Mitől lesz boldog egy város? Nem azért, amiért gondolnád

krtk blog A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

A városok vonzzák azokat, akik jobb állást, több lehetőséget és sokszínűbb közösségeket keresnek, izgalomra és szórakozásra vágynak. A városok a világ gazdasági motorjai – a kreativitás, az innováció forrásai, és Ed Glaeser közgazdász szerint „fajunk legnagyobb találmányai” (Glaeser, 2011)

A kérdés az, hogy az emberek azért költöznek városokba, hogy boldogok legyenek? Vagy kényszerből? A munkalehetőségek, a gazdag kulturális élet vajon elegendő ahhoz, hogy a városlakók boldogok és elkötelezettek maradjanak? Vagy vannak a városi életnek más elemei, amelyek hozzájárulnak a városlakók általános jólétéhez?

A város lakóinak jólléte, boldogsága már az ókorban is központi szerepet játszott a városról való gondolkodásban. A város nem pusztán egy fizikai mechanizmus vagy mesterséges konstrukció. A várost ugyanis emberek hozzák létre és működtetik, így az emberi természet terméke (Park et al. 1925). Már Arisztotelész etikájában (Arisztotelész 1997) is a boldogság (görögül eudaimonia) állt a középpontban, és arra kereste a választ, hogy az ember a társadalmon belül hogyan érheti el a legnagyobb boldogságot.

A modern politikai gondolkodásban a boldogságnak továbbra is központi szerepe van, amit az elsősorban John Stuart Millhez köthető utilitarionizmus (haszonelvűség) helyezett a legfontosabb célok közé (Ludassy 1991). E szerint mind egyéni, mind közösségi szempontból az emberek legfontosabb célja a boldogság maximalizálása és a fájdalom, szenvedés minimalizálása.

Layard (2005) munkájában összefoglalta az egyének boldogságát meghatározó tényezőket. A felnőtt népesség boldogságát 7 fő tényező határozza meg: pénzügyi helyzet, családi kapcsolatok, munka, közösség és barátok, egészség, személyes szabadság, személyes értékek. 

Layard megjegyzi, hogy a jövedelmen és az egészségi állapoton kívül az összes többi tényező a különféle kapcsolatok, kapcsolódások minőségével van összefüggésben.

Vagy házastárssal, családtaggal, vagy barátokkal, közösséggel, helyi kormányzattal, egyházzal. Ha az egyéni boldogágban a különböző emberi kapcsolatok ilyen fontos szerepet játszanak, akkor érdemes megvizsgálni, hogy a településhez köthető boldogságban is szerepet játszanak-e kapcsolatok létrejöttéhez és minőségéhez hozzájáruló tényezők. Tehát szerepet játszik egy adott településhez való kötődés (kapcsolat) a boldogságban? A település felépítése, dizájnja, működtetése, fenntartása, a nyújtott szolgáltatások hatással vannak az ott élők boldogságára?

A települések felépítése nagyon különböző lehet. Egyes városok lehetővé teszik a különböző kapcsolatok kialakítását, bátorítják azokat, mások pedig nem. Jane Jacobs városgondolkodó már 1961-ben úgy érvelt (Jacobs 1961) hogy a város fizikai megjelenésének, dizájnjának nagy szerepe van abban, hogy mennyire vonzó a város. Meghatározza továbbá azt is, hogy a város biztonságos-e, élettel teli-e, érdekes-e. Az állítja, hogy az ún. „vegyes használatú” területek és az aktív gyalogos élet nagymértékben befolyásolják egy város vonzóságát, és kiemelkedően pozitív hatással vannak a városlakók személyes jóllétére. Lehetővé teszik ugyanis személyes kapcsolatok, a közösség, a felelősség és a bizalom kialakulását. Elméletlében vegyes használatú helyeknek nevezi azokat a városi tereket, ahol nem különülnek el egymástól a lakó-, a kereskedelmi-üzleti, a kulturális, az intézményi és szórakoztatási szerepek, hanem azok fizikailag és funkcionálisan is integráltan működnek.

