
A háztartások számára az energia-veszélyhelyzet sok fejtörést okoz, hiszen a Magyar Közlönyben július 21-én megjelent rendeletek értelmében idén augusztus 1-től mérési pontonként villamosenergiánál 2523 kWh/év, míg földgáznál 1729 m3/év átlagfogyasztás felett jelentősen megemelkednek a tarifák.
A fűtési megoldásokat figyelembe véve az árak emelkedése a földgáz esetében a legjelentősebb, mivel amíg az áram átlagfogyasztás felett 36 Ft/kWh helyett nagyságrendileg a duplájára 70,1 Ft/kWh-ra emelkedik, addig a gáz 102 Ft/m3 helyett több mint hétszeresére, 747 Ft/m3-re.
Ez egy átlagos, 116 m2-es, jól hőszigetelt családi ház éves gázfogyasztását 2200 m3-rel kalkulálva, hozzávetőlegesen 300.000 forintos költségnövekedést is eredményezhet.
Augusztus elseje után tehát kifejezetten jól járnak azok, akik nagy hatásfokú hőszivattyús technológián alapuló, vagy megújuló energiaforrásokból kiépített rendszerekkel fűtik részlegesen, vagy teljes egészében otthonukat.

Ezt hivatott segíteni az úgynevezett H tarifa díjszabás is, mely 2010 óta érhető el hazánkban.
A H tarifának köszönhetően fűtési szezonban (okt.15 – ápr.15) a hőszivattyúkkal és/vagy klímákkal fűtő lakossági felhasználók kedvezőbb díjakon juthatnak villamos energiához. A H tarifa igénylése az áramszolgáltatóknál lehetséges, de kizárólag az előírásoknak megfelelő hatékonyságú, vagy megújuló energiával üzemelő berendezésekre igényelhető, melyekhez a szolgáltató külön mérőórát épít ki.
Fontos, hogy a rendelet alapján H tarifa esetén fogyasztástól függetlenül és korlátlan mennyiségben, változatlanul 36 Ft/kWh áron vételezhető az energia.
A kedvezményes áram gyakorlati felhasználásának egyik legegyszerűbb módja a klímaberendezések használata, mivel a korszerű légkondicionálók működésüket tekintve, nagy hatásfokú levegő-levegő hőszivattyúk.
Egy klasszikus villamos fűtéses megoldásnál 1 kWh energiából nagyságrendileg 1 kWh-nyi hőenergiát tudunk előállítani. Ezzel szemben a klímák hőszivattyú elvének köszönhetően fűtés üzemmódban a hőátadó hűtőközeg segítségével rendkívül hatékonyan képesek „beszivattyúzni” a hőt a külső térből a belső térbe. A fűtési hatékonyság mérőszáma a légkondicionálóknál az SCOP érték, ami azt mutatja, hogy 1 kWh villamosenergiából átlagosan hány kWh-nyi hőenergiát tud előállítani. Esetünkben pl. az AUX Delta 2 modell 3,5 kW-os kivitelénél az SCOP érték 4,03, azaz 1 kWh villamosenergiából hozzávetőlegesen 4 kWh-nyi hőenergiát képes előállítani, ami négyszeres hatékonyságot, nyereséget jelent a klasszikus villamos fűtőberendezésekhez képest, de egy jól megtervezett rendszerrel a gázfűtéses rendszereknél is jóval kedvezőbb értékeket kaphatunk.
Ez a hatékonyság már az augusztus 1-i gázáremelés előtt is minimum 10-15%-os megtakarítást jelentett, azonban a mostani meghétszereződött gázárnál az előbbi példára vetítve egy 116 m2-es családi ház egész éves fűtése klímával akár harmadannyiba is kerülhet, mint gázkazánnal.

