Véget ért Ursula von der Leyen beszéde
Itt a legfontosabb állítások és bejelentések:
-
Kivezetné az egyhangúságot a külpolitikában, a minősített többségi szavazásra állna át, és az Európai Parlament kezdeményezési jogát is erősítené a megújított Bizottság–EP keretmegállapodásra támaszkodva.
-
Versenyképességi fordulatot hirdet, amely az új költségvetés külön fejezetével, a tőkepiaci unió elmélyítésével, a „28. rezsim” és a Scale-up Europe elindításával, valamint az omnibusz csomag évi mintegy 8 milliárd eurós adminisztrációcsökkentésével, továbbá MI-, felhő- és kvantumfejlesztések támogatásával valósulna meg.
-
Az autóiparban a 2035-ös szabályozási keretet technológiai semlegességgel vizsgálná felül, megfizethető, európai gyártású kisautók fejlesztését ösztönözné, és 1,8 milliárd eurós Battery Boosterrel, valamint zöld közbeszerzési kitétellel erősítené az ágazatot.
-
Kiáll az Egyesült Államokkal kötött vámalku mellett, mert szerinte ezzel elkerülhető a kereskedelmi háború, miközben az európai exportőrök kivételek és kvóták révén relatív előnyben maradnak.
-
A globális színtéren kétoldalú megállapodásokkal (India, Mercosur, Mexikó) tartaná fenn a szabályalapú rendet, az 500 millió eurós „Choose Europe” csomaggal kutatókat vonzana, és új, globális egészségügyi reziliencia-kezdeményezést indítana.
-
A jogállamiság terén integrált, éves ciklust vezetne be közös mérföldkövekkel, bezárná a kiskapukat, és a jelenlegi valamint a következő többéves költségvetésben is szigorúbb feltételekhez kötné az uniós forrásokhoz való hozzáférést.
-
A migráció kezelésére és a határigazgatásra szánt forrásokat megháromszorozná, a visszaküldéseket érdemben végrehajtaná, a Migrációs és Menekültügyi Paktumot teljes körűen alkalmazná, és az embercsempészet pénzügyi valamint online infrastruktúrája ellen összehangoltan lépne fel.
-
Társadalompolitikai fronton uniós szegénységellenes stratégiát indítana 2035-ig, energiasztrádákkal és hálózati beruházásokkal mérsékelné a számlákat, átfogó lakhatási tervet hozna állami támogatási szabály-felülvizsgálattal, bérlakás- és kollégiumépítési gyorsítással, valamint a rövid távú kiadások szigorúbb szabályozásával.
-
A zöld átmenetet a 2030-ig vállalt legalább 55 százalékos kibocsátáscsökkentési pálya, a körforgásos piac megerősítése, a Szociális Klímaalap és a karbonvámok szigorítása, illetve a hazai tiszta energiatermelés bővítése révén vinné tovább az energiafüggőség csökkentése érdekében.
-
A védelemben a Readiness 2030 és a SAFE-eszköz mentén űrmegfigyeléssel és balti „drónfallal” erősítene, 6 milliárd eurós EU–Ukrajna drónszövetséget építene, és alapelvként rögzítené Európa minden négyzetcentiméterének megvédését.
Lengyelországi dróntámadás: eszkalációtól félnek a németek, a NATO-t tesztelhetik az oroszok
A német kormány határozott elítélte a történteket.
Jóváhagyta az Európai Parlament, hogy átcsoportosítsa az EU a kohéziós támogatásokat
A befagyasztott pénzeket viszont ez nem érinti.
Zelenszkij: orosz propaganda, hogy Ukrajna irányította a drónokat Lengyelország területére
Több orosz drón hatolt be lengyel területre, mint amennyiről eddig a hírek szóltak.
Megállíthatatlan ez a befektetés, megint letarolta a hazai piacot
Főleg a gazdagok teszik ide a pénzüket.
Nagy nevek, fontos témák: Győrben jön a Portfolio Gazdasági Fóruma
Október 14-én első kézből kaphatnak információkat a gazdasági kilátásokról.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh



Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.