Szélsivatag, avagy a legrövidebb hosszú verseny (x)
Pataki László
A Bankár Regattán az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Az első szakasz végére elfogyott a szél. Sokáig vezettünk. Addig igen jól ment a csapat, ahhoz képest, hogy ez volt az új formáció első éles bevetése. Természetesen még sok csiszolnivalónk van.
A Pünkösdi Regatta egészen más jellegű verseny volt. A szélerősségre nem panaszkodhatunk, azt leszámítva, hogy nagyon erős széllökések voltak, amihez a csapat még nem volt hozzászokva. A mezőny végéről indulva közel 300 induló közül a 35-ik helyre sikerült feltornáznunk magunkat, ami igen szép teljesítmény. A keszthelyi öbölbe beérve egy 30 csomós széllökés majdnem felborította a hajót, de a csapat lélekjelenlétének köszönhetően sikerült egyensúlyba hozni a Speedy-t. Innen már csak genua-val mentünk tovább. Ugyan ezzel közel 10 helyet vesztettünk, de most az első a biztonság volt. A vasárnapi napot kihagytuk, mivel a szombati futam erőteljesen kivette a csapat energiáját. Nem szabad elfelejteni, hogy a csapat nem kizárólag gyerekkora óta vitorlázó, a Balaton szélviszonyait jól ismerő emberből áll. A hétfői napra mentálisan rákészülve sikerült az előkelő 11-ik helyen végeznünk. Nagy hajrában sikerült legyőznünk fő versenytársunk, a Gardazurra csapatát, akiknek ezúton szeretnénk megköszönni az izgalmas befutót, és gratulálni a teljesítményükhöz.
Mesélj egy kicsit a hajó történetéről!
Pataki László
A történetünk 1983-ban kezdődik, mikor Bruce Far a világ egyik legjobb hajótervezője papírra veti a Speedy terveit. A hajó egy évvel később megépül, az azóta is a legmodernebb technikának számító karbon szövet alapú epoxilaminált technológia segítségével. Ezzel kezdetét vette a Speedy dicsőséggel és sikerekkel teli diadalmenete.
- Centomiglia Európa egyik legrangosabb vitorlás versenye a Garda-tavon (az olasz Kékszalag). Abszolút első helyezés.
- Blue Ribbon Európai jelentőségű verseny a Genfi -tavon. Abszolút első helyezés.
- Rund Um A legkülönlegesebb európai verseny Svájc, Ausztria és Németország érintésével a
- Bódeni-tavon, a rajtpisztoly este 8 órakor dördül, és egész éjszaka folyik a küzdelem a rangos trófea megszerzéséért. Abszolút első helyezés.
- Bol’dor és Europe Challenge. Abszolút második helyezés.
Miért lett Speedy a neve?
A hajónak új nevet akartunk adni, de mivel babonásak vagyunk, tudjuk, hogy nem szerencsés egy hajót átnevezni. Végül a hajó visszakapta régi nevét, a Speedyt, így tulajdonképpen nem is neveztük át.
Pénzes Botond
Minimálisan 8 emberre van szükség. Vagyis legalább 12-14 tagú csapatot kell összetartani, hiszen valakinek mindig akad más elfoglaltsága. A csapat edzőjeként abban a szerencsés és kiváltságos helyzetben vagyok, hogy 2 liberához is kötődöm, így már ismerem a csapatszervezés fő irányvonalait, valamint buktatóit. Igyekszem a saját szempontjaim szerint úgy összeválogatni az embereket, hogy abból kizárólag hosszú távú együttműködés alakuljon ki. A legfőbb szempontok között nem a vitorlás tudás, hanem az alázat a sport felé és a kitartás szerepelt. Természetesen a sportosság és a bátorság is szerepelt a kritériumok között. Így a hajó tulajdonosával közösen kiválasztásra került 24 fő, akik ezeknek a szempontoknak megfelelnek.
Hogyan lehet megfelelni a szponzorok, a versenytársak által támasztott elvárásoknak?
Pénzes Botond
Alázattal. Sokat tanult a csapat vezetősége a tavalyi évből ahol a valódi teljesítmény elmaradt az előrevetítettől. Szeretnénk a háttérben maradni és a versenyeken való rendszeres megjelenéssel kiharcolni a nemes ellenfelek tiszteletét, nem pedig az ügyes marketinggel.
Versenytársaink, a Principessa, a Raffica nagyon kedvesen és segítőkészen fogadtak be új otthonunkba a balatonfüredi hajógyári kikötőbe. Gyakorlatilag azonnal felajánlották, hogy bármiben segítenek, amiben szeretnénk, és amiben tudnak. Itt meg kell jegyeznem, hogy a Gardazzurra legénysége is biztosította csapatunkat az együttműködésükről, bár ők nem laknak velünk egy kikötőben.
Mivel teltek az első edzések?
Dávid Huba

Hogyan vizsgázott a hajó?
Április közepétől tulajdonképpen másfél hónapon keresztül szereltük minden hétvégén. A végén már mindenki hihetetlen izgatott volt, nagyon vártuk az első menetet. Azt hiszem, lehet mondani, hogy minden képzeletet felülmúlt, a legénység hihetetlenül élvezte és a szakavatottak is azt mondták, hogy sokkal jobban megy, mint amire számítottak. Természetesen van még egy-két gyerekbetegsége, de ez az év erről szól, össze kell szokni. Meg kell szokni a hajót, és saját igényeinkhez igazítani. A hajó egyébként nagyon jó, strapabíró és meghálálja a belé fektetett munkát!
Ki lesz a legnagyobb ellenfeletek? Miért?
