Major András

Cikkeinek a száma: 702
Magyarországon is terjed az okos eszköz, amely a napelemes háztartásoknak különösen hasznos

Magyarországon is terjed az okos eszköz, amely a napelemes háztartásoknak különösen hasznos

A régióban Magyarországon volt az egyik legkisebb az intelligens energiafogyasztás-mérők elterjedtsége 2023 végén az Európai Bizottság jelentése szerint, márpedig ezek az eszközök elősegítik az itthon nemzetközi összevetésben is kiemelkedően nagy számban létesített napelemes rendszerek integrálását a villamosenergia-rendszerbe. A további előnyöket biztosító okosmérők hazai telepítése azonban idén is folytatódott, és várhatóan a kormányzati cél elérését követően is folytatódik majd.

Sorra dőlnek a naperőműves rekordok Magyarországon

Sorra dőlnek a naperőműves rekordok Magyarországon

Rég kapcsoltak termelésbe olyan nagy mennyiségű új naperőmű-kapacitást, mint az előző hónapban. A saját célra termelő vállalati napelemes rendszerek beépített teljesítőképessége csaknem annyival bővült, mint az eddigi rekordévben összesen, a kereskedelmi célú nagy napelemparkok havi kihasználtsága pedig ismét csúcsot döntött, idén már negyedszer.

Öt forintnál sokkal többet kapnak a magyarországi napelemesek a betáplált áramért? – Csak lassan a testtel!

Öt forintnál sokkal többet kapnak a magyarországi napelemesek a betáplált áramért? – Csak lassan a testtel!

Az elmúlt években nem csak Magyarországon, de Európa-szerte megváltoztak a háztartási méretű (HMKE) napelemes kiserőművekre vonatkozó elszámolási szabályok; és a következő nagy változás idehaza elméletileg 2025 januártól várható. Az év elejétől lenne lehetőség arra, hogy a bruttó elszámolási rendszerben az öt forint helyett akár jóval többet is kaphassanak a napelem tulajdonosok a hálózatba betáplált villamos energiáért. A piaci körülmények közötti értékesítési lehetőséghez számos technikai feltétel szükséges, amelyek a hírek szerint hamarosan adottak lesznek, de szükség lenne aggregátorokra, energiakereskedőkre is ennek tényleges megvalósításához. Iparági várakozások alapján arra nem érdemes számítani, hogy az öt forintnál jóval nagyobb, azt sokszorosan meghaladó átvételi árakra lesznek, és egyébként is meglehetősen vegyes a kép Európa-szerte a hálózatba betáplált villamos energia elszámolási ára terén. Ezeket, a napelemes elszámolási rendszerek tíz uniós tagállambeli jellemzőit vizsgálta meg egy új tanulmányban a REKK Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont; és a magyarországi kilátások szempontjából is fontos tanulságokat foglaljuk össze az alábbiakban.

Nagyon nagy baj van a napelemes cégeknél, hónapokon belül eldőlhet a sorsuk

Nagyon nagy baj van a napelemes cégeknél, hónapokon belül eldőlhet a sorsuk

Ismét több jelentős változás történt a Bloomberg New Energy Finance (BNEF) leginkább bankképes, pénzügyileg stabil prémium kategóriás napelemgyártókat felsoroló összesítésében. Az utóbbi időszakban a listában tapasztalt fluktuáció azt jelzi, hogy az iparág egésze rendkívüli kihívásokkal szembesül az árak esése miatt. Iparági várakozások szerint az idei év és 2025 eleje vízválasztó lesz számos modulgyártó számára.

Rekordot döntött a speciális naperőművek magyarországi telepítése, de idő kellett hozzá

Rekordot döntött a speciális naperőművek magyarországi telepítése, de idő kellett hozzá

Az energiaár-krízis legsúlyosabb időszakaihoz képest ugyan mérséklődött a hazai vállalatok érdeklődése a saját célra termelő naperőművek iránt, de 2024-ben így is rekordot döntöttek a telepítések, pedig messze még az év vége. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy noha az áramárak a válság óta normalizálódtak, sok cégnek így is megéri saját napelemes rendszerbe ruháznia, a piac pedig nagyjából mostanra tanulta ki a szabályozási környezet változását. Egyelőre azonban továbbra is réspiacról van szó, a kapcsolódó akkumulátor-telepítések pedig még nem igazán indultak be, pedig sok esetben a napelemek mellé célszerű lenne energiatárolót is létesíteni.

