Nagy István a Her-Csi-Hús Kft. baromfifeldolgozó üzemének átadó ünnepségén elmondta, hogy a magyar agráriumnak is a versenyképesség fokozása és a beruházások ösztönzése a legfontosabb célkitűzése, ami a technológia modernizálása nélkül elképzelhetetlen. Hozzátette, hogy az elmúlt években jelentősen nőttek az agrárgazdaság beruházásai, 2018-ban 355 milliárd forintot költöttek fejlesztésre a gazdálkodók, ami 11 százalékkal több, mint 2017-ben.
A fejlesztéseknek köszönhetően 2018-ban 150 milliárd forint volt a baromfihús külkereskedelmi többlete - fűzte hozzá a tárcavezető. Nagy István ismertetése szerint a hazai hústermelés több mint a felét adja a baromfiágazat. A baromfihús-feldolgozás részesedése a teljes élelmiszeriparon belül mind a foglalkoztatás, mind az árbevétel tekintetében 10 százalékos. A baromfihús-feldolgozás árbevétele az elmúlt öt évben közel 20 százalékkal bővült, az adózás előtti nyereség értéke pedig közel a négyszeresére emelkedett a vállalkozásoknál.
A miniszter tájékoztatott arról, hogy a hernádi székhelyű Her-Csi-Hús Kft. most átadott üzeme a vidékfejlesztési program több mint 300 millió forintos támogatásával épült fel. A beruházással 100 új munkahely jön létre, a vállalkozás így a legnagyobb foglalkoztatók egyike a településen. A Her-Csi-Hús Kft.-t 1991-ben alapították. A cég 6 telephelyen végez baromfifeldolgozást.
A támogatott projektkereső adatbázis szerint a cég a "VP-4.2.1-15 - Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban" című EU-s pályázati konstrukcióban nyert el 2017-ben 338 millió forintnyi támogatást, "Baromfi darabóló üzemi technológia fejlesztés" című projektjére. A projekt összköltsége az adatlap szerint 1,338 milliárd forint, így tehát ennek csak kis részét jelenti az EU-pályázatból elnyert támogatás.
A cég nettó árbevétele tavaly több mint 2 milliárd forinttal nőtt, megközelítette a 11,5 milliárd forintot a nyilvános cégadatok szerint. Exportja viszont az előző évi 2,36 milliárd forintról 45 millió forintra csökkent 2018-ra. A társaság adózás utáni vesztesége 2017-ben 817 millió, 2018-ban 482 millió forint volt.
Címlapkép forrása: MTI/Vajda János, a címlapon szereplő esemény: Nagy István agrárminiszter (k), valamint Hörcsik Richárd (b) és Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselők átvágják a nemzeti színű szalagot a bodrogkisfaludi borászati és beszerzési központ avatásán 2019. november 14-én.

Az űrig is ellő a hipermodern fegyver, amelyet először telepítettek Európába – Már nem egyszer bizonyította, hogy mit tud
Németország szolgálatba állította az Arrow 3-at.
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
19 tálalókonyha, 600 beteg: így terjedt szét a különös vírus a fővárosban és környékén
Megérkezett a részletes vizsgálat eredménye.
Kihúzta a gyufát Ukrajna a NATO egyik legerősebb hatalmánál? – Egyértelmű figyelmeztetés érkezett
Törökországnak nem tetszenek a fekete-tengeri hajókat érő támadások.
A forint lett a régió sztárja, de hogyan tovább? - Új előrejelzés érkezett
Vajon mi következik a 22 hónapos csúcs után.
20-25 év lemaradásban van a magyar élelmiszeripar: be lehet ezt hozni?
Új korszak kezdődik.
Kimondta a NATO-tagállam védelmi vezetője: nincs elég katona, így nem lehet szembenézni az orosz fenyegetéssel
Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezi az olasz védelmi miniszter.
Lemondó kijelentést tett Trump európai suttogója: ebből már aligha lesz igazságos béke
A finn elnök szerint ugyanakkor ma közelebb vagyunk a békéhez, mint tegnap.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


