Uniós karbonvám: kulcsmegoldás a klímaharcban, vagy egy kereskedelmi háború kezdete?
KRTK blog

Uniós karbonvám: kulcsmegoldás a klímaharcban, vagy egy kereskedelmi háború kezdete?

Muth Dániel, KRTK, CEU
Az Európai Bizottság július 14-én tette közzé széleskörű klímapolitikai csomagját, amelynek célja, hogy bemutassa milyen intézkedésekkel és szakpolitikai reformokkal érhetjük el az Unió által korábban elfogadott 55%-os kibocsátás-csökkentést 2030-ig az 1990-es bázisévhez képest. Innen származik a csomag ’Fit for 55’ elnevezése. A publikáció időpontja talán nem is lehetett volna időszerűbb. Perzselő hőhullámok Észak-Amerikában, pusztító áradások Nyugat-Európában és Kínában, vízválság Iránban és az 1901 óta mért legszárazabb június Magyarországon csak néhány példa az elmúlt időszakból az éghajlatváltozás okozta szélsőségekre, amelyeknek az intenzitása a legbaljósabb forgatókönyvű klímamodelleket is felülmúlta. Pedig hosszú út vezetett a bemutatott reformig, amit az EU-s intézmények a zöld gazdasági átmenet mérföldköveként ünnepelnek, míg a környezetvédelmi szervezetek szerint a reformcsomag csak egy újabb példája az EU hiányos intézkedéseinek, ami a Párizsi Egyezményben vállalt kibocsátás-csökkentési vállalásaink megvalósításához sem elégségesek.
krtk blog

A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

A terv főbb elemei

Mint láthatjuk, eltérő értelmezések születtek, hogy mennyire tekinthető az új klímacsomag radikálisnak, de azt biztosan állíthatjuk, hogy a meglévő EU-s klímapolitikai struktúrát erőteljesen átalakítaná és hatással lenne mindennapi életünkre is. Fontos azonban megemlíteni, hogy a most bemutatott intézkedéssorozat nem a végleges klímacsomag, csupán a tervezete, amit még a tagállamoknak és az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia. A módosító javaslatok megvitatása és a politikai tárgyalássorozat az EU-s intézmények között előreláthatólag 1,5-2 évig is eltarthat.

A bemutatott klímacsomag legfontosabb elemei:

  • A megújuló energiaforrások részarányát a villamosenergia-termelésben 2030-ig 40 százalékra emelné meg az Európai Unió a jelenlegi 32 százalékos célszintről;
  • Az emissziókereskedelmi rendszerben (EU ETS) az elérhető kvóták számát megnyesnék. Ennek eredményeként az ETS által lefedett szektorok (pl.: cement, acél, áramtermelés) kibocsátásának 61%-kal kell csökkennie 2030-ra a 2005-ös szinthez képest. Új elem, hogy az EU ETS alá begyűrnék a tengeri szállítást is. A kvótakereskedelemből befolyt összegeket a tagállamoknak 100%-ban klímavédelmi programokra kellene fordítaniuk;
  • A nem EU ETS alá eső szektorokban (pl.: közlekedés, lakossági tüzelés, hulladékgazdálkodás és mezőgazdaság), amit az úgynevezett erőfeszítés-megosztási rendelet (Effort-Sharing Regulation-ESR) szabályoz, megnövelték a kötelező kibocsátáscsökkentési célértéket. Például Magyarországnak az eddigi 7% helyett 18,7%-kal kell ezekben a szektorokban a kibocsátását csökkenteni, de a gazdaságilag fejlettebb tagállamokban (pl.: Németország, Svédország) az új célérték 50%;
  • A közlekedési- és a lakossági fűtési szektorra egy második emissziókereskedelmi rendszer kerülne bevezetésre. Az új ETS nagymértékben növelné az üzem- és tüzelőanyagok árát a lakosság számára, így ehhez a ponthoz kapcsolódik egy új, szociális alap (Social Climate Fund) létrehozása 72 milliárd Eurós büdzsével a 2025-2032-es időszakra, ami a szegényebb háztartások és a fenntartható átmenet kárvallottjainak (pl.: szénerőműben dolgozók) kompenzálására fordíthatnak a tagállamok az elkövetkező években. Az egyéb klímavédelmi alapokkal együttesen soha nem látott mértékű források állnak majd a tagállamok rendelkezésére dekarbonizációs projektek (pl.: energiahatékonysági és megújulóenergia beruházások) megvalósítására.
  • Emellett a klímacsomag része többek között az energiaadózásról szóló uniós szabályozás reformja (pl.: az eddig adómentes kerozin megsarcolása) és a belsőégésű autók 2035-ös kivezetése is.

Ahogy az alábbi felsorolásból is kitűnik, az EU alapvetően a meglévő klímavédelmi eszköztárat alakítja az ambiciózusabb célszámokhoz.

Van azonban egy, világviszonylatban is egyedülállónak számító javaslat a csomagban: a karbonvámok rendszerének (Carbon Border Adjustment Mechanism- CBAM) bevezetése.

A CBAM a hatálya alá tartozó gazdasági szektorok importtermékeinek karbonlábnyoma alapján kivetett vámot jelentené. A vám mértékét az határozná meg, hogy mennyi károsanyag-kibocsátással jár a termékek előállítása (szén-dioxid tonna), és ennek a károsanyag-kibocsátásnak mi az aktuális ára az európai emissziókereskedelmi piacon (Euró/ szén-dioxid tonna). A kezdeti szakaszban a CBAM a viszonylag homogén termékcsoportokra vonatkozik majd, így a vasra, acélra, alumíniumra, cementre, műtrágyára és villamos energiára. Fontos kitétel, hogy a fizetése alól mentesülhetnek vagy csökkentett vámot fizetnek azon vállalatok, akik a gyártási országban az EU-éhoz hasonló szigorú klímavédelmi szabályozásokkal néznek szembe.

Leegyszerűsítve, a rendszer az alábbi séma szerint működne: 1.) az importőr kiszámítja az EU-ba hozott termék emisszióját (pl.: 2,5 tonna CO2), amit egy független szervezet auditál, és az EU ETS karbonárral (pl: 50 Euró/tonna) terhelt vámot befizeti (2,5x50=125 Euró). Ha az importőr képtelen az emisszió megfelelő kiszámítására, akkor az EU alapértékeken (default values) számolja a kibocsátást az exportáló ország átlagos karbonintenzitása alapján. Ha erről sem rendelkezik megbízható adatokkal az EU, akkor a behozni kívánt termékre vonatkozó legszennyezőbb (10%) EU-s gyártási alapértékein számítanák a vám mértékét.

Milyen tényezők hívták életre a karbonvámok rendszerét?

A CBAM legfontosabb célkitűzése az úgynevezett ’szénszivárgás’ megállítása, ami az európai gyártók olyan harmadik országba való költözését jelenti, ahol a környezet- és klímavédelmi szabályozás híján jóval olcsóbb termelési költségek érhetők el. Ez mind klímavédelmi, mind gazdasági szempontból káros, mert a globális kibocsátás nem csökkenne, míg Európa munkahelyektől és jövőbeli beruházásoktól esne el. A szénszivárgástól való félelem az oka annak, hogy az Európai Unió emissziókereskedelmi rendszerében a nemzetközi versenynek kitett ipari vállalatok nagyrészt ingyenesen jutnak hozzá a kibocsátásukhoz szükséges kvótamennyiséghez. Így viszont hiányzik a valódi ösztönző a kibocsátások csökkentésére, illetve a zöld technológiákba való befektetésekre.

Ezt az agonizáló állapotot szüntetné meg a CBAM

azzal, hogy fizetésre bírná az ipari importőröket, ami elviekben kiküszöbölné az egyenlőtlen versenyfeltételeket az európai és Európán kívüli gyártók között, így lehetőség nyílna az ingyenesen kiosztott kvóták megszüntetésére a karbonpiacon.

