Megdöbbentő, mennyivel csökkent Kelet-Közép-Európa lakossága 1990 után

krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

A népességcsökkenés ma már a világ számos országában egyre nagyobb kihívást jelent, Kelet-Közép-Európában azonban már évtizedekkel korábban megkezdődött ez a folyamat.

A régióból az Európai Unióhoz 2000 után csatlakozott 11 új tagállamban 111 millióról 102 millióra csökkent a népesség 1990. január 1. és 2020. január 1. között.

Ezen belül azonban óriási eltéréseket figyelhetünk meg. Míg Lettországban, Bulgáriában és Litvániában a népességfogyás mértéke jóval meghaladta a 20%-ot is, addig Szlovéniában, Csehországban és Szlovákiában néhány százalékkal még emelkedett is a lakosság létszáma a rendszerváltást követő három évtizedben (1. ábra).

A hétköznapi magyarázatok többnyire a kevés gyerekre és a kivándorlásra épülnek, ám a kép ennél jóval összetettebb. Egy friss tanulmány arra keresi a választ, hogy pontosan mekkora szerepe volt az egyes demográfiai tényezőknek a kelet-közép-európai országok népességváltozásában 1990 és 2020 között. Elsőként azonban érdemes áttekinteni, hogy pontosan milyen tényezőktől függ, hogy nő vagy csökken egy területen a lakosság létszáma. A változás alapvetően négy tényezőre vezethető vissza. Ezek:

• Az egy nőre jutó gyermekek száma, tehát a teljes termékenységi arányszám (TTA) alakulása;
• a várható élettartam változása;
• a kivándorlók és a bevándorlók különbségéből fakadó vándorlási egyenleg;
• a társadalom korszerkezete a kezdeti időpontban.

Ez utóbbi ritkán kerül szóba a népességváltozás okait vizsgáló elemzésekben, noha a szerepe vitathatatlan. Az alábbi példán keresztül könnyen megérthető: képzeljünk el két ugyanakkora lakosságú országot, az egyikben a lakosság viszonylag idős (a medián életkor 60 év), a másikban viszonylag fiatal (a medián életkor 30 év), de emellett ugyanannyi és időben változatlan a teljes termékenységi arányszám (1,5) csakúgy, mint a születéskor várható élettartam (75 év), valamint egyik országban sincs bevándorlás és elvándorlás sem. Ebben az esetben az idősebb ország lakossága gyorsabban csökken, mint fiatalabbé, hiszen a gyermekvállalásnak az életkor előrehaladtával egyre inkább biológiai akadályai vannak, emellett idősebb korban jellemzően alacsonyabb a (további) várható élettartam, mint a fiatalabbak körében. Emiatt a kelet-közép-európai országok népességváltozásának vizsgálatában is fontos szerepe van annak, hogy milyen volt az egyes országok korszerkezete a rendszerváltáskor.

Az elemzés további részében előbb összefoglaljuk röviden, hogy a felsorolt négy demográfiai tényező (termékenység, halandóság, vándorlási egyenleg, induló korszerkezet) miként alakult Kelet-Közép-Európában, majd pedig bemutatjuk, hogy az egyes tényezőknek mekkora szerepe volt az 1990 és 2020 közötti népességváltozásban.

Kevesebb a gyerek, de tovább élünk

A régiós országok termékenysége nagyon hasonló mintázatot mutat (2. ábra A panel). A rendszerváltást követő három évtizedben a teljes termékenységi arányszám (TTA) Kelet-Közép-Európában átlagosan 1,46 volt, és a legtöbb ország csak minimálisan tért el ettől. A skála egyik végén Észtország található 1,54-es értékkel, a másikon Szlovénia 1,40-es értékkel, vagyis a különbség alig érzékelhető. Mindez azt is jelenti, hogy a termékenység valamennyi vizsgált országban jócskán elmaradt a népességszám stabilizálásához hosszú távon szükséges (nagyjából) 2,1-es értéktől.

Ennek hátterében egyrészt az áll, hogy a rendszerváltást követő gazdasági sokk szinte mindenhol együtt járt a munkanélküliség növekedésével és a gyerekvállaláshoz elengedhetetlen anyagi biztonság meggyengülésével. Később az oktatási expanzió is késleltette a családalapítást, ami szorosan összefügg a gyerekszám csökkenésével. Emellett az elmúlt néhány évtizedben világszerte egyre inkább előtérbe kerültek olyan értékek, mint az egyéni szabadság, az önmegvalósítás, ami önmagában is hozzájárult a termékenység tartósan alacsony szintjéhez.

