Így ülhetsz át a vezetői székbe anélkül, hogy külföldön tanulnál
Azáltal, hogy vonzó alternatívát kínálunk az Egyesült Államok és Nyugat-Európa neves iskolái mellett, fő küldetésünk, hogy közreműködjünk a regionális versenyképesség fejlesztésében, és az MSM-el való együttműködésünk komoly lépés célunk elérésében
- mondta el a Portfolio-nak Anthony Radev, a SEED alapító igazgatója.Új lehetőség a régió tehetségeinek
Ha megnézzük a nagy nemzetközi vállalatokat, illetve a pénzügyi világ kiemelt intézményeit, a legnagyobb tanácsadó cégeket, azt látjuk, hogy a magas profilú állások betöltőinek jelentős többsége neves üzleti iskolák valamelyikében szerzett tudást. A magyarországi vállalatok közül azonban sokan nem tudják finanszírozni az amerikai és nyugat-európai Master of Business Administration (MBA), illetve Business Leadership (vezetői) programokon való részvételt dolgozóiknak. Anthony Radev, aki korábban a McKinsey & Co. regionális vezetőjeként majdnem 25 éven át aktívan kereste és képezte a fiatal tehetségeket, épp ezért indította el a SEED üzleti iskolát a MOL és az OTP támogatásával. Az iskola a nyugati árakhoz képest jelentősen kedvezőbb feltételekkel, regionális kontextusban, regionális oktatók és mentorok bevonásával kínál üzleti képzéseket.A kelet-közép-európai régióban nagy átlagban egy MBA képzés ára körülbelül 16-20 ezer euró (5-6 millió forint), Ausztriában már lényegesen magasabb ez az összeg, nem ritkán az 50 ezer eurót (kb. 16 millió forint) is eléri, az Egyesült Államokban pedig akár a 100 ezer eurót is meghaladhatja. A jelentős árkülönbség oka, hogy teljesen mások a viszonyok ezeken a területeken: máshogy alakul az oktatók keresete, illetve mivel az átlagkeresetek is eltérnek, a képzések ára sem érheti el a mi régiónkban a nyugati szintet.
Az üzleti képzéseknek nagyon fontos része a networking, ami a régión kívül elvégzett programok esetében gyakran elvész, így az egyébként is drága képzés veszít a hozzáadott értékéből
- véli az alapító.A SEED által kínált képzések résztvevőinek 70%-a magyar, a többiek pedig nagyrészt a környező országokból, Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Horvátországból, Ukrajnából, Oroszországból, Bulgáriából, illetve az utóbbi időben, Görögországból, Svájcból és az Egyesült Királyságból is érkeznek, tehát valóban kezdik lefedni teljes Kelet-Közép-Európát. Hosszú távon kiemelt cél a fenti arány megfordítása a külföldi résztvevők javára, amivel az iskola még erőteljesebben növeli majd régiós jellegét.
Mit kell tudnia egy vezetőnek?
A SEED programjaira eddig több mint 70 vállalat nevezte be szakértőit és vezetőit, akik számos iparágat képviselnek az energetikától a tanácsadáson és távközlésen keresztül a bankszektorig.A vezetői tudás komplex, illetve más területekhez hasonlóan több szintje van, amelyek mindegyikéhez más kompetenciák elsajátítása szükséges
- mondta Kárpáty András üzletfejlesztési igazgató.A felsővezetőknek szóló Business Leadership program 3 területre fókuszál, a résztvevő a képzés keretében:
- megtanulja, hogyan tud másokat inspirálni, motiválni, célokat megfogalmazni és ehhez követőket toborozni;
- felismeri, hogy nem az a feladata, hogy (mikro)menedzsel másokat, hanem támogató szerepet tölt be, vagyis csapatot épít, erősíti a kollaborációt;
- elsajátítja a stratégiai szintű gondolkodás alapjait az adott iparággal és a fogyasztókkal, ügyfelekkel kapcsolatos átfogó ismeretek felhasználásával.
A középvezetőknek szóló Foundations of Management program két fő területre koncentrál: az emberi erőforrások menedzselése és a lehető legnagyobb üzleti hatékonyság elérése. Természetesen ennek a képésnek is része, hogy hogyan lehet motiválni a csapatot, illetve, hogyan kell az erőforrásokat hatékonyan allokálni és a prioritásokat meghatározni.
A tehetséges fiatal szakértőket és középvezetőket az intézmény Master of Business Administration (MBA) programja szolgálja ki. A képzés holisztikus tudást ad - pénzügy és számviteltől kezdve a marketingig -, aminek segítségével a résztvevők a vállalat teljes működésébe betekintést nyernek. A kulcskészségek ebben az esetben a problémamegoldás és a csapatgondolkodás, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy valaki helyt tudjon állni vezetői pozícióban.
Egy ilyen képzés a nagy találkozások helye
A vezetőképző programok mindegyikére igaz, hogy a tudás megszerzése mellett nagy jelentősége van a képzéssel járó kapcsolatépítésnek, hiszen a kurzusokat elismert, nagy tudású oktatók, cégvezetők tartják, az osztálytársak pedig tehetséges szakemberek, illetve jelenlegi és leendő vezetők. A SEED-nél például többek között a University College Dublin (UCD), az European School of Management and Technology (ESMT) tanárai, illetve többek között a PwC, a McKinsey, a Wizz Air és a Vodafone vezető szakemberei oktatnak.Olyan személyekről van szó, akiktől nem lehet csak úgy órát venni, hiszen alapvetően nincsenek jelen az oktatási piacon. Az MBA képzésen például Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója tartja a change managament kurzust, ami szintén egyedülálló lehetőség, hiszen az üzleti képzéseken legfeljebb vendégelőadóként szokott részt venni, itt pedig egy teljes kurzust ő visz végig
- hangsúlyozta Kárpáty András, aki elmondta, hogy az intézmény vezetőképző programjainak a fentieken kívül szerves részét képezi a személyes coaching és mentorálás. A képzések elején egy részletes felméréssel állapítják meg a hallgatók erősségeit és a fejlesztendő területeket, ami alapján a résztvevők vállalásokat tűznek ki célul. Ezek megvalósításában folyamatos segítséget kapnak, a coachokkal és mentorokkal folyamatosan követik a fejlődést és a program lezárását követően segítenek a tanultak hatékony beépülésében.TÁMOGATOTT TARTALOM
A cikk megjelenését a School for Executive Education and Development (SEED) támogatta.
Új áttörés az elhízás elleni harcban - Itt a legújabb fogyókúrás csodaszer
Kezelhetők a mellékhatásai.
Irán és Izrael újra csapásokat mért egymásra - Híreink az Irán-Izrael háborúról szombaton
Folytatódtak a rakétatámadások.
Trump ismét nekiment a Fed-elnöknek: Totális idióta!
"Talán mégis meg kellene gondolnom, hogy kirúgom?"
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)

- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?