Új OTP tőke- és hozamvédett alap, Tartós Befektetési Számlára is (x)
A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) kiváló megtakarítási forma azoknak, akik kamat-, árfolyamnyereség- és

Mit lehet tudni az új alapról?
Új alapunknak, az OTP Dupla Fix Plusz Alapnak egyszerre több elvárásnak is meg kell felelnie.
Az első ilyen feltétel a biztonság. A globális pénzügyi válság hatására a befektetők ugyanis óvatossá váltak, emiatt manapság szinte alapkövetelmény a tőkevédelem, de vonzó a fix hozamígéret is. A befektetői igényeknek leginkább tőke- és hozamvédett alapokkal lehet eleget tenni, így mi is ilyen terméket indítunk.
Hogyan valósul meg mindez a gyakorlatban?
Az OTP Dupla Fix Plusz Alap 2010. március 8-tól április 16-ig jegyezhető az OTP Bank értékpapír forgalmazással foglalkozó fiókjaiban. Az alap 2015. december 15-ig tartó, a TBSZ-hez igazodó futamidőre jön létre. Tőkevédett, lejáratkor a befektetők mindenképp visszakapják jegyzéskor befizetett tőkéjüket. Futamideje során két alkalommal is fizet 8%-8% fix hozamot, ami éves szinten 2,73% teljesítményt jelent. (EHM 2,73%) A hozamfizetések időpontját szintén a TBSZ feltételeihez igazítottuk, 2013. és 2015. végére esnek. A cél persze, hogy a fix ígéreten felül minél magasabb további hozamot tudjunk elérni. Ennek érdekében az alap származtatott eszközökön keresztül ígéretes feltörekvő régiók, a BRIC országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) részvénypiacainak teljesítményéből nyújt részesedést. Az így elérhető többlethozam ezeknek a piacoknak a vezető részvényeitől függ, felső korlát nélkül.
Nem tartanak attól, hogy a hosszú futamidő elbizonytalanítja a befektetőket?
Az Alap nyíltvégű, vagyis a befektetési jegyek a jegyzést követően is minden banki forgalmazási napon megvásárolhatóak és vissza is válthatóak. Ha tehát valaki a futamidő közben meggondolná magát, kedvező visszaváltási jutalék mellett kiveheti pénzét. Annyi kockázata persze van, hogy a tőkevédelem ilyenkor nem érvényesíthető, az kizárólag a lejáratig tartott befektetési jegyekre vonatkozik. Én azonban úgy vélem, hogy a befektetők többsége a TBSZ nyújtotta adóelőnyöket ki fogja használni, és valóban az eddig megszokottnál hosszabb távra helyezi el pénzét.
Kapcsolódik-e valamilyen akció a jegyzéshez?
Igen, az OTP Tavaszi HozamDuó ajánlat keretében legfeljebb a jegyzett befektetési jegyek névértékének megfelelő összeg elhelyezhető az OTP Bank akciós kamatozású, két hónapos lekötött betétjében.
(x)
27 év börtönbüntetésre ítélték Jair Bolsonarót
Puccskísérlet miatt kerül rácsok mögé a volt brazil államfő.
Percek alatt elkészül a lelet: új technológia robbanthatja szét a hagyományos orvoslást
Az orvosok szinte bárhonnan, bármikor dolgozhatnak. Exkluzív interjú.
Dühöngnek Joe Biden emberei, miután bombát robbantott Kamala Harris: kicsit sem fogták vissza magukat
Nem volt sok pozitív mondanivalójuk róla.
Összeállt a bírói többség Bolsonaro ellen, puccskísérlet miatt ítélhetik el
Ezzel történelmet írna Brazíliában.
Halálos kórság terjed a magyar határ közelében, az emberre is veszélyt jelent
További terjedésre számítanak a szakértők.
Kirk-gyilkosság: súlyos figyelmeztetést tett közzé a külügyminisztérium
Vigyázzba állítják a bevándorlókat.
Olyat posztoltak, amit nem kellett volna – bíróság vár a pénzügyi influenszerekre
Nem szabadott volna ilyen befektetést népszerűsíteniük.
Kijevbe látogatott Trump jobbkeze: orosz szankciókról is szó esett Zelenszkijjel
Illetve a közös fegyvergyártásról.
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