A várható élettartam változása (2. ábra, B panel) minden országban emelkedő trendet mutat, és a régió egészére vonatkozó érték is jelentős:

a régióban a születéskor várható élettartam közel 7 évvel emelkedett 1990 és 2019 között.

A javulás mértéke azonban látványosan eltér az egyes országokban. A skála egyik végén Bulgária áll, ahol az emelkedés nem érte el a 4 évet, míg a másik véglet Észtország, több mint 9 évvel. 

A javulás főként a szív- és érrendszeri halálozás visszaesésének köszönhető, de mérséklődtek a daganatos megbetegedésekre és a külső okokra (balesetek, öngyilkosság) visszavezethető halálesetek is. A halálozási ráta csökkenését segítette, hogy a rendszerváltás után a régióban is elérhetővé váltak a korszerűbb egészségügyi technológiák és gyógyszerek, miközben az életmódbeli változások – a dohányzás és az alkoholfogyasztás visszaszorulása, egészségesebb táplálkozás, több mozgás – szintén hozzájárultak a halandóság csökkenéséhez.

Nagy elvándorlás, fiatal korszerkezet

Kelet-Közép-Európában az elvándorlás igencsak rányomja a bélyegét a demográfiai folyamatokra (2. ábra, C panel). Ha összeadjuk, hogy 1990 és 2020 között hányan költöztek el a teljes régióból, és kivonjuk ebből a beköltözők számát, akkor a különbség eléri az 1990-es népesség 5%-át. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy e téren kiugróan nagy eltéréseket tudunk megfigyelni az egyes országok között. Míg Litvániában és Lettországban a negatív vándorlási egyenleg meghaladta a 15%-ot, addig Csehországban, Szlovéniában és Magyarországon a bevándorlók száma néhány százalékkal felülmúlta az elvándorlókét a hivatalos statisztikai adatok alapján.

A nemzetközi migráció alakulásában a rendszerváltás után fontos szerepet játszott az etnikai-nemzetiségi motiváció, például a határon túli magyarok vagy éppen a balti államokban élő oroszok esetében. Később egyre hangsúlyosabbá vált a kelet-nyugat irányú, munkavállalási célú migráció, amelynek új lendületet adott a régiós országok EU-csatlakozása és az ezt követő munkaerőpiaci nyitás. Az elvándorlás mellett a bevándorlás is jelentős volt: az etnikai-nemzetiségi alapú mozgások mellett számottevő volt a korábban külföldre távozók visszatérése, valamint az EU-ból és egyre inkább az Európán kívülről érkező, munkavállalási célú bevándorlók növekvő száma.

A kelet-közép-európai országok meglehetősen fiatal korszerkezettel vágtak bele a rendszerváltásba: a régió medián életkora 1990-ben 33 év volt, bár az egyes országok között jelentős különbségek mutatkoztak (2. ábra, D panel). Szlovákiában a medián életkor 31 év, Lengyelországban 32 év volt, míg ezzel szemben Bulgáriában és Magyarországon 37, illetve 36 év. A kiinduló korszerkezetet tekinthetjük egyfajta demográfiai örökségnek is, hiszen egy társadalom korstruktúrája bármely időpontban annak a függvénye, hogyan alakult a termékenység, a halandóság és a vándorlás a megelőző időszakban. Ennek megfelelően az 1990-es korszerkezetben látható különbségek jórészt a rendszerváltást megelőző évtizedek demográfiai trendjeire vezethetők vissza, azon belül is elsősorban a születésszám alakulására.

Fontos a kezdeti korszerkezet

Amikor népességváltozásról beszélünk – különösen, ha népességcsökkenésről van szó – általában a gyermekvállalás (csökkenése) és a migráció kerül szóba, noha a másik két tényező, a várható élettartam növekedése és a társadalom korszerkezete is hasonlóan fontos. Éppen ezért érdemes az alábbiakban külön-külön is számszerűsíteni az egyes demográfia tényezők szerepét a népességváltozásban.

A Kelet-Közép-Európában 1990 és 2020 között tapasztalt 8%-os népességcsökkenés egyik legfőbb magyarázata az alacsony termékenység volt, amely önmagában 14%-os visszaesést okozott a rendszerváltást követő három évtizedben.

Ez azt jelenti, hogy ha a teljes termékenységi arányszám 1990 és 2020 között végig a népességszám stabilizálásához hosszú távon szükséges 2,1-es értéken állt volna, akkor a régió népessége a ténylegeshez képest 15 millióval nagyobb lett volna 2020-ban. Érdemben hozzájárult emellett a régió népességének csökkenéséhez a negatív vándorlási egyenleg, ami további 6%-kal (7 millió fővel) mérsékelte a lakosságszámot.

Ezeket a hatásokat ellensúlyozta a várható élettartam emelkedése, amely 5%-os (5 millió fős) növekedést eredményezett, valamint a fiatal induló korszerkezet 6%-os (7 millió fős) pozitív hozzájárulása (3. ábra).

Mindez azt mutatja, hogy a régió viszonylag fiatal kezdeti korösszetételének népességnövelő hatása teljes mértékben képes volt ellensúlyozni az elvándorlási többlet népességcsökkentő hatását. Másrészt az is kiderült, hogy

a várható élettartam emelkedése érdemben tudta mérsékelni az alacsony termékenység népességcsökkentő hatását a vizsgált időszakban.

Az egyes demográfiai tényezők országonkénti vizsgálata azt mutatja, hogy a termékenység és a halandóság hatásai viszonylag egységesen alakultak. Az alacsony termékenység népességcsökkentő hatása minden országban 10-16% között mozgott, míg a várható élettartam emelkedése az induló népesség 2-7%-ának megfelelő növekedést eredményezett.

Ezzel szemben a vándorlási egyenleg hatása jóval változatosabb képet mutatott: a régió országaiban a +5%-tól (Csehország és Szlovákia) egészen a -22%-ig (Litvánia) terjedt, ami jól tükrözi az erősen eltérő migrációs trendeket. A kezdeti korstruktúra hozzájárulása szintén jelentős szórást mutatott: egyes országokban – például Lengyelországban és Szlovákiában – 10% körüli vagy azt meghaladó népességnövekedést eredményezett, míg másutt alig volt érzékelhető a hatása. Volt olyan ország is – éppen Magyarország –, ahol a korszerkezet hozzájárulása negatívnak bizonyult, vagyis a rendszerváltáskori korösszetétel nemhogy nem növelte, hanem kissé csökkentette is a népességet 2020-ra.

Az eredmények azt mutatják, hogy az induló korszerkezet alapvető szerepet játszott a népesség alakulásában. Ha ez a hatás nem lett volna, nemcsak a teljes kelet-közép-európai régió, hanem mind a 11 vizsgált ország népessége is csökkent volna 1990 és 2020 között. Emellett az is láthatóvá vált, hogy a régión belüli nagy különbségek megértéséhez nem elég a migrációs folyamatokat vizsgálni: figyelembe kell venni azt is, milyen korösszetétellel vágtak neki az országok a rendszerváltás utáni időszaknak.

A halandóság csökkentése is sokat segíthet

A kutatás több fontos tanulságot hordoz a közpolitikák számára. Sok ország elsősorban a termékenység növelését célzó intézkedésekkel próbálja lassítani vagy megfordítani a népességfogyást. Az eredmények azonban arra figyelmeztetnek, hogy

a halandóság csökkentése szintén jelentős mértékben hozzájárulhat a népesség növekedéséhez, illetve a csökkenés mérsékléséhez.

Az egészségügyi rendszer hatékonyságának és hozzáférhetőségének javítása, az egészséges életmód támogatása, valamint a mentális és fizikai jóllét erősítése nemcsak az egyének számára kedvező, hanem a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat is képes részben ellensúlyozni.

Ugyanakkor az eredmények a közpolitikai beavatkozások korlátjaira is rávilágítanak. Egy ország korstruktúrája a múltbeli termékenységi, halandósági és migrációs trendek következménye, amely hosszú időn át hatást gyakorol a népesség alakulására. A népességváltozás tényezőkre bontása jól mutatja, hogy ez a demográfiai örökség tartósan és erőteljesen formálja a népesedési pályákat. Ebben az értelemben a népességváltozás erősen útfüggő: a korábbi folyamatok a jelenlegi beavatkozásoktól függetlenül is befolyásolják, hogyan alakul a népesség a jövőben.

Az elemzés alapjául szolgáló eredeti tanulmány.

Rövidebb, magyar nyelvű tanulmány.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images