Oldenburg (1989) szintén megerősíti az ún. harmadik helyek fontosságát. Az első hely az otthonunk, a második hely a munkahelyünk, a harmadik hely pedig egy ezektől független közösségi tér, ahol rendszeresen összejöhetnek a hasonlóan gondolkodó, egymásra kíváncsi emberek. Ezek a terek (közparkok, kávéházak, közösségi központok, éttermek, kisboltok, fodrászatok stb.) társadalmi kapcsolatok kialakítását és ápolását teszik lehetővé, és jelentősen hozzájárulnak a személyes boldogsághoz. Az autóközpontú helyek, továbbá azok, ahol a munka és rekreáció, bevásárlás elválnak egymástól, negatívan hatnak a boldogságra.

Putnam (2000) igazolta, hogy az ingázás ideje és a közösség életében való részvétel egymással összefüggésben áll, minden plusz 10 perc napi ingázással töltött idő 10%-al csökkenti a közösség életében való részvételt. Egy svéd tanulmány szerint azok, akik több, mint 45 percet töltenek ingázással 40%-kal nagyobb valószínűséggel válnak el. Leyden (2003) ún. bejárhatósági indexet használva bizonyította, hogy azok az emberek, akik egy gyalogosan bejárható, vegyes használatú területen éltek sokkal jobban ismerték a szomszédaikat, nagyobb volt irántuk a bizalmuk, társadalmilag és politikailag aktívabbak voltak, mint azok, akik egy autóközpontú, kizárólag lakóövezetként használt városrészben éltek, minden más tényező változatlansága mellett. Stutzer és Frey azt találta, hogy azoknak, akik egy órát ingáznak az otthonuk és a munkahelyük között, 40%-kal több pénzt kell keresnie ahhoz, hogy ugyanolyan elégedett legyen az életével, mint annak, aki az irodába sétál. Másrészt, ha egy egyedülálló ember egy hosszú ingázást egy rövid munkába járásra cserél, az ugyanolyan hatással van a boldogságra, mint egy új szerelem megtalálása.

Montgomery (2013) szintén úgy véli, hogy a városok felépítése jelentős hatással van az ott élők boldogságára.

A városokat az ott élők szükségletei alapján úgy kell kialakítani, hogy azok lehetővé tegyék a családtagok, barátok és akár idegenek közötti kapcsolatok erősítését, mivel ezek a kapcsolatok adnak értelmet az emberi életnek, és alakítanak ki kötődést a városhoz. Leyden  és szerzőtársai (2011) 10 kiválasztott nagyváros boldogságának vizsgálatával igazolták, hogy a városlakók önbevalláson alapuló boldogsága szoros összefüggést mutat az épített környezettel, továbbá azzal, hogy milyen módon tartják karban azokat.

A többféle közlekedési lehetőséghez való hozzáférés – a vonatoktól és a buszoktól a biciklimegosztókig és az e-robogókig – segíthet megszüntetni az elszigeteltség érzését. A gyalogosbarát utcák a város általános jólétét is növelhetik azáltal, hogy ösztönzik az aktív életmódot és még több személyes interakciót tesznek lehetővé. A természet és a zöld infrastruktúra iránti tisztelet a városokban azt az érzést kelthetik a városlakókban, hogy a város több, mint utcák és épületek összessége. Ugyanígy a friss élelmiszerekhez, a városi mezőgazdasághoz és a közösségi kertekhez való hozzáférés is hasonlóan elősegítik a közösségek erősítését, társas kapcsolatok kialakítását, a városhoz való kötődést, az egyéni boldogság növelését.

