A NASA csillagászai a modernkori megfigyelések óta mindössze harmadik alkalommal fedeztek fel egy, a csillagközi térből a Naprendszerünkbe érkező objektumot, amely jelenleg az kisbolyóöv és a Jupiter pályája között halad a belső Naprendszer felé - írta meg a New York Times.
Középiskolás diákok kérdéseire válaszolt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről Kapu Tibor kutatóűrhajós szerdán, a budapesti HUNIVERZUM Látogatóközpontban Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője közreműködésével rendezett beszélgetésről az M1 aktuális csatorna számolt be.
Csillagászok először rögzítették vizuálisan is, hogy egy halott csillag kétszer is felrobban. Ez a felfedezés megváltoztatja az eddigi ismereteket arról, hogy hogyan válhat egy csillag szupernóvává - közölte a Space.com.
Az amerikai Szenátus kedden elfogadta Donalt Trump költségvetési törvényjavaslatát, amely további 10 milliárd dollárt biztosít a NASA Artemis programjának. A lépés egyúttal szembemegy az utóbbi időben az elnöktől eltávolodó Elon Musk, Mars-expedíciókat priorizáló űrterveivel. A milliárdos korábban számtalanszor hangoztatta, hogy a NASA-nak a Hold helyett sokkal inkább egyből a vörös bolygóra kellene koncentrálnia - írta meg a Techcrunch.
Kapu Tibor immár az ötödik teljes napját tölti a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén, az Axiom-4 küldetés kutatóűrhajósaként. A magyar asztronauta Facebook-oldalán tették közzé, hogy az állomás fedélzetén megkezdték a DNA-REPAIR kísérletet, amely során az űrben jelentős mértékű kozmikus sugárzás élettani hatásait fogják vizsgálni. A kutatás egyike a misszió azon tudományos kísérleteinek, amelyekkel a szakemberek egy jövőbeli, hosszú távú űrküldetés emberi testre gyakorolt hatásait, és azok kivédését tanulmányozzák.
Ahogy arról valószínűleg már mindenki hallott, a múlt hét folyamán új űrhajósa lett Magyarországnak Kapu Tibor személyében. A többszöri halasztást követően végül június 25-én induló Axiom-4 küldetés keretében a magyar asztronauta két hetet fog majd az állomáson tölteni, ezalatt pedig összesen 25 tudományos kísérletet végez majd el. A Google Trends adatai alapján megnéztük, mekkora volt az érdeklődés a múlt hét folyamán induló, Magyarország számára történelmi jelentőségű űrküldetés iránt.
Kapu Tibor menetrendszerűen dolgozik, elindították a kísérleteket is, úgyhogy most már minden nap kísérletek zajlanak az űrállomáson – közölte az űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője hétfőn az ATV műsorában.
Élőben beszélgetett a jelenleg is a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó Kapu Tibor űrhajóssal Orbán Viktor. Hazánk második űrhajósa többek között beszámolt eddigi űrbéli tapasztalatairól valamint arról, hogy mi lesz a programja az űrben töltött két hete folyamán.
Orbán Viktor miniszterelnök hamarosan felhívja Kapu Tibort, Magyarország második űrhajósát.
Új szimulációk szerint a 2024 YR4 nevű, potenciálisan veszélyes aszteroida a Holdba csapódva olyan törmeléket juttathat a Föld közelébe, amely látványos meteorzáport okozhat, és veszélyeztetheti a műholdakat - írta meg a Live Science.
Kapu Tibor személyében 45 év után újra űrhajósa van Magyarországnak, miután többszöri halasztást követően elindult az űrállomásra az Axiom Mission 4 (Ax-4) keretében. A több mint 24 órája úton lévő küldetés tagjai az éjszaka folyamán már nagyjából elérték a Nemzetközi Űrállomás (ISS) repülési magasságát, majd fokozatosan közelítették meg az ISS-t, a ma fél egykor megtörtént dokkolási művelet előtt. Azóta a Dragon Grace űrkapszula sikeresen kapcsolódott az állomáshoz, majd 14:17-kor, alapos vizsgálatokat követően kinyílt az űrhajó ajtaja és Kapu Tiborék átléphettek az Nemzetközi Űrállomás fedélzetére.
Folytatja hivatalos látogatását az Egyesült Államokban Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke, Magyarország nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős meghatalmazott nagykövete.
Sikeres volt a dokkolási manőver, így Kapu Tibor mintegy 28 órás utazás után megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
Nagyjából 20 percre élőben jelentkeztek be az Axiom-4 küldetés űrhajósai a SpaceX Dragon űrkapszulából. A bejelentkezéskor már 24 órája úton lévő űrhajósok szerint minden rendben ment a felszálláskor. A közvetítés során mindannyian üzentek néhány mondatban. Kapu Tibor elmondta, hogy az űrküldetéshez vezető hosszú felkészülési időszakot nagy örömként élte meg, valamint elárulta, milyen élmény volt tegnap a Dragon kapszulába beszíjazva várni az indulás pillanatát.
A Spacejunkie, űrkutatással foglalkozó szakportál ma reggel videót tett közzé, amelyen szabad szemmel is látható az Axiom-4 küldetés SpaceX Dragon űrkapszulája, Kapu Tiborral, hazánk második űrhajósával a fedélzetén.
A James Webb űrteleszkóp először fedezett fel egy korábban ismeretlen exobolygót, egy fiatal, Szaturnusz méretű gázóriást, amely egy 110 fényévre található csillag körül kering – írja a Reuters.
A vámbejelentésekre figyelnek a befektetők.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Gyanútlan emberek válhatnak orosz kémmé.
Együtt fejlődünk az AI-jal, vagy ellenünk fordul? – Dávid-Barrett Tamás szerint ez most dől el.
Villámgyorsan történt minden.
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Ennyire erős a verseny?