a meghirdetetthez képest elfogadott ajánlatok mennyiségét. Igaz ezt a korábbi hetek aukcióinál jóval alacsonyabb hozamok mellett tudta megtenni.

2012. január 26. 11:28 | Portfolio

Jó a hangulat, megvették az OTP-t

Zöldbe borultak a főbb európai részvényindexek, miután tegnap délután a FED bejelentette, hogy egészen 2014-ig alacsonyan tartja az alapkamatot. A hír hatására a görög adósságválsággal kapcsolatos aggodalmak ismét a háttérbe szorultak, a német DAX tavaly augusztus óta nem látott szintekre emelkedett. Eközben a magyar részvények is jól teljesítenek, az OTP 4% feletti emelkedést mutat a jó hangulati elemektől vezérelve.

2012. január 26. 06:55 | Palkó István

Ezzel ugrasztják össze a közszolgát és a többi devizahitelest?

Hiába vártak a közszféra dolgozói heteken keresztül a miniszterelnök által levélben is megígért kedvezményes végtörlesztési hitelre, a január végi határidőig ezt már nem kapják meg. A közszolgák devizahitelének nagy része tehát megmarad, de a többi devizahiteleshez hasonlóan ők is élhetnek a tavasszal elinduló, várhatóan több százezer forintos teherkönnyítést jelentő új árfolyamrögzítéssel. Ha már ígéretét nem teljesítette, még egy eszközzel azért segítene hetvenezer közszolgán a kormány: egyszeri, vissza nem térítendő támogatást és gyűjtőszámla-kamattámogatást is ad nekik. Számításaink szerint előbbi egy átlagos devizahiteles közszolga számára 100 ezer forint körüli "ajándék" lehet, utóbbi azonban nem jelent számottevő könnyítést az árfolyamrögzítés után sem. Az adófizetők számára így is milliárdokba kerülhet mindez, ami jelentősen elmarad a végtörlesztésből származó károk nagyságától.

2012. január 25. 11:12 | Portfolio

Cséfalvay: stabil árfolyamra és csökkenő hozamokra van szükség

A hitelminősítők döntésének üzenetértéke van, amit meg kell hallani és 7 százalék alá kell szorítani az állampapír hozamokat; ehhez kell az EU-IMF megállapodás - mondta el a Gazdasági Rádió tegnap esti adásában Cséfalvay Zoltán. A Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára szerint bár a gyengébb forintárfolyam segít az exporton, de a növekedést nem művi úton kell elérni, és a stabil árfolyam a tervezést is támogatja, ezért a stabilitáson van a hangsúly.

2012. január 25. 09:59 | Portfolio

Felvázolta az NGM az új árfolyamrögzítéssel kapcsolatos terveit

Csak azok a közszolgák kapnak további kedvezményeket az új árfolyamrögzítéshez, akik jelezték végtörlesztési szándékukat december 31-éig - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai közleményéből, mely az új rendszer lényegéről is beszámol. Az árfolyamgátról szóló törvényjavaslat várhatóan február 13-án kerülhet az Országgyűlés elé.

2012. január 25. 09:14 | Portfolio

SAP: idén sem fogy el a lendület

Folytatódhat a profitnövekedés az SAP-nál 2012-ben a menedzsment várakozásai szerint, köszönhetően a valós idejű elemzési megoldásoknak és a mobil alkalmazásoknak. A társaság ma tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését, ami azonban nagy meglepetést nem okozott, hiszen a menedzsment néhány napja már publikálta főbb számait. Újdonságot a vezetőség által megfogalmazott kilátások jelentettek.

2012. január 25. 06:34 | Fekete Beatrix

Brutális negyedév az Apple-nél

Az elemzői várakozásokat magasan felülmúló negyedik negyedéves eredményekről számolt be az Apple tegnap, a piacok zárása után közzétett gyorsjelentésében, köszönhetően az iPhone 4S sikeres bevezetésének. A társaság 46 milliárd dolláros bevétel mellett 13 milliárd dolláros nettó eredménnyel zárta az időszakot, készpénzállománya pedig mostanra közel 100 milliárd dollárra dagadt. Az Apple részvényei közel 8%-ot emelkedtek a negyedéves gyorsjelentésre tegnap, a zárás utáni kereskedésben.

2012. január 24. 16:25 | Portfolio

Belevettek nap végére a forintba - Mi történt?

A váratlanul elmaradt magyar jegybanki kamatemelés kezdetben még gyengítette a forintot, majd fordult a megítélés: a korábban gondoltnál alacsonyabb jegybanki kamatpálya (illetve esetleg máris véget érő kamatemelési sorozat) az állampapírpiacokra vevőket hozott, ez pedig a forintot is erősíteni tudta.