A főáramú közgazdasági gondolkodás szerint a karbonvámok elengedhetetlenek ahhoz, hogy Európa klímavédelmi ambícióit ne bénítsák meg a versenyképességi aggodalmak, vagyis az a dilemma, hogy a klímavédelmi intézkedéseink hasznából a világ minden országa részesülne, míg a költségeket (magasabb fogyasztói árak és gyártási költségek, romló versenyképesség) kizárólag az EU gazdasága viselné.

További nem titkolt célja a CBAM-nak, hogy fenntarthatóbb működésre bírja legfőbb kereskedelmi partnereit. Ez a célkitűzés szervesen illeszkedik az EU elképzeléséhez, ahogy globális vezető szerepét biztosítja a klímaváltozás elleni harcban diplomáciai és gazdasági eszközökkel. Ennek első eredményei már látszanak is, úgymint a Szófiai Nyilatkozat (2020), ahol a karbonvámokkal erősen érintett nyugat-balkáni országok vállalták, hogy az EU-éhoz hasonló szén-dioxid árazási politikákat fognak bevezetni a jövőben.

Karbonvámok: technikai kihívások és borítékolható politikai feszültségek

A CBAM-mal kapcsolatban még számos nyitott kérdés áll a döntéshozók előtt. Ennek egy része módszertani (pl.: pontos eljárások kimunkálása a termékek karbonintenzitásának kiszámításához), de az igazán jelentősek inkább politikai természetűek. A karbonvámok koncepcióján évek óta dolgoznak a Bizottságban, sőt a klímapolitikai szakirodalom már a 2000-es években is előszeretettel hivatkozott rá, mint kulcsmegoldásra a nemzetközi klímaegyezményeket megbénító versenyképességi kihívásokra. Ennek ellenére, karbonvámokat még sehol a világon nem vezettek be, így úttörőként az EU nem tudott hova fordulni szakpolitikai inspirációért és jól bevált gyakorlatokért.

Ez a fő oka annak, hogy a Bizottság egy óvatos végrehajtási tervet javasolt: a 2026-tól élesedő rendszert egy 2023-tól 2025-ig tartó átmeneti periódus előzi meg, ahol csupán információt és tapasztalatot gyűjtenek a rendszer működéséről. Ennyi idő áll rendelkezésre, hogy egy robosztus szabályozói keretrendszer alakuljon ki a CBAM körül (pl.: megbízható emissziókalkuláció harmadik országokban) és megnyugtatóan legyenek kezelve a kereskedelmi partnerek aggodalmai.

A karbonvámoknak már az ötlete is komoly politikai viharokat kavart, amelyek a tényleges bevezetéshez közeledve csak egyre intenzívebbé válhatnak.

A leggyakrabban elhangzó kritika a karbonvámmal kapcsolatban, hogy ez csupán egy zöld köntösbe bujtatott protekcionista politika, illetve, hogy aránytalanul sújtja a fejlődő gazdaságokat. A kínaiak, oroszok külön-külön és más fejlődő országokkal együtt is (pl.: BASIC országok) támadták a karbonvámok bevezetését. Ahogy az alábbi ábrán, a különböző termékcsoportok importösszehasonlításában is tisztán látszik, félelmeik nem alaptalanok, a karbonvám őket érintené a legérzékenyebben. Emiatt kulcsfontosságú lesz, hogy az EU-nak sikerüljön a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezetet (World Trade Organization - WTO) meggyőzni, hogy a CBAM összeegyeztethető a nemzetközi szabályokkal (non-diszkriminatív) és valódi célja a környezetvédelem és nem csak egy, az európai ipart helyzetbe hozó, importőröket sarcoló új mechanizmus.

Fontos leszögezni, hogy a karbonvámok rendszere nem feltétlen áll összhangban a nemzetközi klímaegyezmények szellemiségével. A Párizsi Egyezmény egyik alapelve a ’közös, de differenciált felelősségvállalás’, ami azt jelenti, hogy a fejlett, iparosodott országok nagyobb mértékben járuljanak hozzá a globális klímacélok megvalósításához, mert elsősorban ők felelősek a probléma létrejöttében és a krízis elmélyülésében, illetve erősebb gazdaságaik révén több erőforrást (pénzügyi, adminisztratív, technológiai) tudnak éghajlatvédelemre áldozni.

