
Nagy a csúszás
Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke azt mondta a lapnak: az idén 10-15 hektárnyi új, a modern kor minden követelményének megfelelő üvegházat állítottak termelésbe. Május 24-én, egy győri uniós üvegházas projekt átadó ünnepségén Nagy István agrárminiszter azt vázolta, hogy idén év végéig az uniós Vidékfejlesztési Program (VP), illetve egyéb támogatások révén közel 91 hektár üvegház épül.
Tekintettel arra, hogy csak másfél hónap van hátra az évből,
jól látszik, hogy nagyon nagy a csúszás a májusi elgondolásokhoz képest.
Mi ez a pályázat és kik a legnagyobb nyertesek?
A „Kertészet korszerűsítése- üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével" című uniós pályázatot (VP-2-4.1.3.1.-16) 2016 elején hirdették meg és 2016. áprilisától lehetett benyújtani a támogatási igényeket. A támogatott projektkereső adatbázis jelenlegi állása szerint 154 nyertes projekt van. Ők a kifizetési adatbázis szerint összesen 19,5 milliárd forintnyi támogatást nyertek el eddig, de csak 53 projektnél tudtak eddig mindössze 3,2 milliárd forintnyi támogatást kifizetni.
A legnagyobb elnyert támogatással egyébként az alábbi termelők rendelkeznek:
- 35200 m2 alapterületű üvegház építése kiszolgáló épülettel, termálkúttal, gépészettel a Hódkertész Kft. által Hódmezővásárhelyen, elnyert támogatás 1 milliárd forint
- KUBO ultraklíma üvegház építése, amelyet a szegedi FLORATOM-KER Termelői Értékesitő Szövetkezet nyert el, az elnyert támogatás 600 millió forint
- Epertermesztés üvegházi termesztésének feltételeinek megteremtése Magyarcsanádon, elnyert támogatás 500 millió forint
- Üvegház építése az Agricola '97 Kft-nél (ez a bevezetőben is említett győri projekt, amelyet a Greencoop Hungary Kft. nyert el), elnyert támogatás 500 millió forint
- Majsai Kert Kft. 17 820 m2 és 11 034 m2 alapterületű üvegház építése Orosházán, kiszolgáló épülettel, elnyert támogatás 500 millió forint
- Nemes Nagy János üvegház és kiszolgáló épület építése Sándorfalván, elnyert támogatás 500 millió forint
- Nemeskert Kft. üvegház és kiszolgáló helyiség építése szintén Sándorfalván és szintén 500 millió forint az elnyert támogatás
- Üvegház építés Pitvaros 015/8 hrsz.-en Budapesten, elnyert támogatás 500 millió forint
- Korszerű üvegház építése a Garden Invest Zsana Termelő és Szolgáltató Kft. telephelyén, Veresegyház, az elnyert támogatás volumene 500 millió forint.
Mik a csúszás főbb okai?
Az üvegház építési projektek jókora csúszása kapcsán Lédó Ferenc több tényezőt is megemlített a lapnak:
- Mivel későn jelentek meg a felhívások és a bírálatra is sokat kellett várni, ezért a beruházások is késésben vannak. A legtöbben tavasszal kapták kézhez a támogatói határozatot, így a legtöbb üvegház és fóliasátor most épül.
- Az uniós forrást elnyert kertészeteknek nincs könnyű dolguk a kivitelezés során, mivel a beruházások megvalósítását az Európa-szerte jelentkező kapacitáshiány is hátráltatja: sem munkaerőből, sem szükséges anyagból nincs elég.
- Mindezek miatt sok olyan gazdaság lesz, amely bár már jövőre szeretné termelésbe állítani az új üvegházát, a kapacitáshiány miatt még egy évet kell várnia.
A fenti helyzet után a szakmai szervezet vezetője azt vázolta, hogy a VP-s forrást elnyert beruházások 80-90 százaléka 2021-ig valósulhat meg, azaz 2021 végéig mintegy 140 hektáron épülhetnek fel a modern kor követelményeinek megfelelő létesítmények. Tekintettel arra, hogy Nagy István agrárminiszter a májusi győri projekt átadón azt mondta: akkoriban 150 hektárnyi üvegházban és közel ötszáz hektárnyi korszerű fóliablokkban zajlott zöldséghajtatás, így
valójában a magyarországi üvegházas kapacitások közel duplázását fogja elérni az EU-s pályázat.
Lédó jelzése szerint az idén eddig elkészült 10-15 hektárnyi új üvegházban az idén legtöbben kígyóuborkát termesztettek, ami a túlkínálat miatt okozott némi zavart az uborka piacán, később azonban vélhetően a paradicsom lesz a meghatározó kultúra. A 2021 körültől termelésbe álló mintegy 140 hektárnyi új üvegház miatt a szakértő hangsúlyozta az új exportpiacok kiépítésének fontosságát is.
A FruitVeb elnöke azt is megjegyezte, hogy az eredeti tervekhez képest 20-25 százalékkal drágábban építhetik meg az üvegházakat a nyertes pályázók az időközben bekövetkezett áremelkedések miatt. Ez több termelőt elriasztott, de a projektek jó részét más gazdaságok megvették, így ezek majd idővel elkészülhetnek. Rámutatott: január végén lehet majd látni, hogy pontosan hányan mondtak le a pályázat megvalósításáról és adták vissza a támogatást, ugyanis az elnyerésétől számított 24 hónap van arra, hogy a nyertesek elkezdjék a kivitelezést. Ledó Ferenc szerint egyébként a dél-alföldi régióban a pályázatok 80-90 százaléka biztosan megvalósul majd.
Címlapkép forrása: MTI/Krizsán Csaba

Hatalmas tűz volt Budapesten - Sikerült megfékezni a lángokat
Több tűzoltó szervezet is kivonult a helyszínre.
Elmagyarázta Szergej Lavrov, miért viselt Szovjetuniót dicsőítő pulóvert a Trump-Putyin csúcson
Jól látható volt az SZSZSZR felirat.
Drasztikus változás jön Németországban: a szociális ellátórendszer alapvető átalakítására készülnek
Változnak az idők Európa legerősebb országában.
Azt gyakorolja a kínai hadsereg, hogy tudják kilőni az amerikaiak legendás HIMARS-rendszerét
Még a fegyver élethű mását is megépítették.
Hatalmas sikert jelentett az ukrán főparancsnok: masszív ellentámadás volt Donyeckben
Három falu visszafoglalását jelentették.
Úgy néz ki, nem lesz gyors béke Ukrajnában: már az amerikaiak is fél évről beszélnek
"Remélhetőleg nem lesz ennél több idő."
Meghátrál Irán: nagyon jelentősen visszafognák az atomprogramot
Nagyon el akarják kerülni az újabb háborút.
Így nézne ki Amerika új aranykora? – Donald Trump ezzel biztosítaná be a helyét a történelemkönyvekben
Több értelemben is beköszöntött az aranykor.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok


Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
