Támogatja Juncker a horvátok euróbevezetését és schengeni csatlakozását
A horvát kormányfővel egyet értettek abban, hogy fenn kell tartani az európai perspektívát a nyugat-balkáni országok számra. Leszögezte, ezért nemsokára megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával. A Bizottság elnöke látogatása első napján Dubrovnikba érkezett, ahol két fontos projektet tekintett meg. A dubrovniki repülőteret és a Peljesac-hidat, mindkettőt az európai unió támogatásával építik. Előbbire 155 millió eurót (49,2 milliárd forint), utóbbira 357 millió eurót (113 milliárd forint) hagyott jóvá korábban az Európai Bizottság. Andrej Plenkovic arról beszélt: a brüsszeli politikus konkrét benyomást kapott arról, hogy az európai támogatások jó irányba változtatták meg Horvátországot.
A horvát kormányfő reményének adott hangot, hogy az EB pozitív javaslatot fogalmaz meg mandátumának végéig Horvátország schengeni övezethez való csatlakozásáról. Kiemelte, hogy Zágráb ezen a területen óriási munkát végzett, és már 240 millió eurót (76,2 milliárd forint) költött határai védelmének megerősítésére és fejlesztésére.
Zágráb célkitűzései közé tartozik, hogy az ország az EU Tanácsának soros elnöksége alatt csatlakozzon az emberek szabad mozgását biztosító schengeni térséghez és az ERM-hez, utóbbiról az Európai Központi Banknak kell döntenie.
A horvát jegybankelnök egy minapi konferencián részletesen beszélt arról, hogy mennyire meg van kötve a horvát monetáris politika "keze" és ezért nincs más út, mint előremenni az euróbevezetés felé. Arról, hogy a régióban a többi euróaspiráns, illetve az eurótól idegenkedő ország számára mik a főbb érvek és ellenérvek, alábbi cikkünkben mutattuk be: Egy február végi brüsszeli sajtóeseményen az hangzott el, hogy még a legoptimistább esetben is 2023-tól lehetne bolgár euró, így tehát elméletileg az is előfordulhat, hogy annak az évnek az elejétől egyszerre két taggal bővülne a fizetési övezet (horvát és bolgár): A pénteki sajtótájékoztatót követően Pelenkovic Junckerrel együtt Brüsszelbe utazik, ahol a három legnagyobb európai pártcsaládot, az Európai Néppártot (EPP), a szociáldemokratákat (S&D) és a liberálisokat (ALDE) képviselő uniós tagállami kormányfők - a horvát kormányfő mellett a lett, a spanyol, a portugál, a holland és a belga miniszterelnök - egyeztetnek az Európai Bizottság következő elnökéről.Címlapkép forrása: Dursun Aydemir/Anadolu Agency/Getty Images

Megállíthatatlan ez a befektetés, megint letarolta a hazai piacot
Főleg a gazdagok teszik ide a pénzüket.
Nagy nevek, fontos témák: Győrben jön a Portfolio Gazdasági Fóruma
Október 14-én első kézből kaphatnak információkat a gazdasági kilátásokról.
Az AI tervezte a magyar bort, rögtön világelső lett
A mesterséges intelligencia házasítása.
Orosz drónok NATO-területen − Mégis, mi járhat Putyin fejében?
Véletlen volt vagy puszta provokáció?
Dühös fiatalok, menekülő politikusok, lángoló paloták – Így omlott össze két nap alatt a betonbiztosnak hitt rezsim
Véres tüntetések után lemondott a kormány Nepálban, de mi jön most?
Forró a talaj az új francia miniszterelnök talpa alatt
A következő hetekben el is dőlhet a sorsa.
Besokallt az OTP, az Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop meghosszabbítása miatt
Decemberig lett meghosszabbítva a kamatstop.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
