Az Egyesült Államokban némileg emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 6-án záródott héten - közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Továbbra is az oktatási piac sztárjai az MBA (Master of Business Administration) képzések: az erős nemzetközi versenyben a magyar szereplők is jól teljesítenek. A Budapesti Corvinus Egyetemen 25 éve indították az első MBA képzéseket, amikkel elsősorban olyan közép- és felsővezetőket céloznak, akik karrierjük építésén túl üzleti látásmódjukat, cégvezetői, stratégiai gondolkodásukat szeretnék fejleszteni. Az executive MBA képzések lehetőségeiről és a gyakorlati megközelítésről kérdezte a Portfolio Toarniczky Andrea szakfelelőst, a képzés vezetőjét és Lajtos Zoltánt, a Grundfos szivattyúgyártó kutatás-fejlesztési igazgatóját, a képzés egyik mentorát és alumniját.
A szolgáltatás- és termékfejlesztés terén az agilitás megjelenése számtalan új projektmenedzsment módszertan létrejöttét eredményezte. Ezek közül kiemelkedik például a Design Sprint, ami egy időben korlátozott, ötfázisú folyamatban tervezői gondolkodást alkalmaz azzal a céllal, hogy csökkentse a kockázatot egy új termék, szolgáltatás vagy funkció piacra kerülésekor. Ez mára bevett gyakorlattá vált, a nagyobb cégeknél már mindenütt futnak ilyen projektek. De miért érdemes és hogyan lehet ezt a fajta tervezői gondolkodásmódot egyéni szinten alkalmazni? Hogyan válhat az önreflexió és a pozitív pszichológiai eszközök használata a mérnökök és a gazdálkodási szakemberek számára is inspirálóvá? Milyen módszerek segíthetnek azoknak, akik eljutottak egy szintre a saját munkájukban, viszont szeretnének szintet lépni, felkészülni, tudásban, tapasztalatban, önismeretben, networkingben? A design, vagyis tervezői gondolkodás módszertanáról és lehetőségeiről a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) oktatóival beszélgettünk.
A gyorsan változó digitális környezetben az üzleti érdekek felismeréséhez és a jó döntések meghozatalához a vállalkozói szemlélet megléte mellett elengedhetetlen a naprakész tudás. A költségek és a várható haszon elemzésen túl egy nagyvállalat informatikai stratégiájának megalkotásához és a digitalizációs transzformáció megvalósításához nem csak a technológiák jövőállóságát kell ismerni, az ahhoz fűződő kockázatokat is fel kell tudni mérni. Az információs területen a menedzseri döntések ráadásul másképp alakulnak, mint a hagyományos kérdésekben. „A digitalizációs környezetben azok az alapvető költségalapú megközelítések, amiket korábban, a digitalizáció előtt alkalmaztunk, nem működnek” – mondta el a Portfolio-nak Kis Gergely, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa. Éppen ezért sok éves vállalati karrier és már elért vezető beosztás után is van értelme elvégezni egy MBA képzést, ahol a cégen belüli újítások megvalósításához szükséges belső vállalkozói szemlélet is elsajátítható.
Az MIT REAP elnevezésű programjára a világ minden pontjáról évente csupán 8 régió csapatát veszik fel, annak érdekében, hogy az ott megszerzett tudással segítsék hazájuk innovációs képességének növelését. A BME az USA-ban megszerzett tudást beépíti a Master of Business Administration képzésébe is, amelyben a Magyar Nemzeti Bank támogatása mellett, olyan piaci partnerek segítik, mint Magyarország vezető orvosdiagnosztikai műszerfejlesztő cége, a 77 Elektronika Kft. A kétéves kurzus a szakterületi szereplők közötti párbeszéd megteremtésén, a jó gyakorlatok átadásán, és a szakmai mentoráláson keresztül segíti elő a hallgatók innovációs képességeinek, kultúrájának erősítését. A Portfolio Bayer Gábort, a 77 Elektronika Kft. K+F területének vezetőjét és Nemeslaki Andrást, egyetemi tanárt, a BME Menedzsment Tanszék vezetőjét, az MBA képzés szakfelelősét kérdezte a MIT REAP program részleteiről, a hazai innovációs környezet hiányosságairól és az MBA képzésben rejlő lehetőségekről.
A jövő döntéshozóit készíti fel a vállalati digitalizációt meghatározó lépésekre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MBA képzése. A program során a hallgatók informatikai stratégia megalkotására, és egy nagyvállalat digitalizációs transzformációjára is fel tudnak készülni. A megszerzett tudás bárhol a világon alkalmazható.
A nagy technológiai cégek, az Amazon, Facebook, Google és társaik csapnak le a legképzettebb diplomásokra. Míg 2009-ben még a banki karrier volt a legnépszerűbb az MBA szakon végzők között, addig 2016-ban már inkább tanácsadónak vagy marketing területre mentek a keresett diplomások.
Az Eduniversal Best Masters ranking szerint 2015-ben végzett tevékenysége alapján a Budapesti Corvinus Egyetem Master of Business Administration (MBA) nappali képzése kapta a kelet-európai régió legjobb helyezését. Ezzel három helyet javított tavalyi pozícióján - írja az Index.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Elismerték azt, amit régóta tagadnak.
37 500 forintot jelent egy munkavállalóra nézve idén.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.