Tisztelt Partnereink!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket az ISD DUNAFERR Zrt. részéről, hogy a 2022. november 21. napján tartott közgyűlés szabálytalanul került összehívásra és megtartásra, ezért minden ott meghozott döntés ÉRVÉNYTELEN.
Természetesen minden lehetséges jog eljárás megindult az érvénytelenség Bíróság által is megtörténő megállapítása érdekében, továbbá a büntetőjogi következmények alkalmazása céljából is.
Az eljárások első eredményeként a Székesfehérvári Törvényszék jogerős döntésével a 2022. november 21-én tartott közgyűlésen hozott határozatok végrehajtását már felfüggesztette! Jogerős bírósági döntés rendelkezik tehát arról, hogy ezen közgyűlés döntéseit NEM LEHET és NEM SZABAD VÉGREHAJTANI SENKINEK!
Külön kiemeljük, hogy egyetlen, az ezen közgyűlésen megválasztott személy sem járhat el az ISD DUNAFERR Zrt. igazgatósági, vagy felügyelőbizottsági tagjaként, és ha ezt teszi, vagy tette, akkor az nem kötelezi az ISD DUNAFERR Zrt-t semmire.
Az ISD DUNAFERR Zrt-t mindaddig, amíg a Ciprusi bíróság jogerősen fel nem hatalmazza ismét a DUNAFERR-ben több mint 99,6 %-os tulajdonnal rendelkező STEELHOLD LIMITED-et a közgyűlésen történő részvételre és szavazásra, addig tehát továbbra is a korábbi Igazgatóságok által, illetve jóváhagyásukkal kinevezett munkahelyi vezetők irányítják az ugyancsak Igazgatóság által korábban jóváhagyott Szervezet és Működés Szabályzat rendelkezései szerint. Ezen szabályok szerint az ISD DUNAFERR Zrt. tevékenységét, legmagasabb vezető beosztású munkavállalóként, Evgeny Tankhilevich irányítja, és az általa korábban adott képviseleti meghatalmazásokkal feljogosított munkavállalók képviselik, és senki más.
Ennek a menedzsmentnek kötelessége a vagyon, benne a munkahelyek megóvása is, mely kötelezettségének Igazgatóság és Felügyelőbizottság hiányába is, sőt, emiatt fokozott felelősséggel eleget tesz, immár több mint 2 éve, mint, ahogy az Igazgatóság és a Felügyelőbizottság irányítása és kontrollja mellett ezt tette a korábbi 10 évben is. E kötelezettséget teljesíti a jelen tájékoztatás, továbbá az is, hogy a közgyűlésen szabálytalanul megválasztott személyeknek nem engedjük meg, hogy a társaság ügyeiben bármit tegyenek. Erről jogerős bírósági döntés is rendelkezik már, amit mindenki köteles betartani!
Dunaújváros, 2022. november 24.
Tisztelettel
Evgeny Tankhilevich
legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettes
Dr. Nagy Péter
ügyvéd
(x)
Új halálos járvány tört ki, egyelőre nincs rá jóváhagyott gyógymód
Tünetek: magas láz, erős fejfájás és izomfájdalom.
Korrupciós botrány Ukrajnában: nagytakarítás jön az energetikában
Vezetőcserék jönnek a kulcsfontosságú állami energetikai vállalatoknál.
Szivárognak a felvételek: letarolták az ukránok a novorosszijszki orosz bázist
Semmi sem maradt a szupermodern légvédelmi rakétarendszerből.
Két évvel elhalasztották a várva várt szupertank gyártását - Nem sikerült berúgni a termelést
Pedig vannak érdeklődők.
Költekezhet-e a magyar kormány az adófizetők terhelése nélkül?
Erre csak a 2008-as válságot követő évek kivételes gazdasági környezetében volt lehetőség.
Félelmetes hadsereg épül Magyarország szomszédjában - Százával rendelik a hazánkban is gyártott harcjárművet
Nem biztos, hogy Zalaegerszeg ebből hasznot lát majd.
Videó: ledobta az ukrán MiG-29-es a félelmetes amerikai JDAM-ER bombát, semmi sem maradt a célpontból
Borsót törtek az orosz haderő orra alá.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