A Covid-19 világjárvány nyilvánvalóvá tette, hogy milyen szorosan összefügg az egészséggel és a jólléttel a lakhatási helyzet, vagy éppen a zöld területek és közparkok léte. Világossá vált, hogy a városlakóknak sokkal több szabad térre van szükségük ahhoz, hogy közlekedhessenek (gyalog, kerékpárral, rollerrel), étkezhessenek, sportoljanak, társasági életet élhessenek. Montgomery (2013) számtalan példát hoz arra, hogy a nem megfelelő lakhatási körülmények és a zöld területek hiánya hogyan járul hozzá a bűnözés növekedéséhez az adott településen. A zöld területek hiánya ugyanis nem csak egészségtelen, hanem negatívan hat az emberek mentális állapotára is, fokozódik az agresszió. A zöld területek szintén hozzájárulnak a társadalmi tőke növekedéséhez, hiszen találkozásokat, kapcsolatok létrehozását teszik lehetővé. A természet alapú megoldások (közösségi kertek, zöld infrastruktúra, esővíz gyűjtés és elvezetés „zöld” módon, vadvirágok telepítése) multifunkcionálisak, egyszerre szolgálnak társadalmi, környezetvédelmi és gazdasági célokat.

Putnam (2000) azt is igazolta, hogy ahol magas a társadalmi tőke nagysága, ott a gyerekek jobban tanulnak, kevésbé lesznek függők, jobban boldogulnak az életben, és kevesebb a bűnözés. A magas társadalmi tőkével rendelkező idősek túlélési aránya sokkal jobb volt a hőhullámok során – a szomszédok vigyáztak rájuk. Minél jobban kapcsolódunk a családhoz és a közösséghez, annál kevésbé valószínű, hogy szívrohamot, agyvérzést, rákot kapunk, vagy depressziósak leszünk. A kötődő emberek jobban alszanak éjszaka, tovább élnek, boldogabbak. De amikor távolabb élünk egymástól, amikor túl sok időt töltünk ingázással (ez az a tevékenység, amely a legrosszabb hatással van a boldogságra), akkor nehezebb megszervezni a társasági életet. Ezzel szemben az elszigeteltség egészségtelen, rossz mentális állapottal és boldogtalansággal jár. Mégis egyre többen élnek elszigetelten, nem ismerik szomszédaikat, és egyre inkább egyszemélyes háztartásban élünk. Boldogabb az a hely, amely elég „sűrű” és jól megtervezett ahhoz, hogy az embereknek ne kelljen egyedül kocsival ingázniuk ajtótól ajtóig, hanem hazafelé egy üdítőre, vagy vacsorára összefuthatnak a barátokkal. Az ilyen véletlenszerű kapcsolatok, találkozások létrejöttét elősegítő helyek egyben gazdaságilag termelékenyebbek és kreatívabbak is. Az ausztráliai Melbourne-ben az óvodákat idősotthonokba integrálták, hogy az idősek lehetőséget kapjanak a gyerekekkel való kapcsolatra, kölcsönös szeretetkapcsolat megélésére, így kevésbé legyenek izoláltak, és ismét legyenek célok az életükben.

Az autóközpontúság, a forgalmas, szövevényes utak, a légszennyezettség nem túl gyerekbarát jellemzői sok városnak. A mai gyerekek fele annyi időt töltenek a szabadban játszva, mint a szüleik, melynek egyik oka az, hogy a városok veszélyes helyekké váltak a gyerekek számára. Játszóterek építése önmagában nem tesz egy várost gyerekbaráttá. Nem kicsi területeket kell körbezárni a gyerekek számára, hanem biztonságos, nyitott tereket kell kialakítani az egész településen, amelyeket a gyerekek igényeiknek megfelelően használhatnak. Egyes városok még gyerekeket is bevontak a tervezési folyamatba. A kanadai Hamiltonban a politikai döntéshozók kamerákat adtak kisgyermekeknek, hogy lefotózzák azt, ahol játszani szeretnének, és javaslatot tettek arra, hogyan változtathatnának a tereken hogy az megfelelő életteret biztosítson számukra.

