
Tegnap jelent meg a kormány hivatalos uniós pályázati oldalán az a rövid közlemény, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy két helyen módosult a GINOP-4.1.1-8.4.4-16 kódszámú felhívás:
- A rendelkezésre tartási időszakot (a szerződés megkötésétől számított maximum időszakot) 24-ről 36 hónapra kinyújtották, de közben az nem változott, hogy a felhívás keretében utoljára 2022. december 31-én lehet kifizetést teljesíteni a Kedvezményezettnek.
- A türelmi idő szabályait is módosították, mégpedig úgy, hogy maga a türelmi idő a rendelkezésre tartás végétől számított legfeljebb 12 hónap maradt, de közben a türelmi idő legfeljebb a kölcsönszerződés megkötésétől számított 48. hónap (eddig 36 hónap volt a maximum) utolsó napjáig terjedhet.
A támogatási adatbázis szerint 381 támogatási kérelmet nyújtottak be 7,5 milliárd forintnyi támogatási kérelemmel, amelyek közül egyelőre 179-et hagytak jóvá 3,8 milliárd forintos keretösszeggel. Ezek közül egy kivételével mindegyik szerződés hatályos és 111 projektre már 857 millió forintot ki is fizettek a projektgazdáknak.
A szóban forgó pályázat egyébként már lezárult, hiszen már 7,5 milliárd forintnyi támogatási kérelmet nyújtottak be a 6,95 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatási keretre. A kombinált pályázat azt jelenti, hogy legalább ugyanannyi hitelt is fel kell vennie az adott fejlesztéshez a cégnek 1,5-50 millió forint között, mint amennyi támogatást kap (1,5-50 millió forint között). Így tehát a 3,8 milliárd forintnyi jóváhagyott támogatáshoz legalább ennyi jóváhagyott hiteldöntés is társul, azaz már közel 8 milliárd forintos uniós finanszírozással zajlik ebben a pályázatban a megújuló energiás fejlesztések megvalósítása.
November végén már felhívtuk rá a figyelmet, hogy a november 11-én megnyílt nagyobb (3-100 milliós támogatással járó, GINOP-4.1.4-19) napelemes fejlesztéseket támogató uniós pályázatnál elmaradt a roham. Ez azóta is igaz, hiszen a tervezett nyitva tartási idő több mint fele már eltelt, de az adatbázis szerint meghirdetett támogatási keretnek (20,42 milliárd forint) még mindig csak a 22%-ára (4,46 milliárd forintért) nyújtottak be támogatási kérelmeket.
A kisebb napelemes céges fejlesztéseket támogató másik uniós pályázatnál (a GINOP-4.1.3-19-nél, amely 1-3 millió forint közötti támogatást kínál) szintén elmaradt a roham, mert a tervezett nyitva tartásnak (2020. szeptember 30-ig) már a 43%-a eltelt, de a 23,92 milliárd forintos keretnek még csak a 16,4%-ára van támogatási igény.
Címlapkép forrása: Photo by In Pictures Ltd./Corbis via Getty Images

Hármas csapás leselkedik a magyarokra: egyszerre több kórokozó is fenyeget az iskolakezdéssel
A covidos betegek száma várhatóan nőni fog.
Elmondta Zelenszkij, mi a leghatásosabb szankció a Kreml ellen: a válasz sokakat meglephet
Segítséget is ajánlott a NATO-nak.
Több tízezren vonultak a NATO-hatalom utcáira: politikai puccsot, koholt vádakat emlegetnek
Egy év alatt 500 embert tartóztattak le "korrupció" miatt.
Videókon a Magyarországot elöntő felhőszakadás: volt, ahol villámárvíz miatt az utcán állt a víz
Az autósok alig láttak ki a kocsikból.
Videó: mélységi támadást kapott a nyakába Oroszország, a határtól 1600 kilométerre csapott le az ukrán hírszerzés
Felvették a becsapódás okozta rombolást.
Drónbetörés Magyarország szomszédjában: megszólalt a külügy, ezért nem lőtték le az oroszok gépét
Pedig megtehették volna.
Ismételt orosz drónbetörés a NATO területére: Brüsszel nem volt rest az asztalra csapni
Ennyit az állami szuverenitásról?
Telekomosok, figyelem! A héten országszerte leállások jönnek a szolgáltatásban
Itt a lista, hol és mikor.
Pénzgyáros AI
Az AI az új vasút - írtuk nemrég egy posztunkban. Beruházási oldalról tényleg lehet így tekinteni, de vagyongyarapítási oldalról inkább a kriptóra hasonlít: egyetlen szektor ilyen... Th

Kelet-Közép-Európa - hogyan tudjuk kontrollálni a saját sorsunkat?
Kelet-Közép Európa jövőjét a rendelkezésre álló erőforrások és képességek, röviden a potenciál határozza meg. A kérdés, hogy a potenciált mennyiben tudjuk felhasználni a régió polgá
Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i


Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod