
Mi a pályázat célja?
A „Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” című (VP2-4.1.1.7-20 kódszámú) felhívás tervezete alapján a különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének kockázata számos technológia alkalmazásával csökkenthető, ezek beszerzésének, kiépítésének elősegítése a felhívás alapvető célja.
A felhívás a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés és baromfi ágazat számára kínál támogatási lehetőséget.
A beruházások, fejlesztések támogatására nem csak a versenyképesség növelésének alapvető eszközeként lehet tekinteni, hanem olyan lehetőségként, amelyek révén az állattartók képesek napjaink egyik legégetőbb problémakörére, az állategészségügyi kockázatokra ésszerű válaszokat adni. A különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének valószínűsége számos elérhető technológia alkalmazásával csökkenthető - olvasható az indoklásban.
Néhány fontosabb jellemző
A pályázati tervezet alapján néhány lényeges információ:
- A felhívás feltételeinek megfelelő projekteket maximum 20 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítik
- A felhívásnak 2 célterülete van, ezek együtteséből adódik a 2 milliárd forintos keretösszeg
- Az első célterület („Baromfitartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése”) 1 milliárdos kerete 3 részre oszlik, a második célterület (“Sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése”) keretében szintén 1 milliárd forint vehető igénybe 3 megjelölt témára.
- Két önállóan támogatható tevékenység van a pályázatban: 1.) A járványvédelemhez kapcsolódó építéssel járó tevékenységek - Állattartó telepi épületek, építmények építése, kialakítása, felújítása, átalakítása. 2.) Építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése - Állatbetegségek kockázatát csökkentő eszközök, gépek beszerzése.
- A 2 milliárd forintos támogatás az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és Magyarország költségvetéséből történik, a támogatott projektek várható száma 200 – 250 db.
- A tervezet jelenlegi állapota szerint a támogatási kérelmek benyújtására 2020. április 24. naptól 2022. április 25. napjáig lesz majd lehetőség szakaszos benyújtás keretében.
Címlapkép forrása: MTI/EPA/Bernd Wüstneck

Kimondta Zelenszkij: meg kell buktatni Putyin rezsimjét
Szerinte rendszerváltásra van szükség.
Közel az igazság drámai pillanata: csaknem Trump összes vámja mehet a kukába, ha úgy döntenek
Ma tárgyalták a kérdést.
Komoly fenyegetést közvetített Donald Trump jobbkeze: kritikus döntés előtt állnak a háború kapcsán
"Az elnök nem fog örökké várni."
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?
Honnan szereznek pénzt a horvátok a zöldprojektjeikre?
Fenntarthatóság pénzügyi háttérrel: fejlődés és a forrásfelhasználás nehézségei.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.