Ursula von der Leyen megköszönte a vitát és elhagyta a termet
A parlamenti vita némi elhúzódással végül délután egy óra körül ért a végére. Ursula von der Leyen úgy tűnt elégedett volt a a hallottakkal. Ugyan azt az elején több bekiabálás is megszakította, és igencsak éles kritikákat kapott az őt tipikusan támogató Zöldektől és Szociáldemokratáktól is, A Bizottság elnöke fontosnak tartja az ilyen eseményeket, mert ebből látszik, hogy ő egy valóban számonkérhető vezető.
Európának szerinte már most is komoly befolyása van, ami hiányzik az inkább gyorsaság.
Mindig készen fog állni az együttműködésre, és továbbra is számít a mögötte álló pártcsaládok támogatására. A vezetését ért vádakkal semmilyen kézzelfogható szinten nem foglalkozott a rendelkezésre álló időben, ehelyett azt emelte ki, hogy bár a vita is megerősíti az EU-t, egy ilyen demokrácia akkor igazán erős ha dönteni és teljesíteni is képes.
Ursula von der Leyen úgy látja, hogy miközben sokan firtatták azt, hogy az EU hol csinál túl keveset, és mibe szól bele túlzottan, addig a legtöbb demokratikus megszólaló támogató hangot vett fel.
Emellett azzal kapcsolatban is érték támadások, hogy a Bizottság mindig csak beszél, de ezt azzal hárította el, hogy az évértékelő jellegéből fakadóan a jövőre tekintve természetesen még csak beszélni tudott a tervekről, de hamarosan következnek a tettek is.
Rövid válaszát végül azzal az egyszerű felkiáltással zárta, hogy
éljen soká Európa!
Lengyelországi dróntámadás: eszkalációtól félnek a németek, a NATO-t tesztelhetik az oroszok
A német kormány határozott elítélte a történteket.
Jóváhagyta az Európai Parlament, hogy átcsoportosítsa az EU a kohéziós támogatásokat
A befagyasztott pénzeket viszont ez nem érinti.
Zelenszkij: orosz propaganda, hogy Ukrajna irányította a drónokat Lengyelország területére
Több orosz drón hatolt be lengyel területre, mint amennyiről eddig a hírek szóltak.
Megállíthatatlan ez a befektetés, megint letarolta a hazai piacot
Főleg a gazdagok teszik ide a pénzüket.
Nagy nevek, fontos témák: Győrben jön a Portfolio Gazdasági Fóruma
Október 14-én első kézből kaphatnak információkat a gazdasági kilátásokról.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh



Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.