ELTE: arccal a jövő felé (x)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a legnagyobb hagyományokkal rendelkező magyar egyetem, mégis tudatosan a legmodernebb fejlesztésekre koncentrál. Néhány hete kezdte meg tevékenységét az ELTE-n a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból elnyert 1.2 milliárd forintos támogatással egy informatikai Kompetencia Központ. A projekt a digitális iparban, a pénzügyi szektorban, illetve az egészségügyben alkalmazható, a versenyképességet növelő informatikai megoldásokat fejleszt, hosszútávon pedig egy, az ELTE tudásbázisára épülő, fenntartható innovációs ökoszisztéma kialakítása a cél.

Az egyetem korábban alapító tagként csatlakozott a hazai Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz, amelyben magyar és nemzetközi cégek, egyetemek, tudományos műhelyek, szakmai és közigazgatási szervezetek karöltve dolgoznak a forradalmi változásokat hozó MI kutatásokon. Idén áprilisban együttműködés kezdődött az ELTE és a Digitális Jólét Program között is, melynek révén Digitális Kiválósági Központot hoznak létre az egyetemen.
Az ELTE a minőségi felsőoktatás és a tudományos kutatások mellett a hazai innováció fellegvára is. Miközben a Természettudományi és az Informatikai karokon a hétköznapi életet hamar elérő, intenzív innovációs tevékenység folyik, a társadalomtudományi és bölcsészettudományi karok az új megoldások és diszciplínák terjedésével, illetve társadalmi hatásaikat vizsgáló elemzésekkel érnek el látványos eredményeket
– mondta erről Darázs Lénárd rektorhelyettes az egyetem legutóbbi Innovációs Napján, ahol minden évben kitüntetik a leginnovatívabb kutatót és diákokat.

A globális felsőoktatási és tudományos térben kulcsszerep jut a nemzetközi együttműködéseknek. Az ELTE évtizedek óta tagja a legrangosabb egyetemi szervezeteknek, tavaly pedig a Barcelonai Egyetem, a Trinity College Dublin, az Utrechti Egyetem és a Montpellier-i Egyetem részvételével megalapította a CHARM-EU nemzetközi szövetséget. Ebben a tagok egy interdiszciplináris Európai Egyetem létrehozásán dolgoznak együtt, a fenntarthatóság és klímavédelem szempontjait szem előtt tartó közös európai mesterképzések a tervek szerint 2021 őszén indulhatnak.
Élvonalbeli K+F+I tevékenysége mellett az alma mater méltán híres összetartó hallgatói közösségéről, aktív kulturális és sportéletéről is, amelynek köszönhetően az egyetemi évek a legtöbb hallgató számára nemcsak minőségi oktatást, de életre szóló élményeket, szakmai és baráti kapcsolatokat is jelentenek.

(X)
Videó: a frontra küldte Oroszország szupermodern fejlesztését, bárcsak ne tette volna
Pillanatok alatt rátaláltak az ukránok.
Konteók és EU-diplomácia: mit keresett Várhelyi Olivér Kennedy irodájában?
Egészségügyi együttműködés bontakozhat ki az EU és az USA között.
Kétségbeejtő számokról kaptak hírt Donald Trump felsült ellenlábasai: ez lehet a kiút?
Nagy az elégedetlenség.
Megoldhatatlan válsággal néz szembe Ukrajna, Kijev forradalmi stratégiát eszelt ki – Ukrajnai háborús híreink pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The


- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen