
A legfrissebb adatok szerint nagyot zuhant a magyar ipar a koronavírus-válság hatására. Márciusban az ipari termelés volumene 10 százalékkal múlta alul az előző havi szintet. Az áprilisi számok még rosszabbak lesznek az ipar szempontjából, hiszen a korlátozások a hónap nagyobb részét érintették.
A számokból is látszik, hogy rendkívül nehéz helyzetben vannak a magyar vállalatok. Fontos kérdés a jövőre nézve, hogy hogyan tudnak reagálni a cégek a kialakult helyzetre, és milyen hatással lehet a vírusválság a jövőben az üzleti gondolkodásra. Erről beszélgettek a résztvevők a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány legfrissebb, Otthon is Műhely c. videójában.
Fazekas Dóra, a Cambridge Economics igazgatója szerint a cégek magatartását nagymértékben meghatározza, hogy mit várnak el tőlük a fogyasztók és a szabályozók – márpedig utóbbiak elkötelezettsége meghatározó lesz abban, hogyan tudunk kilábalni a vírushelyzetből. Kardinális kérdés, hogy a döntéshozók mennyire elkötelezettek egy zöld megújulás mellett. A szakértő úgy látja, célzott intézkedésekkel lehet tenni a járvány folytatásának megelőzéséért, a digitalizáció, a tisztább termelés lehet a megújulás kulcsa.
A Cambridge Economics igazgatója beszélt arról is, hogy az egzisztenciaépítés összekapcsolható a zöldítéssel, például egy zöld munkahely megteremtésével is. Külföldről sok rutinos, a modern, zöld technológiákat ismerő szakmunkás érkezett most haza, előtérbe kerülhet a hazai termelés is. Hozzátette: még van időnk elkerülni azt, hogy a koronavírus-válságban tapasztalt magatartás váljon a mindennapok normájává. Csak az emberi magatartáson múlik, hogy a műanyag kesztyűket, maszkokat szétdobálják-e az utcán, vagy megfelelően szelektív újrahasznosításra kerülnek.
A válság alatt is látható, hogy a vállalati szektornak jelentős tudásbázis áll rendelkezésére ahhoz, hogy megoldásokat szállítsanak – mondta el a videóban Ifj. Chikán Attila, az energiaszolgáltató ALTEO Nyrt. vezérigazgatója. A különböző iparágak rendkívül eredményes megoldásokat dolgoznak ki jövőjük építése érdekében. Ezt a tudást pedig érdemes használni a különféle iparágakban is. A cégvezető példaként hozzátette, hogy a gazdasági aktivitást a villamosenergia-fogyasztás nagyon jól mutatja: a számokból az látszik, hogy komoly visszaesés volt az iparvállalatok energiafogyasztásában, ugyanakkor a háztartások fogyasztása emelkedett.
A cégvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a várakozások szerint rövidtávú hatás a fosszilis energia árának csökkenése, hosszú távon biztosan áremelkedés várható. Ebből a szempontból a megújuló energia szerepe megerősödik, egyrészt a fogyasztói elvárások, másrészt az ellátásbiztonság szempontjából. A megújuló energiával működő erőművekben ugyanis gyakorlatilag egyáltalán nem lép fel ellátási probléma, megbízhatóan működnek, a külvilág hatásaitól függetlenül termelik az energiát. Ez egy radikális, gyors tempójú növekedést jelenthet, a villamosenergia-termelési mixben a megújuló energiának jóval nagyobb szerepe lehet a jövőben.
Vaszkó Gábor, a GMO-és vegyszermentes élelmiszereket gyártó Civita Group Zrt. vezérigazgatója egyértelmű változást tapasztalt a fogyasztói magatartásban az elmúlt hónapokban: egyrészt megszűnt a HORECA, azaz az éttermi értékesítés, a másik oldalról viszont a kiskereskedelem tudta kompenzálni ezt a kiesést. Ilyen gyorsaságú változásoknál kiemelten fontos, hogy milyen gyorsan tud reagálni egy cég a folyamatosan érkező kihívásokra: a Civita Group - többek között – papírmentes irodát hozott létre az elmúlt időszakban. Sok múlik a dolgozók rugalmasságán, befogadókészségén is: ez a sikeresség egyik kulcsa.
A vezérigazgató elmondta, fontos törekvésük, hogy olyan fenntartható cégműködéssel tudjanak üzemelni, ami hosszú távon is a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja maga után, ennek része, hogy 50 km-es körzetből szerzik az alapanyagokat. Az tehát, hogy a globális kereskedelemre, az ellátási láncokra is komoly csapást mért a járvány, rávilágított arra, hogy bizonyos gazdálkodási formák nem lesznek a jövőben fenntarthatók.
A cikk megjelenését a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatta.
Címlapkép: Getty Images
Az FBI lefoglalta Charlie Kirk gyilkosának több számítógépét is
A központba vitték elemzésre.
Nagy a baj a franciáknál, az államkötvények már nem kockázatmentes eszközök
Alacsonyabb a nagyvállalatok kötvényhozama, mint a francia államé.
Fontos amerikai-kínai találkozó készülődik
Madridban ülnek le a kereskedelmi vitáikat rendezni.
Vészhelyzet egy európai országban
A belügyminiszter körlevélben rendelte el a biztonsági intézkedések szigorítását
Pénzgyáros AI
Az AI az új vasút - írtuk nemrég egy posztunkban. Beruházási oldalról tényleg lehet így tekinteni, de vagyongyarapítási oldalról inkább a kriptóra hasonlít: egyetlen szektor ilyen... Th

Kelet-Közép-Európa - hogyan tudjuk kontrollálni a saját sorsunkat?
Kelet-Közép Európa jövőjét a rendelkezésre álló erőforrások és képességek, röviden a potenciál határozza meg. A kérdés, hogy a potenciált mennyiben tudjuk felhasználni a régió polgá
Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