A legfőbb probléma, hogy a jelenlegi tervezet nem tesz különbséget a tehetősebb és szegényebb országok importja között, ami gazdasági és klímavédelmi szempontból érthető, hisz mindegy, hogy az üvegházgáz Japánban vagy Indonéziában kerül kibocsátásra, a hatás ugyanaz marad. Viszont ez azt is jelenti, hogy a magasabb karbonintenzitású fejlődő országoknak többet kell majd fizetniük, így nemcsak versenyhátrányba kerülnek a ’nyugati’ vállalatokkal szemben az európai piacon, de

végső soron velük fizettetné meg az EU az éghajlatvédelmi erőfeszítések költségeinek egy nagy részét.

Pontosan ezt a problémát küszöbölte volna ki a vámból befolyt összegek bizonyos százalékának visszaosztása a szegényebb országoknak, amit adaptációra (pl.: árvízvédelem) és dekarbonizációs törekvésekre költhettek volna. Ez kétféle célt szolgált volna. Egyfelől ezáltal is biztosíthatta volna az EU a WTO-t, hogy a CBAM valódi célja a klímavédelem és nem csak egy diszkriminatív, bevételképző védővám. Másrészt a differenciált felelősség kritériumára adhatott volna egy igazságos, a klímavédelmi szempontokat kiemelten kezelő szakpolitikai választ. Az, hogy a Bizottság végül a CBAM-ból befolyt, évenként körülbelül 9 milliárd Eurós bevétel megtartását javasolta az eredetileg szóban forgó visszaosztási mechanizmus helyett, talán a tervezet legnagyobb meglepetése. A bizottsági javaslat szerint a bevételeket az Európai Helyreállítási Eszköz (Next Generation EU) finanszírozására költenék.

A fejlett országok alapvetően tartózkodtak a tervezet nyilvános kritizálásától, de több fronton próbálják saját szájuk íze szerint alakítani azt. Az amerikaiak például először azzal érveltek, hogy a CBAM bemutatását halasszák az ide évi COP26 (éves ENSZ klímavédelmi szupercsúcs) utánra, hátha az újonnan kikiáltott globális klímacélok feleslegessé teszik a CBAM bevezetését. Ismerve azonban a nemzetközi klímaegyezmények lassú és kudarcos történetét, ennek a nagyon valószínűtlen forgatókönyvnek a beteljesülésével az EU sem számolt.

Amikor az amerikaiak látták, hogy az EU elkötelezett a karbonvám ötlete mellett, stratégiát váltottak. Az új érvelés szerint az EU-nak figyelembe kellene venni majd a vám mértékének kalkulációjánál a szén-dioxid árazási mechanizmusokkal egyenértékű, egyéb klímavédelmi intézkedéseket. Tehát a Biden-adminisztráció ’zöld’ infrastrukturális beruházásait (pl.: elektromosautó-töltőállomások építése vagy a villamosenergia hálózat fejlesztése) kellene egy kalap alá venni az európai ipari szereplők által kötelezően fizetett kibocsátással. Ez komoly kérdéseket vetne fel a rendszer igazságosságával kapcsolatban, de még nagyobb probléma, hogy a végtelenségig túlbonyolítana egy adminisztratív szempontból amúgy is komplex szakpolitikát, hisz minden egyes EU-ba exportáló ország klímavédelmi intézkedését kellene „forintosítani”.

Mi a költségvonzata a gépjárművek fajlagos kibocsátási rendeleteinek? Mekkora árcédulát aggassunk egy ország 25%-os megújuló célkitűzéséhez, amikor az erősen függ a földrajzi adottságoktól (pl.: napsütötte órák száma, csapadéktendenciák vízenergia előállításához) és meglévő infrastrukturális fejlettségtől? A szingapúriak azzal érvelnek, hogy bizonyos országoknak mentesülniük kell a fizetés alól, hiszen például ők elhelyezkedésük és méretük miatt, ha akarnák, se tudnának az EU-éhoz hasonló szigorú klímapolitikát folytatni.

