A Várhelyi előtt álló út a következő: a leendő biztosok csak azután kerülhetnek az Európai Parlament illetékes bizottsága elő meghallgatásra, hogy jelölésüket elfogadta a kormányközi döntéshozó fórum. Ez az eljárás Várhelyi esetében puszta formalitás a lap szerint. Utána jön majd a kétlépcsős EP-szűrő: előbb a jogi szakbizottság szűri elő Várhelyit (ezen a lépcsőfokon akadt fent Trócsányi László előző biztosjelölt), majd ezután kerül azon szakbizottság elé meghallgatásra, amely Várhelyi leendő biztosi portfóliójához leginkább passzol.
A lap szerint ugyanis még változhat, hogy Várhelyi valóban a bővítési biztosi portfóliót kapja UVL-től. Von der Leyen környezetéből származó információi szerint ugyanis a német politikus akkor fog dönteni véglegesen a magyar, a francia és a még hiányzó román biztosjelölt tárcájáról, miután mindegyiküket jóváhagyta. Megjegyzik: a román kormányalakítás nehézségei miatt Bukarest egyelőre nem nevezte meg újabb jelöltjét az Európai Bizottságba, noha UVL felszólította Romániát, hogy minél előbb tegye meg javaslatát. Emellett az is lényeges, hogy a leendő bizottsági elnök világossá tette azt is: új jelöltet vár, azaz nem olyat, akit a megbukott kormány már előterjesztett a posztra.
Az, hogy hogyan jutottunk el az eredeti jelölt Trócsányi Lászlótól Várhelyi Olivérig, az alábbi cikkeinkből derül ki:
Címlapkép forrása: Thierry Monasse/Getty Images

Bejelentették a NATO–Oroszország Tanács megszűnését – Medvegyev kapva kapott az alkalmon
Menetrend szerint érkezett a volt orosz elnök fenyegetése.
Fokozódik a rejtély a pórul járt Sea Baby körül: az ukrán titkosszolgálat tagadja a NATO-tagország állítását
Románia szerint felrobbantottak egy ukrán gyártmányú tengeri drónt.
Vége egy korszaknak: új tulajdonoshoz kerül ez a boltlánc Magyarországon is
Hamarosan indul az üzletek átépítése.
Nagy döntésre készül Trump - Titokban már most vizsgálják, mit okozhat ezzel az amerikai elnök
A Wall Street egyes szereplői már most aggódnak.
Pikáns fordulatot vett a versenyfutás: felnőttfilmes milliárdos vetett szemet az orosz olajgigászra
Egyre többen pályáznak a Lukoil külföldi eszközeire.
Moszkva-szimpatizáns képviselőt küldött volna Kijevbe az Európai Parlament, Ukrajna azonnal lépett
A német AfD tagja többször is járt Oroszországban az elmúlt években.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.

