Őszre összejön a nagy EU-s büdzséalku? - Baj lesz, ha nem
Így állunk most
Összefoglalót készített az Európai Bizottság a 2021-2027-es uniós költségvetés elfogadásának eddigi folyamatában elért eredményekről és ezek alapján arra sürgeti a június 20-21-ig EU-csúcs résztvevőit, hogy határozzanak meg egy világos menetrendet a folytatásra, mert ez elő tudná lendíteni a költségvetési fő számainak elfogadását is. A lendületre bizony tényleg szükség lenne, mert egy közelmúltbeli szakmai összesítés szerint az elmúlt hónapokban inkább csak alibizés zajlott tárgyalások címén a tagállamok vonakodó hozzáállása miatt. Ebben nyilván szerepe lehetett az EP-választásoknak, illetve a fontos brüsszeli posztokon ősszel várható személyi változások miatti kivárásnak is és mindez afelé mutat, hogy majd csak 2020 második felében, a német uniós soros elnökség alatt jön létre a végső politikai alku, így nagy csúszás lesz a 2021-2027-es keretköltségvetés elindításában.A Bizottság tavaly 37 szektorális javaslatot tett le az asztalra a keretköltségvetés kapcsán (ami mellett a kohéziós és agrárkasszánál súlyos forrásvágásokra tett javaslatot) és ezek közül jelen állás szerint 12 szektorális jogszabályban van már részleges megállapodás az Európai Tanács és a társjogalkotó Európai Parlament között. Emellett további 16 területen lehet megkezdeni a tárgyalásokat a jogalkotók között. A különösen érzékeny Közös Agrárpolitikában még nincs egyezség és ennek hátteréről és a viták lényegéről minapi összefoglaló.Az Agrárminisztérium államtitkára éppen tegnap mondta azt, hogy a következő agrárbüdzsé körüli nagyfokú viták és elhúzódó egyeztetések miatt esélyes, hogy akár évekkel is elcsúszik majd az új ciklus elindítása és így átmeneti szabályokra lesz szükség:
Van azért előrehaladás
A Bizottság mai összefoglalója emlékeztet rá, hogy a 2021-2027-es költségvetésről szóló saját javaslatából számos területet támogattak már eddig a tanácsi és parlamenti egyeztetések során. Így például erős támogatottság övezi az alábbi javaslatokat a következő uniós költségvetésben:- legyen erős fókusz az EU-támogatások kifizetésénél az európai hozzáadott értéken (olyan projektek kapjanak elsőbbséget, amelyek megvalósulása uniós szinten is hozzáadott értéket jelent, nemcsak helyi szinten)
- legyen áramvonalasított és világosabb a következő EU-s költségvetés szerkezete
- csökkenjen a különböző fejlesztési programok és alapok száma, amelyekből támogatást lehet kifizetni és hozzanak létre új integrált programokat
- legyen fokozott fókusz a különböző eszközök közötti szinergiákon
- egyszerűsítsék a kifizetési szabályrendszert
- legyen nagyobb rugalmasság a 2021-2027-es költségvetésben, hogy gyorsabban lehessen reagálni a gyorsan változó világra
A fentieken túl a Bizottság olyan javaslatairól is van már előrehaladás a szakmai egyeztetések során, mint például:
- legyen külön az eurózóna tagállamoknak is egy konvergenciát és versenyképességet támogató költségvetés (igaz épp a napokban volt arról hír, hogy végülis ebből a keretből akár a nem-eurózóna tagok is kaphatnak pénzt egy alku keretében)
- a jogállamisági hiányosságok ne sodorhassák veszélybe az EU-források felhasználását (azaz hiányosságok esetén ne a megszokott módon kapja meg az adott tagállam a pénzt)
- modernizálják az uniós költségvetés bevételi lábát is.
Már volt baj a késlekedésből
A brüsszeli testület emlékeztet rá, hogy 2014-2020-as ciklusban a fő számokról a politikai alku 2013 februárjában született meg az Európai Tanácsban, majd a hosszadalmas procedúrák miatt a keretköltségvetés jogi szabályozásáról a döntés 2013. december elején született meg. Így a szektorális javaslatokról az utolsó megállapodás elfogadása átcsúszott 2014 tavaszára, a költségvetés bevételi lábáról szóló döntés pedig 2014 májusára. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy a keretköltségvetésből adódó tagállami partnerségi megállapodásokat csak 2014-2015 során lehetett megkötni, így a pályázatok kiírása az egyes tagállamokban szintén csúszott. Ez pedig reálgazdasági következményekkel is járt: késett a projektek elindulása, az Erasmus-programok, stb.). Ráadásul a keretköltségvetés bevételi oldalának reformjáról a döntés csak 2016 őszén született meg.


A fiskális alkoholizmus korában csak a jövőnkre nem jut már elég pénz
Lesújtó megállapításokat tettek a ZEW kutatói a költségvetési politikáról.
Vlagyimir Putyin és Benjamin Netanjahu Gázáról egyeztetett
Fogolycseréről és a gázai békefolyamatról is beszéltek.
Bejelentésre készül Orbán Viktor - Hétfőn sajtótájékoztatót tart
Sajtótájékoztatóra készül a kormány és az iparkamara.
Megállapodás Oroszország és Ukrajna között - 1200 ukrán térhet haza
Nagyszabású fogolycsere indul a két ország között.
Vámháború: Trump visszakozott, de így is brutális a vám a brazil kávén
Súlyos terhek sújtják a brazil exportot.
Trump két problémás ügyet is kreált magának
Az argentin peso árfolyamáról és a Pekinggel folytatott kereskedelmi háborúról van szó.
Bajban a német gépgyártás - Nagy leépítés jön a Kukánál
Gyenge a kereslet és erős az ázsiai verseny.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