Ahogy láthatjuk, minden ország a saját érdekeinek megfelelő narratívát próbálja az európai döntéshozók torkán lenyomni. Azért, hogy elkerülje az EU az ebből származó módszertani bukfenceket, valószínűleg csak a gyártási országokban bevezetett szénadó és emissziókereskedelmi (az ún. explicit módon árazott kibocsátások) árszintet fogja a vámmentesség és csökkenés kiszámításánál figyelembe venni, ami viszont heves ellenállásba fog ütközni a legtöbb partner esetében. Így biztosak lehetünk abban, az EU-ra intenzív megbeszélések várnak a nemzetközi fórumokon és küzdelmes kétoldalú politikai dialógusokra fog kényszerülni az elkövetkező hónapokban.

Mielőtt azt a téves következtetést vonnánk le, hogy a karbonvámnak csak Európán kívüli ellenlábasai vannak, tegyük hozzá, hogy az európai ipari lobbi sincs elragadtatva a CBAM bevezetésétől. Ennek oka, hogy a CBAM WTO non-diszkriminatív előírásainak megfeleléséhez (tehát, hogy az EU-s és Európán kívüli szereplőkre ugyanazok a szabályok vonatkozzanak), az EU ETS-ben meg kell szüntetni az ipari szereplők részére nyújtott ingyenes kvóták gyakorlatát. Az európai GDP kb. 20%-át adó ipari vállalatok fő problémája az, hogy az EU hiába vezeti be a CBAM-ot, amikor az ETS mellett más szigorú környezetvédelmi szabályoknak is meg kell felelniük, amelyek a legtöbb harmadik országban hiányoznak, így az importőrök versenyelőnye költségoldalon nem teljesen tűnne el.

Talán még húsbavágóbb, hogy hiába egyenlítődnének ki az európai piacon a versenyfeltételek, az európai export még drágább lenne a kvótavásárlás miatt, ami a külpiaci eladások elsorvadásához vezethet.

Ezen okok miatt döntött az EU egy kompromisszumos megoldás mellett, ami az ingyenes kvótákat fokozatosan vezetné ki a karbonpiacról 2035-ig, így viszont újabb értékes éveket vesztünk a klímaváltozás elleni harcban.

Az európai politikai térben a kvótaelosztási aspektusban várható a legnagyobb ellenállás és lobbitevékenység. Tagállami szinten, a legtöbb európai országban a CBAM bevezetése pozitív hatású lenne az ipari szektorok számára, de van, ahol negatív következményekkel is járna. Például Magyarország egyre nagyobb mértékben elégíti ki áramfogyasztását a legszennyezőbb módon előállított barnaszén alapú villamos energia importból (Ukrajna és Szerbia), így

nálunk a karbonvám némi áremelkedéssel is járhat. A cement- vagy acélgyártásunk viszont versenyképesebbé válhat.

Bizonyos országok, ahol az EU-éval hasonló ambiciózus szénárazási politikák működnek, mint például Kanada, kényelmesebb helyzetből várhatják a politikai megbeszélések végkimenetelét. Ők feltételezhetően teljesen mentesülni fognak a fizetési kötelezettség alól, sőt más szennyezőbb importőrökkel összehasonlítva komoly versenyelőnyhöz fognak jutni. Ők az európai karbonvámok támogatóivá léphetnek elő a közeljövőben, és hasonló rendszerek bevezetésével próbálkozhatnak. Tekintve viszont, hogy a magasabb karbonárat bevezető országok szinte kivétel nélkül európaiak, ez a csoport jelenleg a politikailag marginális kisebbséget képviseli.

Mi lesz a karbonvámok sorsa?

