FONTOS Alakul a megállapodás az USA és Kína között, jövő héten találkozhat a két szuperhatalom vezetője
Üzlet

A Facebook, Google és társaik nyúlják le a tehetségeket a bankok elől

Portfolio
A nagy technológiai cégek, az Amazon, Facebook, Google és társaik csapnak le a legképzettebb diplomásokra. Míg 2009-ben még a banki karrier volt a legnépszerűbb az MBA szakon végzők között, addig 2016-ban már inkább tanácsadónak vagy marketing területre mentek a keresett diplomások.
A BigTech cégek megérkeztek a kampuszokra, és nagy erőkkel szívják el a képzett munkaerőt a bankok elől. A szakembereket már nem lehet csak pénzzel megnyerni, a végzős generációt sokszor jobban érdekli, hogy a munkájának célja, értelme legyen. A JP Morgan például azért fejezte be 2013-ban az MBA hallgatókat a bankhoz csábító programját Európában, mert olyan kevés embert sikerült így felvenniük.

A pénzügyi válság miatt a bankok nem engedhetik meg maguknak, hogy ugyanannyi végzős MBA-s diplomást vegyenek fel, közben a tanácsadók és a tech cégek viszont fizetésekben utolérték a bankokat. A virginiai MBA egyetem, a Darden technológiai termékmenedzser szakának végzősei például 125 és 140 ezer dollár között keresnek évente.

(FT)
RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet