A lap úgy tudja, hogy Várhelyi Olivér írásos válaszai már meggyőzték az EP-képviselők szükséges többségét. Ezúttal a szociáldemokrata frakció és a centrista-liberális Renew Europe is jóváhagyta Várhelyi jelöltségét, azaz csak a zöldek és a szélsőbaloldali frakció szavazott nemmel.
Múlt csütörtökön a személyes meghallgatáson meglepetésre nem kapta meg a jóváhagyást Várhelyi és a szabályok szerint ezért írásban kellett még válaszolnia a kérdésekre. Ennek határideje ma délben járt le. Az Indexhez eljutott dokumentumban Várhelyi úgy fogalmazott:
Nem leszek egyetlen ország küldöttje sem. Az Európai Bizottság képviselője leszek a szomszédos államokkal való kapcsolattartásban.
Az összefoglaló szerint az írásos válaszok egy másik részében azt szögezte le: nem érzi úgy, hogy bármely ország miniszterelnökének vagy kormány tagjának a nyilatkozatai, vagy álláspontja bármire is kötelezné.
Feltehetően ezek, a magyar és bármely kormánytól való függetlenséget hangsúlyozó mondatok billenthették át az említett EP-s képviselőcsoportokat, hogy ma már támogassák Várhelyi bővítési és szomszédságpolitikai biztosi kinevezését.
A mai fejlemény után a menetrend a következő: ha a héten az uniós intézmények jogi szakértői arra a következtetésre jutnak, hogy a brit biztosjelölt nélkül is munkába állhat az új Európai Bizottság, akkor a jövő héten az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése az egész testületről szavazni fog. Ha az EP-képviselők itt is bizalmat szavaznak Ursula von der Leyennek és csapatának, akkor az új Bizottság december 1-jén munkába állhat és nem lesz további csúszás, mint ami egy múlt heti fejlemény alapján még benne volt a levegőben:
Címlapkép forrása: Thierry Monasse/Getty Images

Az amerikai pénzügyminiszter szerint 3 százalékkal nőhet idén az USA gazdasága
Az amerikaiak szerinte nincsenek tisztában azzal, milyen jó helyzetben vannak.
Csődhullámmal fenyeget a kormány által bejelentett útdíjemelés
Nagyon nem tetszik a fuvarozóknak a drasztikus drágítás.
Jamie Dimon szerint olyan gyenge lett Európa, hogy az már Amerikát veszélyezteti
A legnagyobb amerikai bank vezérigazgatója szerint elriasztja az EU a befektetéseket.
Legidősebb fia szerint Trump kihátrálhat az ukrán háborúból
"Amerika nem lesz többé "a hülye a csekkfüzettel."
Megszólalt Orbán Viktor a repülőgépen: elárulta, mi az a négy dolog, amiről most tárgyal
Regionális nagyhatalomhoz utazik a magyar miniszterelnök.
Kimondta a katolikus egyház: nemhogy pappá, diakónussá sem szentelhetők a nők
Megvizsgálták, elvetették.
Nagyon biztató pletykák kaptak szárnyra a legnagyobb svájci bankról
Meg is tépték pénteken az árfolyamot a befektetők.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez- online előadás kezdő kereskedőknek
Gyakorlati, hasznos, érthető
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Vasárnap
Ma hangzik el Krasznahorkai Nobel-beszéde. Kertész stockholmi beszédét 2002-ben közvetítette a köztévé. A beszéddel egy időben az egyik kereskedelmi adón egy reality show ment, Lacit kiszavazt
Az el nem költött pénz (és annak elköltése) - könyvajánló
"...nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt elköltesz a bankszámládról, akár tudsz róla, akár nem. Az el nem költött... The post
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .


