A holnap pénze (x)

Az e-kereskedelem jelentőségének növekedését mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai, melyek szerint az ágazat árbevétele 2003 és 2004 között 75 százalékkal 1051 milliárd forintra nőtt. Az e-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások összes nettó árbevételének tavaly már 7 százaléka származott számítógépes hálózaton belüli értékesítésből. A változások a hétköznapi ember számára is szembetűnőek. Nem csak pénzügyeinket intézhetjük az interneten keresztül, de mobiltelefonunkkal fizethetünk a parkolásért, lottózhatunk vagy vehetünk autópálya matricát.
Mindezek ellenére, korai lenne azt gondolni, hogy itt van már a Kánaán. Az Egyesült Államok, vagy az Európai Unió régebbi tagállamai ugyanis jóval impozánsabb mutatókkal büszkélkedhetnek. Csak egyetlen példa. 2004-ban a hazai vállalatoknak csupán 6 százaléka készült fel az elektronikus megrendelések teljesítésére, miközben az uniós átlag 14 százalék volt. Pedig fogyasztók rendelkeznek az e-kereskedelem fellendítéséhez szükséges infrastruktúrával. Igaz, a magyar internet-penetráció még elmarad az EU átlagától, ám a Medián 2006-os felmérése szerint a hazai lakosság 71 százalékának van mobiltelefonja és 69 százalékának bankkártyája. Csakhogy a megkérdezetteknek mindössze 32 százaléka fizetne az interneten, 28 százaléka pedig mobiltelefonnal.
A kormányzat tett ugyan lépéseket az e-kereskedelem fellendítésére, ám az igazi áttörésre még várni kell, hiszen a közigazgatásban nem nyertek teret az elektronikus fizetési megoldások. A vállalkozások a jelek szerint jobban felismerték az e-kereskedelemben rejlő lehetőségeket és többet is tettek azok kiaknázása érdekében. A mobilszolgáltatók, a bankok, közüzemi cégek például mind-mind előrukkoltak már saját e-megoldásaikkal. De vajon használják-e ezeket az ügyfelek? Mi lehet az oka a lakosság visszafogott érdeklődésének? Hogyan működik együtt a három hazai mobilszolgáltató a mobilkereskedelem fellendítése érdekében? Milyen tapasztalatokra tettek szert az e-kereskedelemben dolgozó vállalkozások az elmúlt évek során? Mit hozhat a jövő a számukra? Milyen új szolgáltatások megjelenésére számíthatnak a fogyasztók?
Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keres választ a 2007. november 20-án megrendezésre kerülő II. E-Money Symposium. A rendezvény főtámogatója a Budapest Bank. A pénzintézet az internetes és mobilbanki szolgáltatásainak működtetési tapasztalatairól, azok fejlesztési lehetőségeiről gyűjtött tapasztalatait osztja meg a közönséggel. Emellett szó esik majd a mobilparkolási rendszer továbbfejlesztéséről és az elektronikus útdíjfizetési rendszerről éppúgy, mint a közszolgáltatók (E.ON, Díjbeszedő Zrt.) elektronikus számlázási tapasztalatairól, az állampolgár és az elektronikus fizetés viszonyáról vagy éppen az SMS-ben történő fogadásról. A symposium résztvevői egy igazi csemegének számító előadást is meghallgathatnak, hiszen eddig nem volt arra példa, hogy a három egymással versenyben álló mobilszolgáltató együtt szerepeljen. A mobilkereskedelmi összefogás jegyében ugyanis a Pannon, a T-Mobile és a Vodafone vezetői közös előadást tartanak együttműködésük tapasztalatairól.
A konferencia részletes programja, és az előadók teljes listája megtalálható a II. E-Money Symposium hivatalos honlapján, a http://www.ap.hu/rendezvenyek/emoney2/index.html webcímen.
Budapest, 2007. November
(X)
Készül a végső ultimátum Putyin barátjának: luxusban élheti le életét, ha azonnal elmenekül, vagy megindulnak a bombázók
Irány Katar! - Ez lesz Trump végső ajánlata.
Megtámadták Oroszországot: tűz alá került az orosz főváros - Megszólalt a polgármester
Riasztották a védelmi erőket.
Megakadtak a béketárgyalások, Trump kifakadt: „nem tudom, mit művel a Kreml”
"Nem tudom megmondani, mi lesz most."
Nagyon szenved az Európai Unió, csak nem azért, amit eddig hittünk
Máshol látszódnak a válságtünetek, mint ahol mindenki nézi.
Bejelentették a NATO–Oroszország Tanács megszűnését – Medvegyev kapva kapott az alkalmon
Menetrend szerint érkezett a volt orosz elnök fenyegetése.
Fokozódik a rejtély a pórul járt Sea Baby körül: az ukrán titkosszolgálat tagadja a NATO-tagország állítását
Románia szerint felrobbantottak egy ukrán gyártmányú tengeri drónt.
Vége egy korszaknak: új tulajdonoshoz kerül ez a boltlánc Magyarországon is
Hamarosan indul az üzletek átépítése.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.

