
Bár számos cég kockázatként tekint a startupokkal való együttműködésre, egyre több hazai nagyvállalat új piaci lehetőséget és perspektívát lát az induló vállalkozásokban. A nagyvállalatok és a startupok egyaránt olyan tudás birtokában vannak, melynek a megosztása úttörő fejlesztésekhez vezethet – egy olyan konzervatív szektorban is, mint az agrárium.
A nagyvállalati kultúra és a startupok működése merőben eltér egymástól, méretükből és struktúrájukból adódóan számos nehézség akadályozhatja sikeres együttműködésüket. Azonban a kis cégekben olyan üzleti potenciálra akadhat egy-egy nagyvállalat, melyet felhasználva képesek átalakítani a jelenlegi piacokat, új irányokat létrehozni.
Mindkét fél profitál
A hatékonysági mutatók növelésére kiváló eszköz lehet a digitalizáció és a korszerű fejlesztések. A negatív tényezők, amik jelenleg a gazdaságot sújtják, még inkább rávilágítanak arra, hogy a digitalizációs megoldásokat jobban ki kell aknázni, alkalmazásuk felértékelődik.
Versenyképességük megőrzése érdekében a nagyvállalatoknak a megváltozott piaci feltételekre gyorsan kell reagálniuk. A startupok gondolkodásmódja ebben segíthet; a vállalatok új perspektíván keresztül tekinthetnek a piaci igényekre, melyekre a legújabb technológiák és fejlesztések adhatnak választ.
A startupok is óriási potenciált találhatnak ezekben az együttműködésekben; a nagyvállalatok piaci ismerete alapján még pontosabb irányt vehet a termékfejlesztés, ezen túl pedig jövőbeni ügyfeleikhez is könnyebben elérnek a vállalati kapcsolatrendszeren keresztül.
Szerencsés helyzetben vannak a hazai startupok, hiszen a fejlesztésekhez szükséges forrás adott; számos kockázati tőkealap tevékenykedik a piacon, akiknek az elmúlt években érdeklődési területévé vált az agrárium.
Hazai támogató környezet
Az ilyen típusú együttműködéseknek biztosít támogató környezetet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) agrár startup programja. A program nem csak feltárja a piaci problémákat; a teljes termékfejlesztési folyamatot végig támogatja és a piacra lépésig, illetve a konkrét együttműködésig segítséget nyújt az agrárium digitalizációs szintjét előre mozdító fejlesztéseknek.
A NAK TechLab módszertanának lényege, hogy felkutatja a startupokat és a legfrissebb szakmai információval látja el őket, a termékeket és a szolgáltatásokat pedig minél hamarabb piacra segíti annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb kifejtsék hatásukat a szektorban.
Az ágazat aktuális ismerete elengedhetetlen a fejlesztések tökéletesítéséhez, éppen ezért a kamara a teljes agráriumot lefedő szakértői tudását üzletfejlesztési tudással vegyítve nyújtja segítségül azoknak az agrár startupoknak, akik a programba bekerülve a mezőgazdaság modernizációján dolgoznak.
Kiemelt szerepet képvisel a valós piaci problémákra hozott megoldások megtalálása annak érdekében, hogy a hazai gazdálkodóknak legyen legelőször lehetősége ezen új technolóigákat megismerni és használni, ezzel előnyt szerezve a globális versenyben.
A gazdálkodók érdekeit a digitalizációs fejlesztések terén is képviselni kell. Ez a jövőnk záloga. A NAK TechLab hároméves működése alatt több mint 50 agrárdigitalizációs fejlesztésében vettünk részt. A jövőben is minden erőnkkel azon leszünk, hogy az innovációs ökoszisztémán belül is kiemelt téma legyen az agrárium.”
– emelte ki Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
A NAK TechLab 3 hónapos nagyvállalati-startup programja szeptemberben indul, melyhez olyan nagyvállalatok csatlakoztak, mint a Claas Hungária Kft., a Corteva Agriscience, a Pápai Hús Kft., az Axiál Kft., a Bonafarm Csoport vagy a Hungrana Kft.
(x)
Mi történt? Lezárták New York egyik legforgalmasabb részét
Figyelmeztetést adott ki a rendőrség.
Hatalmas adócsökkentésnek örül a piac a világ legnépesebb országában
Ezzel ellensúlyoznák a vámok negatív hatását.
Nem nyugszik a hatalmas vagyonalap, újabb izraeli cégeket rúg ki a portfóliójából
A háborús érintettségük miatt.
Ukrán béke ide vagy oda, keleten kár növekedési mankót keresni
A játékelméleti logika alapján így kerülhet egy nagy bukást minden befektető.
Igazi kihívás előtt a forint: most dőlhet el a magyar deviza sorsa
A világ vezetőinek kezében a forint, de sok a kérdőjel a jövőt illetően.
Szennyvíz juthatott a Balatonba a déli partnál
Az önkormányzat kéri, hogy jelezze, aki szennyezést észlel.
Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a
Amikor Soros és Trump együtt szív
Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő

Követett részvények - 2025. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Mi történik, ha kifogyunk a talajvízből?
A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása
Most van csak igazán csúcson a piaci koncentráció
Az elmúlt évek már bőven arról szóltak az amerikai részvénypiacon, hogy pár nagy techcég dominálja az S&P500-at. De igazából az index koncentrációja csak most ért... The post Most van c

Aggasztó vélemény az Otthon Start programról
Ritkán szoktam hírekről írni, mert őszintén szólva a napi változásokról írnak eleget a híroldalak. Viszont az Otthon Start hitelprogrammal kapcsolatban szeretnék reagálni pár véleményre, a

Stratégiai lehetőség ipari és kereskedelmi vállalkozások számára (x)
Mit bír ki egy tető 2025-ben? (x)
A szélsőséges időjárás nem a jövő problémája, te felkészültél?
Így változtatja meg Újbudát a Metrodom River: nem csak lakások épülnek (x)
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
