A KPMG 2021 óta Fair Play díjjal jutalmazza Kékszalagon kiemelkedően sportszerű tettet végrehajtó hajók kormányosát és legénységét. A díjat idén a Principessa nevű libera típusú vitorlás és legénysége érdemelte ki. A liberák rendkívül könnyű, extrém gyors egytestű hajók, amelyek katamaránok mellett esélyesek lehetnek akár az abszolút győzelemre is, de mindenképpen esélyesek az egytestű hajók versenyének megnyerésére.
Ilyen körülmények között döntött úgy a Principessa nevű libera csapata, hogy azonnal a bajba jutott vetélytárs megsegítésére küldi saját kísérőhajóját.
A kenesei bója előtt a Raffica egy elvétett manőver következtében felborult, és egyből látszott, hogy nem egyszerű esetről van szó, mert az árbóc vége mélyen a víz alá merült, így felvetődött, hogy esetleg leszúr az iszapba, ami megnehezíti a hajó visszaállítását.
Ebben a helyzetben a Principessa kormányosa azonnal döntött: egyik kísérőmotorosukat a felborult hajóhoz küldték. Ezzel a kormányos Oroszlán Péter, valamint a legénység: Báthori Zsigmond, Bárdos Mihály, Csüllög Zsolt, Baráth Gábor, Mónus Gyula András, Sarina Róbert, Almási Zsombor, Maros Gergely, Tóth Elizabet Virág, Bogdán Gergely, Balogh Attila Zsombor, Somi Imre, Nagy Mátyás, Németh Péter, Kis-Kapin Károly kiérdemelték a KPMG Fair Play különdíját.
A KPMG Hungária Kft a KPMG Fair Play Díj győztesének 500.000 forintos pénzdíjat ajánl fel.
„Jó érzés azt látni, hogy versenyhelyzetben, terhelés alatt is megtartják értékrendjüket az emberek, akár saját sikerességüket is kockára téve, egy magasztosabb célért, biztonságért, hosszabb távú negatív következmények elkerülése érdekében. Ez az a mentalitás, amit a KPMG is vall, és amellyel az üzleti életben is viseltetünk feladataink iránt, vagy amikor ESG-ről, felelősségvállalásról, moralitásról beszélünk” – mondta el a díj átadása kapcsán Liptay Gabriella, a KPMG Hungary marketing és kommunikációs igazgatója (címlapképünkön).
2022-ben a Prospex Delta csapata kapta a díjat, mert a verseny előtti napon átadta saját tartalék orrsudarát az egyik vetélytársának. A Process Solutionnek a verseny előtti napon eltört, és javíthatatlanná vált az orrsudara. Ekkor Kaiser Kristóf, a Prospex Delta csapat kormányosa felajánlotta a tizenháromszoros Kékszalag győztes Litkey Farkaséknak saját a tartalék alkatrészüket és annak szerelvényeit, ezzel lehetővé tették a csapat indulását a versenyen.
A 2021-es fair play díjnál az ítészek úgy döntöttek, hogy azt minden hajó megérdemelte, aki a második éjszakát is a vízen töltötte és a díjhoz kapcsolódó pénzösszeget a Vitorlásszövetség utánpótlás nevelési programjának ajánlották fel.
Címlapkép és fotó: KPMG
(x)
Jön az európai fizetési mesterterv: fájdalmas rejtett költsége lehet a bankoknál
Elszállhatnak a hitelkamatok is.
Hihetetlen átalakulás: így lett a világ egyik legszegényebb országából gazdasági nagyhatalom
De ez nem maradt áldozatok nélkül.
Tűzveszély miatt hívja vissza a Tesla a népszerű otthoni akkumulátorát
Az eszközök túlmelegedhetnek, kigyulladhatnak.
Zuhan a bitcoin, ez már medvepiac
Elemzők szerint a bitcoin kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.
Trump visszakozik és ez akár egy beismerés is lehet
Hamarosan aláír egy vámcsökkentési csomagot.
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Váratlanul megszólalt a kamatról Nagy Márton, gyengült is a forint
A Budapest Economic Forum 2025 konferenciáról jelentkezik a keddi Portfolio Checklist.
Ötéves mélyponton a cégvezetők növekedésbe vetett bizalma - Kijött a KPMG új globális felmérése
Rózsai Rezső ismertette a kutatás eredményeit a Portfolio konferenciáján.
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

