Üzlet

"Láthatatlan" magyar autógyártó a BMW

Hámor Iván
Magyarországon az 1990-es évek elején indult újra a személyautó gyártás. Az Opel, a Suzuki, később az Audi és a Mercedes-Benz indította el az összeszerelést gyártást, de létezik egy ötödik "gyártó" is, amely szinte "láthatatlanul", de jelentős mértékben veszi ki részét a hazai GDP előállításából. Ez a gyártó nem más, mint a BMW.
Beszállítói révén mintegy 10 ezer magyarországi munkavállaló foglalkoztatásához járul hozzá a BMW, ugyanis ennyien vesznek részt a - részben, vagy kizárólagosan - bajor autógyártó számára részegységeket, alkatrészeket, vagy akár komplett szerkezeti egységeket előállító vállalkozások tevékenységében. Magyarországon például alumínium futóműalkatrészek, kábelkötegek és komplett kormányművek is készülnek, 2011-ben mintegy 1 milliárd euro értékben, mely a regionális - a Baltikumtól Dél-Kelet Európáig - beszállítás egyharmadát jelenti.

A BMW idén nyáron bemutatott villanyautójához, az i3-ashoz a Csaba Metál gyártja a váltóházat, amelyből összesen 190 ezer darabra kapott megrendelést, ezt a mennyiséget a tervek szerint 7 év alatt kell legyártaniuk. Az elmúlt két évben 100 új munkahely jött létre a Csaba Metálnál, jelenleg már több mint 660 ember dolgozik náluk.

Ennél kisebb értékű a BMW magyarországi autóértékesítése, de az elmúlt időszak modellportfoliójának és a márka elismertségének köszönhetően újra növekszik a darabszám. 2013 első kilenc hónapjában 1 050 BMW került értékesítésre a hivatalos csatornán keresztül. A cég globális és hazai vezetése is optimistán tekint a jövőre, az EU, illetve Magyarország területén is további növekedésre számítanak - amit többek között az új modellekre, a 4-es kupéra, az új X5-ösre és az Active Tourer-re alapoznak.

A sikerekben nagy szerep hárul a márkakereskedői hálózatra is, mely kellően stabil és erős, mi több, új beruházásokra is készek a partnerek. A kibővülő modellpaletta nagyobb bemutatóteret és nagyobb kapacitású szervizeket is igényel, amelyekhez kapcsolódóan "zöldebbé" is teszik a márkakereskedéseket. Az értékesítésben részt vevők folyamatos képzése mellett új pozíciók is létrejönnek, mégpedig a modellekhez minden korábbinál jobban értő "termék tudós" munkakörök. Ők lesznek azok a személyek, akik a legapróbb részletekig ismerik az autókat, motorokat, és nagy segítséget tudnak nyújtani az ügyfeleknek járművük konfigurálása során. Erre már most is nagy szükség van egy BMW esetében, amit a Portfolio.hu minden tesztjében ki is szokott emelni, ugyanis egy nem, vagy nem jól megválasztott kiegészítő évekre szóló bosszúságot tud okozni.

A márkakereskedések hatékony működésének egyik feltétele a megfelelő finanszírozási háttér megléte. Ebben segít 2013 tavaszától a BMW Austria Bank, mely a BMW és MINI termékek nagykereskedelmi finanszírozását végzi a magyar piacon.

A BMW Austria Bank végzi szeptembertől az összes magyarországi BMW és MINI márkakereskedés, nagykereskedelmi készletfinanszírozását, forint alapon. Az 1991-ben alapított, salzburgi székhelyű pénzintézet jelenleg az egyik legsikeresebb captive bank a gépjármű-finanszírozás osztrák piacán. A Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Ausztria mellett Németországban és Görögországban is jelen lévő bank termékei teljesen lefedik a hivatalos márkakereskedők igényeit, illetve hosszú távon a nagykereskedelmi finanszírozás mellett az ügyfeleknek közvetetten hitel- és lízingszolgáltatásokat, biztosításokat és hitelkártyákat is kínálnak majd.
Hans-Peter Mathe, a BMW Austria Bank vezérigazgatója mérföldkőnek nevezte a bank magyarországi terjeszkedését: "A márkakereskedői finanszírozáson keresztül a magyarországi BMW márkaképviseleti hálózat fejlesztésében is részt veszünk. Az osztrák bankok számára Magyarország hagyományosan sikeres piac, amelyben - a BMW Magyarország eladásainak növekedésével együtt - izgalmas üzleti lehetőséget látunk" - nyilatkozta .

A BMW Austria Bank magyarországi működéséért Mala Ferenc felel, akinek több mint öt éves tapasztalata van a prémium autófinanszírozási szolgáltatások terén. 2008 és 2012 között előbb kockázati, majd ügyfél-finanszírozási vezetőként ő képviselte a BMW Financial Services részlegét Magyarországon. 2012 óta pedig márkakereskedői finanszírozási vezetőként a BMW Austria Bank munkatársaként dolgozik.

A BMW Austria Bank a BMW csoporton belüli négy teljes licenc joggal rendelkező bank egyike, amely a cégcsoport termékeihez kapcsolódó pénzügyi szolgáltatások mellett flottafinanszírozási lehetőségeket is nyújt operatív lízing formájában (Alphabet), illetve idegen márkák finanszírozásával is foglalkozik (Alphera).

Az ügyfeleknek szóló finanszírozási ajánlatok tekintetében továbbra is a Merkantil Bank a BMW magyarországi partnere.
Holdblog

A piacok bosszúja: késik de nem múlik

Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A... The pos

Holdblog

Make Europe Stock Great Again

A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem... The post Make Europe Stock Great

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Property X 2025
2025. május 28.
Portfolio Financial IT 2025
2025. május 27.
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum 2025
2025. június 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet