A 3-as metrót nem, de a Lánchíd felújítását érintheti a koronavírus
Uniós források

A 3-as metrót nem, de a Lánchíd felújítását érintheti a koronavírus

Portfolio
A 3-as metró uniós pénzből finanszírozott felújítása zajlik a szükséges egészségügyi előírások betartása mellett, de azoknál a beruházásoknál, amelyek még csak közbeszerzési fázisban vannak, várható változás, és ilyen lehet a Lánchíd rekonstrukciója is – jelezte Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak.

A városvezető elmondása szerint a jelenlegi helyzet a főváros idei költségvetését is átalakítja, az elkövetkező hetekben pedig

újra kell majd gondolniuk azt, hogy a járványválság után bekövetkező gazdasági válság milyen mozgásteret enged Budapest számára,

és ez mennyiben érinti a 2020-as évre tervezett beruházásokat.

Hozzátette: a városvezetés minden olyan projektet számba vesz, amelyek esetében még nincs közbeszerzés, mint például a Lánchíd felújítása, amely, mint ismert, egy sikertelen kiírással zárult le. Ahogyan a folyamatban lévő beruházásoknál is, mint mondjuk a Pannon Park Projekt az állatkertnél, hiába állami pénzből készül, mérlegelni fog a főváros, hogy hogyan lehet a különböző szakaszokat végigvinni. De a különféle árvízvédelmi munkák esetében is felmerülhet, hogy új közbeszerzést kell kiírni - tette hozzá az általános főpolgármester-helyettes, aki szerint a helyzetet bonyolítja, hogy nehéz megbecsülni, mikor érhet véget a járványügyi helyet.

Kiss Ambrus a 3-as metró déli, illetve középső szakaszának rekonstrukciója kapcsán megjegyezte, egyelőre nincs arról tudomásuk, hogy csúszna a felújítás befejezése. Emlékeztetett, az ország 50 százaléka nem tudja megoldani, hogy távmunkában dolgozzon, így vannak beruházások, amelyek a mai napon is zajlanak, ez alól a metrófelújítás sem kivétel, ahogy útfelújítások is történnek városszerte, nyilvánvalóan betartva a járványügyi intézkedéseket.

Érdemes tudni, hogy bár a koronavírus-járvány miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés márciusi ülése is, de ez nem akasztja meg a város működését. A főváros nemrégiben elfogadott költségvetését egyébként egyelőre nem tervezik módosítani, miután az általános tartalékban 7 milliárd forintot különítettek el. Ez pedig a koronavírus-járvány elleni harc első frontjára elegendő forrásnak kell lennie – fogalmazott Kiss Ambrus. Ugyanakkor folyamatosan vizsgálják azt is, hogy például a közösségi közlekedésben milyen plusz támogatásokra van szükség.

Előreláthatólag az elkövetkezendő hónapokban elegendőeknek kell lennie a forrásoknak, azt követően pedig, elsősorban a kialakult gazdasági viszonyok szerint újra lehet majd tervezni a teljes költségvetést, főként a bevételi oldalon keletkezett hiányok miatt – fűzte hozzá a főpolgármester-helyettes.

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Többet katonára, mint oktatásra

A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra azt mutatja, hogy az egyes államoknak mekkora a... The post Többet katonára, mint oktatásra a

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meglépte Donald Trump, amitől Moszkva a legjobban félt - Itt van a fordulat a háborúban?
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet