Üveggyári nyertes pályázatot ígértek Székesfehérváron, lecsaptak rájuk
A támogatással kapcsolatos információk nem voltak igazak, semmilyen pályázatot nem nyújtottak be. A 42 éves L. Krisztián, a 45 éves L. Ferenc, a 48 éves O. Mátyás és a 43 éves K. Attila több mint 366 millió forint kárt okozott a sértettnek. A pénz egy részéből ingatlant vásároltak hozzátartozójuknak, a többit ötödik társuk, a 28 éves H. Csaba közbenjárásával készpénzben felvették és egymás között elosztották.
A gazdaságvédelmi nyomozók az NNI munkatársaival közösen szerdán hajtottak végre összehangolt akciót az elkövetőknél Székesfehérváron, Tatabányán és Tapolcán, öt helyszínen. Mintegy 140 millió forintnyi készpénzt (forintot és eurót), arany ékszereket, drága festményeket, két luxusautót foglaltak le, és zár alá vettek két nagy értékű székesfehérvári ingatlant.
A férfiak ellen különösen nagy kárt okozó csalás és különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt folytatnak eljárást - olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Bemondták az oroszok: stratégiai vereséget szenved a NATO – Ezután szörnyű bosszú jön
Megjött a prognózis Moszkvából.
Súlyos félreértés, hogy a közösségi oldalunk a miénk: így lopják el pillanatok alatt az évek alatt felépített közösségünket
Az adathalász csalók ismerik a legsebezhetőbb pontjainkat.
Kiderülhetett az igazság: mit ígért valójában Trump Orbánnak az orosz energiáról
Feloldották a gordiuszi csomót, hogy egyéves vagy határozatlan idejű mentességet kapott a kormány.
Elvert 650 milliárd eurót Brüsszel, a vállalkozások csak papíron látnak belőle eredményt
Nagy reformok ide vagy oda, alig javult a vállalkozási környezet.
Mátrai Károly elárulta, hogy miért az energetika az egyik legjobb karrierlehetőség a fiataloknak
"Az energetika valójában a civilizáció alapja."
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlával tudnánk spórolni. De mennyi lehet ez a megtakarítás?
Az MNB elvárásai alapján a bankok jövő év elején (az éves díjkimutatással együtt) tájékoztatni fogják ügyfeleiket arról, hogy van-e számukra kedvezőbb számlacsomag az adott pénzintézet
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Újabb autóipari válság közelít: visszatérhet a rettegett chiphiány?
Sötét felhők gyülekeznek Németország fölött.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