2012. január 24. 15:18 | Portfolio

Rekordévet zárt tavaly az Audi Hungaria

Rekordévet zárt az Audi Hungaria Motor Kft. 2011-ben, áll a társaság közleményében. Tavaly közel 1,8 millió motor és 40 ezer személyautó készült a vállalat üzemeiben.

2012. január 24. 14:36 | Portfolio

Szigorít az adóhatóság, kaszálja a cégeket

Az elmúlt évben szokatlanul sok, összesen 77 643 cég adószámát függesztette fel az adóhivatal, írja a feketelista.hu. Ez nagyon szám, ami arányaiban azt jelenti, hogy a működő több mint félmillió társaság mintegy 15 százalékánál, vagyis átlagosan minden hatodik magyar vállalkozásnál alkalmazták ezt a szankciót, áll az Index írásában.

2012. január 24. 08:07 | Portfolio

Nem késő beszállni? - Tovább tombolhat a bika Amerikában

Lassan harmadik éve tart már a 2009 márciusában kezdődött bika piac az amerikai tőzsdéken, mely eddig az S&P 500 indexben több mint 90%-os emelkedést hozott. Az alábbiakban a korábbi bull piacokkal igyekeztünk összevetni a mostanit, hogy valamiféle következtetést vonhassunk le arra vonatkozóan, hogy meddig tarthat még az emelkedő trend. Az eredmények alapján azt lehet mondani, hogy a korábbi bika piacok esetében megfigyelt 91%-os medián hozamot már elértük, a befektetőknek azonban emiatt nem kell aggódni, egyelőre ugyanis nincsenek olyan figyelmeztető jelek, melyek arra utalnak, hogy a hosszú távú emelkedő trend a végéhez közeledik. Sőt, a kilátások inkább pozitívak.

2012. január 23. 09:35 | Fekete Beatrix

Csúcsokat döntöget az Apple: meddig tart az iSiker?

Az adósságválság és a globális gazdasági lassulással kapcsolatos félelmek úgy tűnik, hogy hidegen hagyják az Apple befektetőit, és kiheverték a piacok a Steve Jobs halála által okozott sokkot is: a részvények árfolyama történelmi csúcsokat döntöget. Az árfolyam szárnyalása mögött egy hihetetlen növekedési sztori áll, ami ismét a fókuszba kerülhet, holnap teszi ugyanis közzé a társaság negyedik negyedéves gyorsjelentését, amelyben az elemzői várakozások szerint újabb rekordnegyedévről számolhat be a cég.

2012. január 20. 14:30 | Portfolio

Fontos határidőhöz érkeztek ma a bankok

Ma estig kell bemutatnia 31 európai banknak, köztük az Erstének, a Raiffeisennek és az UniCreditnek arra vonatkozó tervét, miként felel meg június végéig az új európai tőkekövetelményeknek. Az érintett bankcsoportok többsége mindent megtesz, hogy elkerülje a részvénykibocsátást és az állami segítség igénybevételét.

2012. január 20. 11:34 | Portfolio

Quaestor: lesz jövőre is euró és eurózóna!

Bizalmi válságot élünk át, amelyben az egyik nap hangulatát gyakran felülírja a következőé. A piacok volatilitása nőtt, a "vedd meg és tartsd" befektetési politika helyett a piaci hírek aktív követése és a pozíciók pár napos vagy hetes felvétele célszerűbb. A befektetők számára a legfontosabb szempont idén is a biztonság keresése lehet mindaddig, amíg az eurozónában nem történik előrelépés a fiskális unió felé, illetve ameddig nem sikerül felállítani egy masszív pénzügyi védőhálót, amely biztosítja az európai tagállamok zökkenőmentes adósságtörlesztését, vagy amíg nem történik újabb likviditásnövelés a tengerentúlon - vélik a Quaestor elemzői.

2012. január 20. 09:28 | Portfolio

Örültek a befektetők a Microsoft negyedéves eredményeinek

Emelkedtek a negyedik negyedévben a Microsoft bevételei, amit elsősorban a szerverek ületágának és az üzleti divíziójának köszönhetett a társaság. Bár az amerikai szoftveróriás profitja nem tudott növekedni az előző év azonos időszakához képest, ez nagy meglepetést nem okozott, ennek eredményeként pedig felfelé vette az irányt a részvények árfolyama a zárás utáni kereskedésben.

Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Jalsovszky

Apró süti - nagy bírság

Szeptember elején egy precedens értékű határozatot hozott meg a francia adatvédelmi hatóság: a Shein írországi leányvállalatát büntette meg a sütikre és a felhasználói hozzájárulásra v