Híd az Üzlet és a Technológia között (x)

Maga a program 2004-ben indult először. Vagyis jövőre lesz 10 éves. E tíz év alatt nem csak hazai diákok vettek részt az egyedinek mondható képzésben, hanem a világ minden részéből érkeztek hozzánk hallgatók. Közép Európában nincs hozzá hasonló képzés, és tágabb körben is csak elvétve találunk IT Menedzsmenttel foglalkozó, MSc szintű kezdeményezéseket. A tíz év, persze, nem volt teljesen zökkenőmentes: a válság ideje alatt nálunk is voltak nehézségek, főleg amikor a vállalatok nem tudták finanszírozni alkalmazottaik oktatási költségeit, így volt olyan év, amikor nem indítottunk új osztályt. Ezeknek a tanulságoknak a birtokában szükségesnek láttuk a program frissítését.
Minek köszönhető az, hogy a nehézségek ellenére a program idén is elindult?
Korábban szinte kizárólag a vállalatok képzési hozzájárulásaiból finanszírozott diákjaink voltak, így amikor e források elapadtak, drasztikusan visszaesett a jelentkezők száma. A válság egyik direkt hatásaként nagyon sok cég csökkentette az oktatásra fordítható költségkeretet. Azt gondolom, hogy ilyen időkben előre kell menekülni, éppen az alkalmazottak továbbfejlesztése révén. Pár év után az tapasztalható, hogy a vállalatoknál csökken az olyan megfelelő tudással és képességekkel rendelkező emberek száma, akik képesek irányítani egy-egy csoportot vagy egy egész osztályt, akár az egész vállalatot. Így ha egy cég túl is éli a válságot, azonnal egy másik kihívással találja magát szemben, melynek orvosolása több évig is eltarthat. Ha kicsit konkrétabban nézzük a kérdést, az is megfigyelhető, hogy manapság már nincs üzlet technológia nélkül. Ezt számtalan tanulmány és felmérés is alátámasztja. Bizonyos eredmények jelzik: a Technológia jelenti az üzleti világnak az elsődleges külső tényezőt, amely leginkább befolyásolja a vállalat jövőjét. Úgy gondolom, hogy az említetteknek köszönhetjük, hogy a program ilyen sikeres, és vannak olyan diákok, akik ezt felismerték, és akár önfinanszírozás révén is csatlakoznak a képzéshez. Ezért is tudtuk ismét elindítani a programot.
Talán érthető az ok, hogy mért van szükség az ilyen jellegű programokra, de felmerül a kérdés, hogy miért épp a CEU által indított MSc programon vegyenek részt a hallgatók?
Ez az egyetlen olyan program a régióban ahol angol nyelven, Amerikában is elismert Mester szintű diplomát szerezhetünk, emellett a program struktúrája is meghatározó tényező. Ennek során holisztikusan közelítjük meg a Technológia által lefedett komplex területet. Nem csak az elméleti tudás elsajátítása a cél, hanem Konfuciusztól idézve: "Hallom és elfelejtem. Látom és emlékezem. Cselekszem és megértem." Vagyis a tudás készség szintű adaptálása az elsődleges célja a programnak. A képzés során számtalan helyzetet kell a diákoknak megoldaniuk, mintegy laboratóriumi környezetben kipróbálhatják a képességeiket úgy, hogy annak eredménye maximum csak a jegyekben mutatkozhat meg, és nem valós üzleti veszteségben.
A technológia megfelelő alkalmazásához szükség van az azt működtető folyamatok ismeretére, amely folyamatokat az eszközök automatizálnak, az eszközöket pedig maguk az emberek használják a folyamatok betartása érdekében. Tehát minden technológia által függő cég számára e ciklus ismerete és működtetése biztosíthatja csak a technológia által nyújtott előnyöket. A program során - megfelelő egyensúlyt tartva - végig megyünk a teljes életcikluson, megfelelő mélységig kibontva az egyes területeket.
Végül, de nem utolsó sorban a képzés sikerének egyik kulcsa, hogy az előadó tanárok és vendégek megfelelő arányban érkeznek az akadémikus és az üzleti világból is, lehetőséget teremtve a hallgatóság számára az esetleges eltérő vélemények ütköztetésére, illetve minden egyes elméleti elem valóságos, üzleti szintű interpretációjára, adaptációjára.
Milyen tantárgyak révén tudják elsajátítani a hallgatók a készég szintű tudást?
A tantárgyak teljeskörűen lefedik a tevékenységhez szükséges emberi tényezőket, illetve elsajátíttatják az eszközbeli és folyamatbeli ismereteket. A 10 hónapos képzés során olyan tantárgyakkal találkoznak a hallgatók, mint IT Szolgáltatás Menedzsment, IT Stratégia, Technológiai Innováció, Információ Biztonság, IT Projekt és Pénzügyi irányítás, stb. Ezen kívül a diákok megismerkednek az adatrobbanásnak köszönhető új és jövőbeli területekkel, mint pl. a szociál-média és mobil eszközök revolúciója, a felhő alapú megoldások, tudás menedzsment stb.
Mindezek felett soft-skill-ek fejlesztésén is dolgozunk, mint pl. új Technológiai vállalatok indítása, vagy létező vállalatok irányítása, technológiai szolgáltatások konzultációs szintű értékesítése és tárgyalása, vagy a kritikus gondolkodás alapjainak elsajátítása. A tantárgyak egy része átfedi az Üzleti iskola MBA programjait annak érdekében, hogy a hallgatók széles körben tudjanak megismerkedni a hazai, illetve külföldi diákokkal, mivel hisszük azt, hogy a programban résztvevő kollegák nem csak az előadóktól tudnak tanulni, hanem egymástól is.
Kiknek szól az MSc képzés?
Addig, amíg korábban a képzés elsősorban olyan technológiával foglalkozó szakembereknek szólt, akik vezetői feladatokat láttak el, az utóbbi években érezni lehet annak szükségét, hogy az üzleti világban dolgozó vezetők számára is egyre fontosabb a technológia által biztosított előnyök ismerete. Nemzetközi tanulmányok azt mutatták ki, hogy manapság minden második Informatikai vezető inkább gazdasági tudással és múlttal rendelkezik, mint sem műszakival. Tehát az idén megújult program ezeknnek a szakembereknek is szól, hidat képezve az Üzlet és a Technológia világa között . A programon résztvevők olyan tudásra tesznek szert, melynek segítségével áthidalhatják az üzlet és a technológia közötti szakadékot, bármekkora legyen is az. Mi megadjuk nekik az eszközöket, amelyekkel felépíthetik a szükséges pilléreket, és a hallgatókon múlik, hogy maga a híd mekkora terhet képes elbírni.
(x)
Európába hozzák az egyik legjobb ukrajnai háborús fegyver gyártását
A kontinensen is gyártani fogják az amerikai Stinger rendszert.
Szokatlan objektum száguld a Naprendszer felé, tényleg idegen űrhajó lehet?
Itt van a tudósok álláspontja.
Meglepő nyilatkozat jött Lavrovtól: hátraarcot vett Moszkva Ukrajna jövője kapcsán?
Fontos kérdés tisztázódhat.
Tusk: nagyon rossz ötlet lenne Budapesten tartani a Putyin-Zelenszkij csúcsot
A lengyel kormányfő ellenzi az ötletet.
Otthon Start: csak álom a 10%-os önerő? Magyarok tömegei vágódhatnak hanyatt a valóságtól
Mutatunk viszont egy menekülőutat is.
Globális létszámstopot hirdetett meg Európa egyik legnagyobb vállalata
Csak bizonyos területekre vonatkozik.
Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat
Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a

A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
