Mi a lényeg?
A kormánydöntés azután született, hogy a MÁV szeptemberben már aláírta az újabb 21 KISS motorvonat gyártásáról szóló szerződését, most tehát a forrás is megérkezett ennek lebonyolításához. A lépés azt üzeni: továbbra sem magyar, hanem EU-s pénzt szán erre a célra a kormány, de mivel a mostani EU-ciklus keretét már lekötötte, az új ciklus indulásától pedig még évekre vagyunk, így gyors döntést hozott, hogy a 2021-2027-es közlekedésfejlesztési keret jelentős részét mire kell majd fordítani.
A cél nyilvánvalóan az volt, hogy ne akadjon meg a MÁV évek óta zajló vonatbeszerzési folyamata és így az utasok minél hamarabb a korszerű elővárosi motorvonatokon tudjanak majd utazni, azaz ne kelljen megvárni az új EU-ciklus elindulását.
A döntések részletei
Két kormányhatározat is megjelent a friss Magyar Közlönyben, ami a MÁV járműparkjával kapcsolatos fejlesztéseket és egyúttal EU-pénzeket érint:
- Az 1643/2019. (XI. 19.) kormányhatározat megadja a szükséges támogatást a „MÁV-START Zrt. gördülőállomány-fejlesztés – egységes szolgáltatási színvonalú járműpark kialakítása” című projektjéhez, amelynek korábbi támogatási kerete 4,8 milliárd forint volt, és most 5 milliárdra emelték. A projekttel szembeni szakmai elvárás az eltérő berendezésekkel rendelkező MÁV-START 415 sorozatszámú motorvonatok egységes műszaki színvonalra történő átalakítása és a szolgáltatási színvonal emelése. Ez a projekt még a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus terhére valósulhat meg és a kormányhatározat a szóban forgó uniós projekt miatt további jogkövetkezményeket is rögzít.
- Az 1644/2019. (XI. 19.) kormányhatározat azt rögzíti: a kormány támogatja, hogy a MÁV-START Zrt. által nagykapacitású motorvonatok beszerzése tárgyban megkötött keretmegállapodás keretében a vasúti cég „további 21 db motorvonatot rendeljen meg oly módon, hogy azok 2022-ig ütemesen leszállíthatók legyenek, valamint egyetért a megrendelés finanszírozásához szükséges 106 567 707 900 forint biztosításával oly módon, hogy a megelőlegezett forrás a 2021–2027 közötti európai uniós programozási időszakban európai uniós források terhére elszámolható legyen”.
A fenti második pont tehát azt jelenti, hogy
a kormány felhatalmazást adott a MÁV-nak további 21 motorvonat megrendelésére, és ennek 106,5 milliárd forintra tett költségét majd a 2021-2027-es uniós ciklus terhére akarja elszámolni.
Mindezt úgy tervezi lebonyolítani a kormány, hogy 2021-ben 55,8, 2022-ben pedig átmenetileg 50,7 milliárd forintnyi magyar költségvetési kötelezettségvállalásra ad felhatalmazást, és miután később megérkezik majd az EU-pénz, akkor abból fizetik ki a 21 motorvonat beszerzési számláit.
Mekkora ez a döntés a mostani ciklushoz képest?
Érdemes röviden összevetni, hogy a mostani 2014-2020-as ciklus terhére eddig milyen motorvonat beszerzéseket milyen összegben finanszíroztatott a kormány az uniós program terhére. Ezt az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési kerete tartalmazza (1247/2016. (V. 18.) Korm. határozat).
Összesítésünk szerint 153,25 milliárd forintnyi EU-pénzt szánt a mostani ciklusban motorvonat beszerzésekre a kormány. Ennél tehát egyelőre jóval kevesebb pénzt szán ugyanilyen célra a 2021-2027-es ciklusból.
A 2014-2020-as ciklusban az alábbi beszerzéseket finanszírozza EU-s pénzből a kormány:
- 9 db 200 ülőhelyes, 160 km/h sebességű elővárosi villamos motorvonat beszerzése a 30a-20 sz., illetve a 80 sz. vasútvonalakra, ETCS2 felszereltséggel, a projekt indikatív támogatási kerete 16,31 milliárd forint volt.
- 6 db 200 ülőhelyes, 160 km/h sebességű elővárosi villamos motorvonat beszerzése az 1. sz. vasútvonalra, ETCS2 felszereltséggel, a projekt indikatív támogatási kerete 10,89 milliárd forint volt.
- 8 db nagykapacitású 160 km/h sebességű elővárosi villamos motorvonat beszerzése a MÁV-START Zrt. részére ETCS2 felszereltséggel, a projekt indikatív támogatási kerete 39 milliárd forint.