Mi történt a Paksi Atomerőművel? Itt a magyarázat a termelés sorozatos csökkentésére

Mi történt a Paksi Atomerőművel? Itt a magyarázat a termelés sorozatos csökkentésére

2024 nyári időszakában közel háromszor annyi olyan nap akadt, amikor a Paksi Atomerőmű termelését feltételezhetően a masszív naperőművi termeléshez való alkalmazkodás miatt csökkentették, mint egy évvel korábban. Az atomerőművek termelésének a megújuló energiaforrásokhoz való igazítása azonban nem csak rendszerszempontból előnyös, hanem a nukleáris üzemanyag mennyiségének csökkentésével az atomenergia-előállítás gazdaságosságát, bevételtermelő képességét is javíthatja, és mérsékelheti a villamosenergia-rendszer szén-dioxid-kibocsátását.

Megdöbbentő eset derült ki: óriási kockázatot futnak a napelem-tulajdonosok

Megdöbbentő eset derült ki: óriási kockázatot futnak a napelem-tulajdonosok

Több millió hollandiai okos napelemes rendszer felett szerezhette volna meg az irányítást egy etikus hekker, felfedve azok sebezhetőségét a kibertámadásokkal szemben. Az EU villamosenergia-rendszere az energiaátmenet következtében növekvő mértékben digitalizált, ami a kapcsolódó kiberkockázatok növekedését vonja maga után.

Sürgősen fel kellene adni a szélerőművekkel szembeni gáncsoskodást

Sürgősen fel kellene adni a szélerőművekkel szembeni gáncsoskodást

2030-ig több mint megkétszereződhet a világ szélerőmű-kapacitása, de a klímasemleges gazdaság megvalósításához háromszorozásra lenne szükség, és az országok vezetői ezt vállalták is az ENSZ legutóbbi klímacsúcsán. Európában több száz gigawattnyi szélenergia-projekt vár engedélyre a hálózathoz való csatlakozáshoz, de a folyamatot jelentősen fel lehetne gyorsítani, ha a csatlakozást engedélyező hatóságok az „érkezési sorrendben” elv helyett szűrési és prioritási kritériumokat alkalmaznak azért, hogy az érett és valós kapacitásbővülést ígérő beruházásokat részesítsék előnyben.

Már most rekordot döntött a céges napelemek növekedése

Már most rekordot döntött a céges napelemek növekedése

Mérsékelt ütemben, de júliusban is folytatódott a magyarországi naperőmű-kapacitás növekedése. 2024 eddig eltelt részében a háztartási méretű és a nagy naperőművekből is kevesebb épült, mint tavaly, viszont a saját célra termelő napelemes rendszereknek más most rekordévük van.

Itt a Kína-sokk 2.0? Rendkívüli árzuhanást okozott az erőltetett napelemgyár-építés

Itt a Kína-sokk 2.0? Rendkívüli árzuhanást okozott az erőltetett napelemgyár-építés

Újabb történelmi mélypontokat értek el a kínai napelemcella-árak nagyrészt Kína elmúlt időszakban mutatott erőltetett napelemgyár-építkezései, a globális túlkapacitás, illetve a piac tartósan túlkínálatos állapota miatt. A helyzet felgyorsította a napenergia széles körű elterjedését lehetővé tevő árcsökkenését, ez azonban csak a felhasználóknak jó hír, de hosszú távú lehetséges hatásait tekintve talán már számukra sem. Az árak leszorítása nem csak a nyugati gyártóknak okoz súlyos problémákat, de már a piacot uraló kínai gyártók is kormányzati segítséget kértek a gyárépítések visszafogása érdekében.

Nagyon rákapott Európa az akkumulátoros energiatárolókra

Nagyon rákapott Európa az akkumulátoros energiatárolókra

Az európai akkumulátoros energiatárolási piacok jelentős fejlődésen és növekedésen mentek át, különösen az elmúlt három évben - derül ki a SolarPower Europe európai napelemes iparági szervezet jelentéséből. A folyamat fő hajtóerői az időjárásfüggő megújuló energiaforrások rendszerbe integrálásának igénye, a technológiai fejlődés, és a támogató szabályozói környezet, de az akkumulátoros energiatároló rendszerek (Battery Energy Storage Systems - BESS) gyors terjedése hatékony és költséghatékony válasznak is tekinthető az orosz-ukrán háború európai energiaellátás biztonságát fenyegető veszélyre is. A technológia a megújuló energiatermeléssel párosulva egyre inkább megoldást nyújt az ellátásbiztonság, megfizethetőség és fenntarthatóság trilemmájára.

Történelmi változás állt be az energiaátállásban, mérföldkőhöz érkezett az EU és Magyaroszág

Történelmi változás állt be az energiaátállásban, mérföldkőhöz érkezett az EU és Magyaroszág

Újabb mérföldkőhöz érkezett az energiaátállás Európában és Magyarországon, miután 2024 első fél évében a nap- és szélerőművek a történelem során először már több villamos energiát termeltek, mint a fosszilis erőművek - áll az EMBER nevű thinktank új jelentésében. A nap- és szélenergia részaránya 30%-ra emelkedett, míg a szén-, földgáz- és olajtüzelésű erőművek részesedése 27%-os történelmi mélypontra ereszkedett az EU villamosenergia-termelésében az idei első fél évben. A kedvező időjárási körülmények által is elősegített folyamat eredményeképpen a fosszilis alapon termelt elektromos áram mennyisége 17%-kal csökkent 2023 hasonló időszakához képest. Az, hogy az EU fosszilis alapú áramtermeléstől való függősége történelmi mélypontra süllyedt 2024 első felében, még jelentősebb fejlemény annak fényében, hogy a tavaly őszi fordulatot követően folytatódott a villamosenergia-kereslet növekedése, az áramárak pedig lényegében visszatértek az energiaválság előtti szintre.

Idén végre eljöhet a rég várt fordulat a világ áramtermelésében

Idén végre eljöhet a rég várt fordulat a világ áramtermelésében

Erőteljesen növekedhet a világ áramfogyasztása idén és jövőre a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) új jelentése szerint. A tiszta megújuló források szerepe gyorsan tovább erősödhet, de idén várhatóan még a szénerőművi termelés is emelkedik. Ennek következtében a globális villamosenergia-szektor szén-dioxid-kibocsátása 2024-ben alapesetben még kismértékben tovább nőhet, mielőtt 2025-ben csökkenésnek indulna, de van rá esély, hogy ez már 2024-ben bekövetkezik.

Egy csapással több problémát kezelhetnénk ezekkel a naperőművekkel

Egy csapással több problémát kezelhetnénk ezekkel a naperőművekkel

Egyre többfelé épülnek Európa-szerte olyan naperőművek, amelyek a hagyományos nagyméretű, kereskedelmi célú napelemparkhoz hasonlóan termőföldre települnek, de azokkal ellentétben a villamosenergia-termeléssel egy időben a napelemek alatt és között mezőgazdasági növénytermesztés is folyik. Egy új kimutatás szerint Magyarországon még nem épültek ilyen erőművek, pedig az egyre forróbb és szárazabb nyarak miatt a magyar élelmiszer- és vízbiztonságot is növelhetnék, és Európában nekünk az egyik legjobbak az adottságaink.

Még sosem fogyasztott ennyi áramot Magyarország egy nyári este

Még sosem fogyasztott ennyi áramot Magyarország egy nyári este

A folytatódó hőhullám hatására megugrott a hűtési igény, a légkondicionálók fokozott használata pedig olyan szintre emelte a hazai villamosenergia-rendszer terhelését hétfő este, amelyre korábban nyári napon még nem volt példa. Az áram- és gázfogyasztási trendekről, kilátásokról is szó lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, további részletek és regisztráció itt.

Folytatódik a napelemáresés: mi várható 2024-ben?

Folytatódik a napelemáresés: mi várható 2024-ben?

Brutálisan erős év volt 2023 a naperőmű-építések szempontjából, amikor is világszerte 87%-kal nagyobb új kapacitást telepítettek világszerte, mint 2022-ben. A SolarPower Europe iparági szervezet szerint a folytatásban ugyan várhatóan jelentősen lassul a tempó, de így is olyan erőteljes növekedés jöhet a következő években, amire az elemzők eddig megközelítőleg sem számítottak.

Nemzeti konzultáció indulhat a szélenergiáról!

Nemzeti konzultáció indulhat a szélenergiáról!

Ne lehessen szélerőműveket telepíteni erdőkben, vízfelületeken és azok 250 méteres védőzónájában, akkor sem, ha nem részei az ökológiai, vagy egyéb védelmi területnek - javasolja egyebek mellett az Energiaklub összefoglaló tanulmányában, amelyben kutatások alapján a 2030-as szélenergia célszám legalább négyszeresére emelését is szorgalmazzák a kiegyenlítettebb energiamix kialakítása érdekében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.