Mo Assomull, a Morgan Stanley befektetési banki üzletágának társigazgatója a New Yorkban tartott Reuters NEXT konferencia egyik panelbeszélgetésében a hírügynökség beszámolója szerint kijelentette:
a vállalati egyesülések és felvásárlások számos ágazatban egészséges mértékben haladnak előre.
Különösen az informatikában, az egészségügyben, az iparban és a pénzügyi szektorban mutatkozik élénk aktivitás, és a makrogazdasági környezet is kedvez a tranzakcióknak.
Szerinte a Trump-kormányzat növekedéspárti irányvonala várhatóan a pénzügyi szektor konszolidációját is ösztönzi. Úgy fogalmazott, hogy a következő években több M&A-ügyletre számítanak a bankszektorban is, részben a kedvezőbb szabályozói környezet, másrészt a hitelintézetek méretbővítési kényszere miatt, ugyanakkor
A mesterséges intelligencia területén a befektetők és a bankok is jóval válogatósabbá váltak a vállalatok finanszírozásában
- húzta alá.
A Morgan Stanley harmadik negyedéves nyeresége felülmúlta a várakozásokat, mivel az élénkülő tranzakciós aktivitás rekordbevételt hozott. A bank pénzügyi igazgatója októberben közölte, hogy a befektetési banki ügyeletek történelmi csúcson állnak.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Csúszhat az EU-s döntés az autóipar sorsának megpecsételéséről
Eredetileg jövő héten lenne a fontos bejelentés.
Oroszország legerősebb szövetségesétől kér segítséget Európa: állítsátok meg Putyin háborúját!
Különleges találkozó lesz.
Orbán Viktor is bejelentette a minimálbér-emelést
11, illetve 7%-os lesz a legkisebb keresetek emelkedése.
Hatalmas lehetőségeket lát Indiában a legnagyobb orosz bank
Putyin Új-Delhibe utazik, felpörgetnék a külkereskedelmet.
Beindult a Morgan Stanley piaca, erős évre számít a bank
A bankszektorban is felpöröghetnek az összeolvadások.
Akkora bajban van az EU, hogy feláldoznák az élhető világot egy maroknyi fémért
A nyersanyagéhség miatt omlik le a kártyavár.
Készül a végső ultimátum Putyin barátjának: luxusban élheti le életét, ha azonnal elmenekül, vagy megindulnak a bombázók
Irány Katar! - Ez lesz Trump végső ajánlata.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.


