A globális gazdaság legégetőbb problémáira keresik a választ (x)
A bemutatkozóra befektetőket, hazai startupokat és érdeklődő innovátorokat ugyanúgy várnak, mint az említett területeken működő, vagy azokhoz kapcsolódó, például IT cégek vezetőit és szakembereit, akik így találkozhatnak számukra is fontos innovatív fejlesztésekkel és kapcsolatokat alakíthatnak ki tehetséges, együttműködésre nyitott, jól képzett fiatalokkal.

Az egyik teremben az innovatív ötletek számára kiírt versenyben az egészségügyre, az élelmezésre és a nyersanyag tudományokra koncentráló legígéretesebb csapatok ismertetik ötleteiket, terveiket.
A másik teremben 3 kategóriában zajlik a verseny: az EIT Health InnoStars Awards kategóriában a már prototípussal rendelkező, vagy piacra lépés előtt álló projektek versenyeznek, a European Health Catapult kategóriában a medtech, biotech és digitális egészségügy területén dolgozó startupok, spinoffok, valamint mikro- és kisvállalkozások prezentálnak, a HeadStart Funding kategóriában pedig az egészséges életmód, az aktív időskor és az egészségügyi ellátás javítására irányuló tevékenységet célzó, korai fázisban lévő kkv-k vesznek részt.

Az InnoStars Awards döntőjében két magyar startup is jó esélyekkel indul. A Havlik testvérek által alapított DiabTrend csapat cukorbetegek számára készített olyan okos naplózó alkalmazást, amely az adatok folyamatos elemzésével felügyeli a vércukorszintet és figyelmeztet annak veszélyes változásaira. A HepC elnevezésű projekt Dr. Bakács Tibor tudományos igazgató vezetésével olyan biológiai terápiás módszert dolgozott ki, mely stimulálja a szervezet immunrendszerét, megszünteti a patogén vírusok replikációját, majd az egészségre ártalmas anyag biztonságosan távozik a beteg szervezetéből.
A rendezvényen előadást tart, dr. Dékány Gyula, aki egy anyatej-molekula szintetizálására képes eljárás piaci jelentőségére építve sikeresen céget alapított, valamint a Talpa Solutions, képviselője, aki az EIT Raw Materials támogatásával mára sikeres, adattudományon alapuló bányászati megoldásokat kínáló startuppá nőtte ki magát. A verseny zsűrijében olyan illusztris vendégek találhatóak, mint Czirják László, az iEurope Capital alapítója és Giorgio Recine, a New Ideas 4.0 partnere.
Az esemény ingyenesen látogatható, előregisztráció szükséges. Bővebb információ a november 16-i programról és regisztráció itt található.

(x)
Hírszerzési jelentés: egykor a fél világ rettegte a nevét, de mégis hova tűnt a hírhedt orosz zsoldoscsoport?
A brití védelmi minisztérium a Wagnerről osztott meg információkat.
Megint bejelentett egy lakástámogatást a kormány - Nem is gondolnád, hogyan kaszálhatsz vele
Akár jóval többet is, mint amennyit az állam ad.
Kimondta Zelenszkij: meg kell buktatni Putyin rezsimjét
Szerinte rendszerváltásra van szükség.
Közel az igazság drámai pillanata: csaknem Trump összes vámja mehet a kukába, ha úgy döntenek
Ma tárgyalták a kérdést.
Komoly fenyegetést közvetített Donald Trump jobbkeze: kritikus döntés előtt állnak a háború kapcsán
"Az elnök nem fog örökké várni."
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Honnan szereznek pénzt a horvátok a zöldprojektjeikre?
Fenntarthatóság pénzügyi háttérrel: fejlődés és a forrásfelhasználás nehézségei.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