Összefoglalva, az EU a karbonvámok bevezetésével próbálja klímapolitikáját előre mozdítani egy kedvezőtlen nemzetközi környezetben. Bár a CBAM egy gazdasági eszköz, annak implementálásához nagysúlyú politikai és komoly etikai szempontokat kell figyelembe vennie. Az elkövetkező 1,5-2 év - amíg a tagállamok és az Európai Parlament elfogadják a végleges CBAM architektúrát a módosítási javaslatok és politikai csatározások után - legnagyobb kihívása az lesz, hogy a CBAM központi elemeit és ezáltal az EU-s klímapolitika integritását hogyan lehet úgy megőrizni, hogy ne haragítsuk (túlzottan) magunkra legfőbb kereskedelmi partnereinket. Ismerve az EU vezető szerepét a nemzetközi klímavédelmi szabályozás területén, a végső szakpolitika markáns hatással lesz az elkövetkező években, évtizedekben bevezetett nemzetközi karbonvámokra is, így a globális üvegházgázok kibocsátására is.

Ne legyenek kétségeink, a CBAM továbbra is vonzani fogja a kritikákat minden fronton.

De a kérdés, amit a kritikusoknak kell szegezni, hogy milyen alternatívája létezik a karbonvámoknak egy olyan nemzetközi környezetben, ahol a klímavédelemre még mindig csak költségnövelő, versenyképességromboló intézkedésre gondolunk, így lehetetlenítve el a valóban transzformatív változásokat hozó klímapolitika bevezetését. Az EU-nak talán várnia kellene egy újabb évtizedet arra a klímakatasztrófa küszöbén, hogy más országok is végre előrébb sorolják hosszútávú érdekeinket a rövid távú költségeknél, vagy vessen be minden elérhető eszközt, ami a megoldás felé tesz lépéseket, bármilyen aprók is legyenek azok globális mértékben?

Ideje lenne meghaladni azt a nagyon leegyszerűsítő gondolatot, miszerint a klímavédelmi szabályozás makroökonómiai szempontból rövid távon negatív következményekkel jár.

Az éghajlatváltozás nem pusztán környezetvédelmi probléma, hanem gazdasági és társadalmi életünk minden szegmensét érintő kihívás. Mivel folyamatosan halogatjuk a megelőzés elkezdését, emiatt az éghajlatváltozás társadalmi költségei exponenciálisan nőnek. A szélsőséges időjárási események csökkentik a mezőgazdasági terméshozamokat, növelik az árvízveszélyt, viharkárokat, a biztosítási díjakat és a közegészségügyi kiadásokat is.

Az IMF kalkulációja szerint még az EU-nál is magasabb karbonár társadalmi haszna már most is jóval meghaladja költségeit, mivel a levegőszennyezés (a legtöbb üvegházgáz légszennyező anyag is) csökkenésén keresztül mérséklődik a kórházi kezelések száma, a felsőlégúti-, szív- és tüdőbetegségek miatt kimaradt munkaórák száma, a közlekedési dugóban eltöltött idő és a balesetek száma is. Ebben a számításban pedig még nem is szerepelnek olyan fontos tényezők, mint a talajerózió megállítása vagy az energiaimport függőségünk csökkenése. Mindez azért fontos, mert

az EU-nak nem feltétlen érdeke a CBAM bevezetése és az ezzel járó politikai költségek lenyelése, mivel az erősebb klímavédelmi szabályozás már most is megérné gazdaságilag, főleg, ha kiemelt figyelmet fordítana a negatív versenyképességi és szociális hatások mérséklésére.

Például, az emissziókereskedelemből befolyt egyre növekvő állami összegekből a tagállamok alacsony kibocsátású technológiák kutatás-fejlesztésére költhetnének, míg lakossági szinten nagyszabású energiahatékonysági programokat indíthatnának vagy egyszerűen pénzügyi transzfereken keresztül kompenzálhatnák a növekvő rezsiköltségeket.

A szerző a KRTK Világgazdasági Intézet munkatársa

Címlapkép forrása: Lukas Schulze/Getty Images

Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
telepules-magyarorszag