Ötlettől a sorozatgyártásig – Innovációk támogatása Magyarországon (x)
Prémium

Ötlettől a sorozatgyártásig – Innovációk támogatása Magyarországon (x)

PR cikk
A Foxconn és a Kuube előadása a JVSZ „INNOVÁCIÓRA MAGYAR!” Konferenciáján

A Joint Venture Szövetség harmadik alkalommal megrendezésre kerülő konferenciáján nagyvállalatok első számú vezetői, kormányzati szakpolitikai előadók és startup vállalkozások alapítói konkrét, gyakorlati példákon és esettanulmányokon keresztül mutatják be a legnagyobb magyar innovációkat, valamint olyan aktuális hazai és nemzetközi innovációs trendeket, melyek a hazai kkv-k és nagyvállalatok számára is inspirálóak lehetnek.

A május 9-i esemény négy fókusztémája a nagyvállalati innovációk, a kis-és középvállalatokat támogató innovációk, az innovációk az egészségügyben, illetve a mesterséges intelligencia alapú innovációk lesznek.

Az elsőként említett kategória egyik legizgalmasabb története a világ legnagyobb technológiai gyártójának és egy magyar startupnak az együttműködése. dr. Tálos Péter, a Foxconn Csoport alelnöke 2022 márciusában találkozott először az utcai okosbútorokat gyártó Kuube alapítóival, néhány héttel később pedig már a cég szakértői szemügyre is vették a magyar startup formabontó termékeit.

Tulajdonképpen egy év alatt létrejött dr. Tálos Péternek köszönhetően egy olyan modell, amelynek keretein belül együtt tudunk működni, és amelynek köszönhetően lehetőséget kapunk arra, hogy egy százszázalékig hazai fejlesztés, egy teljes mértékben Magyarországon kifejlesztett termékcsalád bemutatkozhasson nemcsak itt Európában, hanem a bolygó minden pontján. A Foxconn szakmai kompetenciája, gyártási tapasztalata, támogató hozzáállása és a Kuube innovációja együttesen reményeink szerint egy világszinten ismert márka megszületését eredményezheti.”

– mondta Gallai Máté, a Kuube ügyvezető igazgatója.

kep_cikk

A Kuube utcai okosbútorai az elmúlt években Magyarország mellett a világ különböző országaiban bizonyítottak. Spanyolországban, Horvátországban, Romániában, Malajziában és Thaiföldön is sikerrel mutatkoztak be termékeik. Hamarosan Kanada, illetve Brüsszel is csatlakozik a sorhoz, és további nyolc országgal zajlanak tárgyalások.

Mivel a Kuube termékei internetalapú, egyedi arculattal felruházható, újszerű reklámeszközök, a célcsoportját nemcsak a városvezetők és állami szereplők képezik, hanem a nagy magánvállalatok is. Gallai Máté éppen ezért idén jelentős növekedésre számít a megrendelésekben.

Egy innovatív terméket fejlesztő startupnak sok olyan nehézséggel kell megküzdenie, amely egy nagyvállalat tapasztalatával és lehetőségeivel kiküszöbölhető. Arról nem is beszélve, hogy hiába jó a termék és hiába nagy rá a kereslet, ha azt a gyártási kapacitás nem tudja kielégíteni. Ha bejön napi öt-tízezer darabos megrendelés, olyan háttérre van szükség, mint amilyen a Foxconnak van. Rendkívül fontos a rugalmasság, mi pedig képesek vagyunk gyorsan alkalmazkodni az adott helyzethez, nyitni az új, izgalmas lehetőségek felé. Így az a startup, amelyikkel együttműködünk, teljesíteni tudja a megrendeléseket, és nem szorul ki a piacról.”

– fejtette ki dr. Tálos Péter.

A Foxconn Csoport globális alelnöke szerint egy ilyen együttműködés a magyar ipar szempontjából kitörési lehetőség, amely hosszú távon teljesen új szintre emelheti a hazai ipar szerepét és nemzetközi láthatóságát.

A formabontó együttműködés részleteiről dr. Tálos Péter és Gallai Máté május 9-én az „INNOVÁCIÓRA MAGYAR!” interaktív konferencián tart páros előadást. Az esemény a MOL Campuson kerül megrendezésre, ahol további példaértékű innovációk, együttműködések kerülnek bemutatásra. A konferencia teljes programja a Joint Venture Szövetség oldalán található. Jegyek a szervezet webes jegyáruházában foglalhatók: https://jegy.jointventure.hu

(x)

Holdblog

A piacok bosszúja: késik de nem múlik

Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A... The pos

Holdblog

Make Europe Stock Great Again

A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem... The post Make Europe Stock Great

Holdblog

Lakásom van, vagyonom nincs?

Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a... The post Lakásom van, vagyonom

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio Property X 2025
2025. május 28.
Portfolio Financial IT 2025
2025. május 27.
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum 2025
2025. június 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet