Itt vannak az európai határzár részletei, elmarad az EU-csúcs is
Megállapodunk abban, hogy megerősítjük külső határainkat azáltal, hogy harmincnapos időtartamra összehangolt ideiglenes korlátozást alkalmazunk a nem alapvető fontosságú beutazásokra
- fogalmazott Charles Michel.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ezzel összefüggésben megerősítette:
az európai államok feladata most az, hogy lezárják a határokat a nem uniós országok állampolgárai előtt.
Azt mondta, a korlátozás alól mentesülnek a diplomaták, az áruszállítók, a szomszédos országokból ingázók, az EU-állampolgárok családtagjai, továbbá a hosszú távú tartózkodási engedéllyel rendelkezők. A tilalom a meghosszabbítása sincs kizárva - tette hozzá.
Charles Michel a sajtóértekezleten kiemelte: gondoskodni kell a gyógyszerek, az élelmiszerek és az áruk áthaladásáról, valamint az uniós állampolgárok számára lehetővé kell tenni, hogy hazautazzanak. Megfelelő megoldásokat kell találni továbbá a munkavállalók hazautazására is. Az orvosi felszerelés biztosításával összefüggésben arról egyeztek meg: támogatják az uniós bizottság azon döntését, hogy előzetes engedélyhez kössék az orvosi berendezések exportját, továbbá uniós szintű közbeszerzést írnak ki különböző egészségügyi eszközök, például maszkok és lélegeztetőkészülékek biztosítására.
A videókonferencia eredményeiről adott tájékoztatása szerint a tagállami vezetők bátorították az uniós bizottságnak a kutatás támogatására tett erőfeszítéseit, valamint a tudományos szakértőkből álló csoportot létrehozását a járvány megfékezésére irányuló intézkedések összehangolására. Végezetül arra kérték fel az eurócsoport tagországainak pénzügyminisztereit, hogy kövessék nyomon a gazdasági, pénzügyi fejleményeket, és késedelem nélkül adjanak összehangolt politikai válaszokat a gyorsan változó helyzetre.
A sajtótájékoztatón az Európai Tanács elnöke azt közölte, hogy nem kerül sor az Európai Tanács ülésére, amelyet rendes körülmények között jövő hét csütörtökön és pénteken tartanának Brüsszelben.
A jövő héten ismét videókonferencia keretében találkozunk a tagországok állam-, illetve kormányfőivel
- mondta Charles Michel.
Ursula von der Leyen a belső határokon alkalmazott határellenőrzések bevezetésével összefüggésben kiemelte, hogy
kerülni kell az áruszállító teherautók várakoztatását. Az árukra szükség van a belső piac működéséhez. A tagállami vezetők jóváhagyták a gyors áthaladást biztosító úgynevezett zöldsávok biztosítását az áruk és az egészségügyi eszközök számára - közölte.
Jelezte továbbá, a tagállami vezetők jóváhagyták azt is, hogy a jelenleginél lényegesen rugalmasabbakká váljanak az állami támogatásra vonatkozó szabályok annak érdekében, hogy a kormányok hatékonyan tudják támogatni a vállalatokat. Erről bővebben:

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő
Hollywood jó reklámot csinál.
Most már nincs visszaút: végítéletet fognak mondani Donald Trump radikális intézkedéséről
Másfél évszázados hagyományt rúgna fel az elnök.
Videó: súlyos incidens érte a világ egyik legfőbb királyi ereklyéjét – Nem mindennapi fegyvert fogtak az elkövetők
Ha tippelne, segítünk: nagyon omlós.
Folytatódnak a béketárgyalások: Putyin térfelén pattog a labda?
Bizonyítania kellene Moszkvának a béke melletti elkötelezettségét?
A legrosszabbra is fel kell készülnie a nőnek, aki elhappolta Trump áhított díját – Benne van a pakliban, hogy letartóztatják
Jövő héten adják át a kitüntetést.
Érdemes lesz felfelé nézni holnap este: rendkívül különleges látvány tárulhat a szemeink elé
Kivételes csillagászati esemény.
Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt
A Covid-járványt idéző rendszer bevezetésére készülnek a veszélyhelyzet elhárításhoz.
Újabb aukció a Virág Judit Galériában – Lesz kilencszámjegyű leütés?
Egy Rippl-Rónai-mű lesz az árverés sztártétele.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