Mindezekre azért is szükséges nagy hangsúlyt fektetni, mert a nagyvárosok esetén a fejlett országokban erőteljesen megjelenik az ún. „városi boldogság paradoxon”,

vagyis, hogy annak ellenére, hogy a városok a gazdasági növekedés motorjai, általában jobb munkalehetőségekkel rendelkeznek, az emberek átlagos jólléte, boldogsága mégis alacsonyabb, mint a kisebb városokban és falvakban (Sorensen 2021). Ezek fő oka egyesek szerint a nagyvárosi léttel járó negatív tényezők, mint a magasabb megélhetési költségek, légszennyezettség, alacsonyabb társadalmi tőke és az egyenlőtlenség (Rodrigez-Pose-Maslauskaite 2012). Mások szerint viszont a válasz a városok heterogenitásában rejlik. A mobilabb társadalmi rétegek boldogság szintje magasabb, de nem kompenzálja a kevésbé mobil rétegek alacsonyabb jóllétét, akik a városi élet negatív aspektusait jobban érzik a bőrükön (Lenzi-Perucca 2022).

A boldogabb város tervezésének első lépésének azonban nincs köze a város dizájnjához, felépítéséhez, az épületekhez, az utakhoz, a fákhoz vagy a kerékpárokhoz. Első lépésként abban kell egyetértésre jutni, hogy mi fontos a városlakók jólléte szempontjából, milyen várost akarunk létrehozni. A városok nem egyszerűen a gazdaság motorjai többé, hanem olyan rendszerek, melyek célja az emberi jóllét növelése. Azok a lakosok, akik kifejezhetik igényeiket, álmaikat a városukkal kapcsolatban, akik úgy érzik, hogy véleményüket meghallgatják, beleszólásuk lehet az épületek, a környezet, az utak, a zöld területek kialakításába, azok elkötelezett és boldog polgárai lesznek a településnek.

Köszönetnyilvánítás: A tanulmány a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával jött létre.

Irodalom:

• United Nations (2018) 2018 Revision of World Urbanisation Prospects. https://esa.un.org/unpd/wup/ (letöltés 2023. 06. 06.)
• Glaeser, E. L. (2011) Triumph of the City: How Our Greatest Invention Makes Us Richer, Smarter, Greener, Healthier and Happier. Macmillan
• Layard, R. (2005) Happiness: Lessons from a newScience Penguin Books, New York.
• Sorensen, J. F. (2021) The rural happiness paradox in developed countries. Social Science Research, 102581
• Rodrigez-Pose, A. & Maslauskaite, K. (2012) Can policy make us happier: Individual characteristics, socio-economic factors and life satisfaction in Central and Eastern Europe. Cambridge Journal of Regions, Economy, Society, 5 (1) 77-96.
• Lenzi, C., Perucca, G. (2022) No Place for Poor Men: On the Asymmetric Effect of Urbanization on Life Satisfaction. Soc Indic Res 164, 165–187 (2022). https://doi.org/10.1007/s11205-022-02946-1
• Putnam, R. D. (2000) Bowling Alone: The Collapse and Revival of American Community. New York: Simon & Schuster
• Stutzer, A. & Frey, B. S. (2004) Stress That Doesn't Pay: The Commuting Paradox. IEW - Working Papers 151, Institute for Empirical Research in Economics - University of Zurich. https://ideas.repec.org/p/zur/iewwpx/151.html
• Park, R. E. – Burgess, E. – McKeznzie, R. D. (1925) The city: Suggestions for the study of human nature in the urban environment. University of Chicago Press, Chicago
• Arisztotelész (1997) Nikomakhoszi etika. Európa, Budapest.
• Ludassy, M. (1991) Az angolszász liberalizmus klasszikusai I-II. Atlantisz, Budapest
• Jacobs, J. (1961) The Death and Life of Great American Cities. Random House, New York.
• Montgomery, C. (2013) Happy city: Transforming our lives through urban design. Random House, New York
• Oldenburg, R. (1989) The great good place. Da Capo Press, Boston
• Leyden, K. M. (2003) Social capital and the built environment. The importance of walkable neighborhoods. American Journal of Public Health 93 (9), 1546-1551
• Leyden, K. M. - Goldberg, A. & Michelbach, P. (2011) Understanding the pursuit of happiness in ten major cities. Urban Affairs Review 47 (6): 861-888

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Címlapkép: Getty Images