Az első egyértelműen a Gardazzura, a liberák közül vele vagyunk egy szinten. Reméljük, sok izgalmas versenyt megyünk ellenük. Természetesen vannak mások is, akikkel együtt szeretnénk menni. Ilyenek a nagyobb cirkálók (Sirocco, Nemere II) illetve az Asso 99-ek. De reméljük majd meg tudjuk mérettetni magunkat az Avatarral, a Sponsival és esetleg a Lisával is!
Kreskai György
Pataki Laci barátom március eleje magasságában megkeresett, és jelezte, hogy a Speedy számára szponzorokat keres. Átküldte a portfoliót, ami nagyon imponált nekem. Az első napokban azonban a Trinity Group számára a vitorlássport támogatása pusztán lehetőség volt marketing tevékenységének kiterjesztésére. Az elmúlt év végén adódott számunkra egy új lehetőség, az amerikai székhelyű CDC Software vállalatirányítási rendszereinek forgalmazását kezdtük el. Ennek eredményeként alapítottuk meg a Trinity Group következő tagját a Trinity Enterprise Kft.-t. Visszakanyarodva gyorsan a marketingtől, azt mondhatom, hogy ekkor még nem sejtettem, hogy a hajó és a csapat több lesz marketingeszközként.
Ezt hogyan érted?
Kreskai György

Látom, hogy a vitorlán sok támogató logója díszeleg? Nehéz volt további szponzorokat találni?
Kreskai György
Természetesen komoly kapcsolatrendszert kellett latba vetni, de ez nem ment volna Laci hathatós közreműködése nélkül. Az ő szenvedélyes beszámolói nem hagytak kétséget a szponzorációs megbeszélések eredményei tekintetében. Természetesen több szponzor - OKI Magyarország, CET Hungary - már a Trinity Group megjelenése előtt kifejezte szándékát, azonban az események az utóbbi hetekben pörögtek fel. Több támogatóval is közvetlenül a Bankár Regatta előtt sikerült megállapodnunk. Többek között a SAAB magyarországi importőre, továbbá a Széchenyi Kereskedelmi Bank is csatlakozott a támogatókhoz. A Portfolio.hu gazdasági portált üzemeltető Net-Média pedig médiatámogatóként nyújt segítséget a csapatnak. Jelenleg is folyamatban vannak tárgyalások a biztosítói piac prominens szereplőivel. Ahogy a Speedy-n, úgy a működési háttér biztosítása tekintetében is folyamatosan helyt kell állni.
Ezúton szeretnénk megköszönni valamennyi támogatónknak a segítséget, minden erőnkkel azon fogunk dolgozni, hogy a belénk vetett bizalmat megháláljuk és az elvárt eredményeket hozzuk.
Aquarius-Linked
CDC Software
CET Magyarország
Hajmax.hu
J-PRO Kft.
Mantex
OKI Magyarország
Polar Mobil Kft. - SAAB
Széchenyi Kereskedelmi Bank
Trinity Group
Media partnereink
Portfolio.hu
Porthole
Sailing.hu
Kreskai György
Ez így igaz. Mind személyesen mind a Trinity Group-on keresztül évek óta részt veszek a Csodalámpa Alapítvány által támogatott beteg gyerekek kívánságainak teljesítésében.
Hieu, azaz Henrik, egy aranyos vietnami kisfiú. Magyarországon született, szinte tökéletesen beszél magyarul. Kívánsága nem hagyott kétséget: "Hajózás a Balatonon, belülről megnézni a kapitány fülkéjét, spagettit és fagylaltot ebédelni". A feladat adott volt.
Kell nekünk egy kabinos balatoni vitorlás és egy engedékeny kapitány. A Bankár Regatta fő szervezőjének, Litkey Farkas úrnak a hathatós segítségével sikerült kerítetni egy hajót, és kapitányt Bakóczy Kálmán személyében.
Henrik a versenyen végig kérdezett, csacsogott, lemászott a kabinba, majd onnét kimászott a kabintetőre. A verseny után, miközben az eredményhirdetésre vártunk, eljött az ideje a spagetti-kívánság teljesítésének is. Henrik szemmel láthatóan megéhezett az úton, felcsillanó szemmel tüntette el a tányérjáról a spagettit.
Külön öröm volt Hieu számára, hogy a Csodalámpa Alapítvány hajója, a Rosa, kategóriájában 3. helyezett lett, így Hieu a dobogóra is felállhatott és átvehette a csapattagokat megillető bronzérmet.
Köszönjük az interjút!
További információk: www.syc.hu
(x)
27 év börtönbüntetésre ítélték Jair Bolsonarót
Puccskísérlet miatt kerül rácsok mögé a volt brazil államfő.
Percek alatt elkészül a lelet: új technológia robbanthatja szét a hagyományos orvoslást
Az orvosok szinte bárhonnan, bármikor dolgozhatnak. Exkluzív interjú.
Dühöngnek Joe Biden emberei, miután bombát robbantott Kamala Harris: kicsit sem fogták vissza magukat
Nem volt sok pozitív mondanivalójuk róla.
Összeállt a bírói többség Bolsonaro ellen, puccskísérlet miatt ítélhetik el
Ezzel történelmet írna Brazíliában.
Halálos kórság terjed a magyar határ közelében, az emberre is veszélyt jelent
További terjedésre számítanak a szakértők.
Kirk-gyilkosság: súlyos figyelmeztetést tett közzé a külügyminisztérium
Vigyázzba állítják a bevándorlókat.
Olyat posztoltak, amit nem kellett volna – bíróság vár a pénzügyi influenszerekre
Nem szabadott volna ilyen befektetést népszerűsíteniük.
Kijevbe látogatott Trump jobbkeze: orosz szankciókról is szó esett Zelenszkijjel
Illetve a közös fegyvergyártásról.
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
