
Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára és Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a mai közös budapesti sajtótájékoztatón többek között az alábbiakat jelentették be:
- Döntés született az idei év két legnagyobb keretösszegű, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap hazai forrásaiból kiírt kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatán 64,1 milliárd forint összegben. A pályázatok megvalósítása jövőre kezdődhet, a projektek jellemzően háromévesek.
- Az egyik konstrukció a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) projektek támogatása, erre négyszeres volt a túljelentkezés, ezért az eredeti 45 milliárd forinton felül még 10,6 milliárd forintot csoportosítottak át.
- A másik konstrukció a kompetenciaközpontok létrehozását célzó kiírás volt, amelyek létrehozása eredményeképpen fenntartható, versenyképes, és piacorientált egyetemi tudásbázisok jönnek létre. Ezen 8,5 milliárd forint volt a keretösszeg. Ennél a két pályázatnál így több mint 64,1 milliárd forintról született döntés.
- További pályázók úgy jutnak forráshoz, hogy projektjeik támogató KFI szakpolitikai véleményt kapnak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH), melynek birtokában pályázatot nyújthatnak be hasonló célú, uniós forrásból finanszírozott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázati konstrukciókon. Így jön ki tehát az összességében 85 milliárd forintnyi új támogatási döntés.
A nyáron megnyitott 45 milliárd forintos keretösszegű piacvezérelt KFI-pályázatról és a kialakult hatalmas érdeklődésről több cikkben is írtunk:
További számok a két nagy pályázatról
A két nagy pályázati konstrukcióra 245 milliárd forintnyi igény érkezett, minden harmadikat tudtak támogatni. 540 vállalkozás pályázott, ami óriási szám, ebből 150 pályázat kapott támogatást – ismertette Birkner Zoltán. A pályázatok 80 százalékában ipari és digitalizációs témákra érkeztek.
A piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása pályázatra óriási érdeklődés mellett 11 nap alatt több mint 180 milliárd forint támogatási igény érkezett. A beérkezett igények több mint 80 százaléka mikro-, kis-, és közepes vállalkozásoktól érkezett.
A piacvezérelt KFI pályázaton nyertes projektek listája itt érhető el, míg a kompetenciaközpontok létrehozását célzó kiírás nyertes projektjeinek listája itt érhető el.
Címlapkép forrása: MTI/Mohai Balázs

Kegyetlen dróneső hullott Ukrajnára, nagy bajban Kijev - Híreink az ukrajnai háborúról hétfőn
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Újabb orosz ajánlat érkezett Ukrajnának, ezzel pedig véletlen lebuktatta magát Moszkva
Elismerték azt, amit régóta tagadnak.
Minimálbéres támogatásról döntött a kormány - itt vannak a részletek
37 500 forintot jelent egy munkavállalóra nézve idén.
Kiszivárgott dokumentum: 36 országra terjedhet ki az USA utazási tilalma
Nemzetbiztonsági okokra hivatkoznak.
Nagyon egyszerű trükköt találtak ki az ukránok, ezzel már bárhová elér az ukrán hírszerzés keze
Ezt korábban még nem próbálták.
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!
A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l
Biodiverzitás-barát vállalkozások: nemcsak felelősség, üzleti lehetőség
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok számára ma már nem elég a környezeti hatásukat mi
Indulnak a revízió háborúi
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak...
The post Indulnak a revízió
Azok a drága előfizetések!
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,


- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
- Forint helyett itt az euró - Ezt kevesen várták a kormánytól
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Véget ért a mezőgazdaság aranykora? Ami most történik, arra senki nincs felkészülve
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.