- 10 db villamos-motorvonat beszerzése a GYSEV részére, a projekt indikatív támogatási kerete 21,70 milliárd forint.
- Nagykapacitású, 160 km/h sebességű elővárosi villamos motorvonatok beszerzése ETCS2 felszereltséggel a MÁV-START Zrt. gördülőállomány fejlesztése érdekében, a projekt indikatív támogatási kerete 60,55 milliárd forint.
- A MÁV-START Zrt. gördülőállomány-fejlesztés - egységes szolgáltatási színvonalú járműpark kialakítása. A projekttel szembeni szakmai elvárás az eltérő berendezésekkel rendelkező MÁV-START 415 sorozatszámú motorvonatok egységes műszaki színvonalra történő átalakítása és a szolgáltatási színvonal emelése. A projekt indikatív támogatási kerete 4,80 milliárd forint volt, ezt emelték meg most a fenti első kormányhatározat alapján 4,99 milliárd forintra.
Címlapkép forrása: mavcsoport.hu

Akkora botrány robbant az olasz hírszerzésben, hogy még Leó pápa is felszólalt
Felzólította a titkosszolgálatot.
Furcsa ellentmondás: Trump békét hirdetett, de a valóság egészen más lehet
Van vagy nincs megállapodás?
Korlátozott tűzszünetről tárgyalt Putyin és Erdogan
Az energetikai létesítményekre és a kikötőkre vonatkozna.
Hidegháború indul a sportban?
Korábban írtam arról egy igen hosszú anyagot arról, hogy kik azok a szereplők különböző kontinenseken, akik irányítják mindannyiunk kedvenc játékát. Az a napnál világosabb volt,... The po
KIVA vagy nem KIVA ez itt a kérdés - Kinek éri meg a KIVA szerinti adózás 2026-tól?
2026-tól új szintre lép a KIVA választásának realitása: jelentősen emelkednek a belépési és bennmaradási értékhatárok, így sok olyan vállalkozás kerülhet képbe, amely eddig létszám- v
A nanoműtrágyák környezetbarát alternatívát jelenthetnek a mezőgazdaságban
Egy új tanulmány szerint a nanoműtrágyák segíthetnek a gazdáknak csökkenteni a környezeti károkat anélkül, hogy a termések növekedését negatív módon befolyáso
Ingatlan vagy tőzsde? Kiszámoltam, melyik volt előnyösebb!
Sok befektető gondolkozik azon, hogy jobb-e ingatlanba fektetni, vagy inkább egy tőzsdei befektetési portfólióval rendelkezni. Egyértelmű választ nem tudok adni, azonban az utóbbi ~20 év adataib
Ezek Magyarország legjobb piaci lakáshitelei decemberben
A lakáspiac Otthon Start lázban ég, de nem szabad megfeledkezni a sima, piaci lakáshitelekről sem. A Bankmonitor összeszedték hol lehet a legkedvezőbb feltételekkel piaci lakáshitelt igényleni a
Véget ér az adóparadicsom-korszak? - Omán bejelentette az SZJA bevezetését
A reform teherkímélő módon teremt stabil állami bevételt, és hosszú távon Omán gazdasági ellenálló képességét erősíti.
Mondd el őszintén a véleményed az After Hoursról és a HOLDBLOG-ról!
Plusz egy év, plusz egy évnyi HOLD After Hours és HOLDBLOG. És plusz egy kérdőív, már hagyomány, hogy minden év végén megkérdezzük a hallgatókat és... The post Mondd el őszintén a vélem
Ha ezt az öreg Jock a Dallasban tudta volna...
A Dallas című sorozat még mindig elég ismert a teljes vállalkozói generációban ahhoz, hogy merítsünk belőle. A sorozat kiindulópontja már önmagában üzenet: a családi cég,... The post Ha e
Digitális arany vs. arany - Melyiké a jövő?
Feltérképezzük, hogyan viszonyul egymáshoz a digitális és a hagyományos értéktárolás világa, az előadás végére átlátod a Bitcoin és az arany fő különbségeit, előnyeit és kockázatait.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ha ezt meglépi Trump, azzal alapjaiban írhatja át Magyarország jövőjét is
A Checklistben a Trump-doktrína lehetséges hatásait vizsgáljuk.
Erre a Fed döntésre várt a piac: indulhat a rali?
A Fed növekedéssel és lassuló inflációval számol jövőre.
Kétféle dolgozó hiánycikk a magyar mezőgazdaságban: aki dolgozni tud és akar
Az állat- és növénybetegségek okozta nyomás mellett óriási kihívás Magyarországon a dolgozni tudó és akaró munkaerő hiánya is.


