Brexit: kiadta a kíméletlen ukázt a kormányalkalmazottaknak Johnson
Johnson tehát a pénteki köremaillel igyekezett felkészíteni minden kormányzati tisztviselőt arra, hogy tényleg hajlandó bevállalni a no-deal Brexitet és fel is szólította a dolgozókat, hogy mindent tegyenek meg az erre való felkészülés érdekében. A Reuters ezzel kapcsolatban megjegyzi: Johnson lényegében burkoltan azoknak is üzent, akik a dolgozói körből jobbnak látnák, ha az Egyesült Királyság bent maradna az EU-ban, és ezért megpróbálják szabotálni a maguk eszközeivel a kilépést, illetve a no-deal forgatókönyvre való teljes felkészülést (hogy utána mutogatni lehessen arra, hogy nincs még felkészülve rá az ország, ezért újra halasszák el a kilépés dátumát).

Ma egyébként délelőtt tette közzé a brit statisztikai hivatal a második negyedéves GDP-adatot és a Reuters konszenzusában részt vett összes elemző várakozását alulmúlta az adat, ugyanis negyedéves alapon váratlanul 0,2%-kal visszaesett a brit gazdaság (éves alapon pedig 1,8%-ról 1,2%-ra lassult a növekedés). Negyedéves alapon GDP-visszaesésre 2012 óta nem volt példa a brit gazdaságban és nyilván a második negyedévre is áthúzódó masszív Brexit-bizonytalanság volt a fő oka ennek (az eredetileg március 29-re belőtt első Brexit-dátumot április 10-re eltolták, majd akkor egy rendkívüli EU-csúcson kitolták október 31-re).
Az angol font már a délelőtti GDP-adatra is esett, aztán délután Johnson emailjének hatására még tovább esett és péntek este a dollárral szemben 1,2030-ig bukott, amire 2017 januárja óta nem volt példa. Az euróval szemben 0,9320-nál jár az árfolyam, ami immár 10 éves (!) fontmélypontot jelent. A font egyébként ma estére 350 alá esett a magyar forinttal szemben, péntek este 348 körül jár a bankközi piacon, ami azt jelenti, hogy másfél éves csúcsra ért a forint a fonttal szemben.




Újabb településeket foglaltak el az oroszok, miközben az ukránok is ellentámadásba lendültek Donyecknél
Nyomul előre az orosz hadsereg
Hosszú hétvége egy hazai hotelben? Ennyiért lehet most szobát foglalni
Jelentősen megugrottak az árak szeptemberhez képest.
Váratlan felfedezést tettek a Covid-vakcinákról, nagyszabású vizsgálat készül
Fontos szerepet kaphatnak a daganatterápiában az mRNS-oltások.
Ursula von der Leyen hatalmas muníciót kapott az egész EU-t felforgató tervéhez
Egy kutatás lerántotta a leplet az Európai Unió legfontosabb eszközéről.
Itt van Amerika új szankciós csomagja az oroszok ellen - Trump tényleg lemondta találkozóját Putyinnal
Megbénítják Oroszország két gigantikus energetikai cégét.
Új információk érkeztek: megvan, mi lehet Orbán Viktor és Donald Trump nagy megállapodásában
Szijjártó Péter új dimenziókat emleget.
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