Nem szabad megfeledkezni ugyanakkor arról sem, hogy nagy hidegben a klímaberendezések hatékonysága csökken, így egy klímás fűtési rendszer kiépítésekor kiemelt fontosságú a megfelelő rendszertervezés, melyhez szakember közreműködése elengedhetetlen. Már meglévő fűtési rendszer esetén hatékony megoldás lehet az úgynevezett hibrid üzemmód, azaz az eddigi (pl. gázos) rendszerhez kiegészítő fűtésként üzemeltetett légkondicionálók használata. Így egyszerűbben és kisebb beruházással érhető el a kedvezőbb költségszint, mint például a levegő-víz hőszivattyúk esetében, mivel a joggal népszerű levegő-víz hőszivattyús rendszerek elsősorban alacsony hőmérsékletű rendszerekhez alkalmasak (pl. padló-, vagy felületfűtés), a hazánkban legelterjedtebb radiátoros rendszerekhez - melyek magas hőmérsékletű vizet igényelnek - sajnos nem, vagy csak komoly átalakítások árán illeszthetők, ezért ezek a berendezések inkább új építésű ingatlanok esetén jöhetnek szóba.
A 10 év kiterjesztett szavatossággal rendelkező tálcafűtéses AUX Delta 2 légkondicionáló pedig akár -25 fokos külső hőmérséklet mellett is képes fűteni.
Az 1986-ban alapított AUX, mint márka hazánkban még viszonylag újdonságnak számít, hiszen egészen tavalyig kellett várni arra, hogy hivatalosan forgalomba kerüljenek az innovatív, funkciók széles körét felvonultató klímaberendezések a Rotovill Kft-n keresztül, függetlenül attól hogy számos országban évtizedek óta nagy sikerrel teljesítenek ezek a termékek. Az éves 37 milliót szettet meghaladó gyártási kapacitásával az AUX egyike a világ 3 legnagyobb lakossági klímagyártójának, mely garancia a minőségre és az innovációra.
Zárszóként tehát kijelenthető, hogy a modern nagy hatásfokú klímaberendezésekkel történő fűtés a kedvezőbb üzemeltetési költségek miatt egy jó alternatíva lehet fűtésre, vagy akár kiegészítő fűtésre, így kedvező áron biztosítható az otthon melege.
A kiemelten csendes AUX termékek ráadásul egyszerűen telepíthetők és számos olyan funkciót is kínálnak a Wi-Fi vezérléstől egészen az UV sterilizálóval működő Health funkcióig, amelyek tovább fokozzák a felhasználók komfortérzetét.
Ismerje meg Ön is az AUX légkondicionálók termékkínálatát ide kattintva!
Fotó: Aux
Úgy vették a luxuslakásokat készpénzre, mintha nem lenne holnap
Kétéves csúcson a manhattani lakóingatlanpiac.
Érkezik a kormány legújabb adócsomagja
Csütörtök délután mutatták be az NGM-ben a terveket.
Bemondták az oroszok: simán le tudják szedni a legendás amerikai F-35-öst
Jó gép, de szerintük nem elég korszerű.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Kitörés előtt ez a részvény - Most érdemes nagyon figyelni!
Izgalmas lehetőségeket mutatunk.
Warren Buffett meghúzta a ravaszt, az elmúlt három év legnagyobb üzletét üti nyélbe
Céget vesz a Berkshire Hathaway.
Össze kell hangolni a fenntarthatósági projekteket az üzleti stratégiával
Megszólalt a Green Cloud a Green Awards díjátadó után.
Veszélyben a NATO: áttörést ért el Oroszország, szinte hatástalanok a Patriotök
Lesz mit fejleszteni, ha a szövetség meg akarja védeni magát.
Megérkezett az UniCredit munkáshitele, akár 30 ezer forint jóváírással, ingyenes bankszámlával!
Az UniCredit munkáshitelének igénylése mellett most egy különleges ajánlattal is élhetsz: a bank kiemelt partnereinél, így a Bankmonitoron keresztül is elérhető az UniCredit Partner Aktív Nul
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p

EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Az osztalék portfólióm - 2025. szeptember
Aktív hónap volt, vásároltam sokat, új részvényeket és a már meglévők mellé is. Osztalék viszont alig csordogált.VáltozásokUnited Parcel Service, Inc. (UPS) vásárlás 85 dolláron, 7,72%
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.


Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Bukás vagy siker lesz a debreceni BMW?
Világszínvonal Magyarországon – De megérte?
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.