Sokezer nyertes bukhatja az EU-s pénzt - Figyelmeztet a Pénzügyminisztérium
Éppen a minap írtunk arról, hogy az Európai Bizottsággal folyó magyar kormányzati elszámolási viták rövidesen véget érhetnek, így akár több milliárd euró volumenben is jöhet majd átutalás Brüsszelből. Ezt "fejelhetné meg" az, ha a magánszektori szereplők felől is szépen beérkeznének a teljesítés alapú fejlesztési számlák és kifizetési kérelmek a hatóságokhoz. A mai közlemény bevezetője emlékeztet rá, hogy "a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 117.§ (7) pontja értelmében
a 2018.09.08-án vagy azt követően hatályba lépett támogatási jogviszony esetén a kincstári fizetési számlával nem rendelkező Kedvezményezettek kötelesek a támogatási előleg kifizetését követő 12 hónapon belül a kifizetett támogatási előleg legalább 60%-ával megegyező mértékű kifizetési igénylést benyújtani".
Ezután visszaidézik a vonatkozó kormányhatározat 117. paragrafus 7. bekezdését, és külön félkövérrel ki is emelik a lényeget, ahogy mi is:Az európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatások kezelésére kincstári fizetési számlával rendelkező kedvezményezett a XXIII. Fejezet szerint köteles visszafizetni a támogatási előleget, ha nem nyújt be igénylést időközi kifizetésre a támogatási előleg - vagy több részletben történő előlegfolyósítás esetén annak első részlete - kifizetésétől számított 12 hónapon belül, illetve a benyújtott kifizetési igénylés vagy más körülmény - így különösen a helyszíni ellenőrzés tapasztalatai - a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználását bizonyítja. Az európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatások kezelésére kincstári fizetési számlával nem rendelkező kedvezményezett a XXIII. Fejezet szerint köteles visszafizetni a támogatási előleget, ha nem nyújt be a kifizetett támogatási előleg legalább 60%-ával megegyező mértékű igénylést időközi kifizetésre a támogatási előleg - vagy több részletben történő előlegfolyósítás esetén annak első részlete - kifizetésétől számított 12 hónapon belül, illetve a benyújtott kifizetési igénylés vagy más körülmény - így különösen a helyszíni ellenőrzés tapasztalatai - a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználását bizonyítja.
Ezzel zárul a közlemény:Felhívjuk a figyelmet, hogy a támogatási előleg kifizetését követő 12 hónapon belül a kifizetett támogatási előleg legalább 60%-ával megegyező mértékű igénylés több kifizetési igényléssel is teljesíthető. Kérjük a fenti szabályok betartását, különös tekintettel a benyújtandó kifizetési igénylés(ek) mértékére.
A mai figyelmeztetés elsődlegesen, de nem kizárólag a Gazdaságfejlesztési Operatív Programbeli nyertes pályázókra vonatkozik, és a támogatott projektkereső szerint ebben az OP-ban 18 ezer felett jár már a nyertesek száma. Közülük több ezren már befejezték a projektjüket, de másik több ezer projekt még a megvalósítás fázisában jár, így ezeknél mindenképpen figyelni kell, hogy az elnyert és folyósított támogatási előleg 60%-át 12 hónapon belül kifizetési igényléssel le kell fedni, különben az egész előleget bukja a nyertes.Címlapkép forrása: MTI Fotó Kovács Attila

Kimondta Zelenszkij: meg kell buktatni Putyin rezsimjét
Szerinte rendszerváltásra van szükség.
Közel az igazság drámai pillanata: csaknem Trump összes vámja mehet a kukába, ha úgy döntenek
Ma tárgyalták a kérdést.
Komoly fenyegetést közvetített Donald Trump jobbkeze: kritikus döntés előtt állnak a háború kapcsán
"Az elnök nem fog örökké várni."
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?
Honnan szereznek pénzt a horvátok a zöldprojektjeikre?
Fenntarthatóság pénzügyi háttérrel: fejlődés és a forrásfelhasználás nehézségei.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.