
Kisvállalkozásokból is lehet sikeres céget építeni Magyarországon. Sok olyan vállalat van, amely egy műhelyből, egy garázsból, vagy egy kisüzemből indult, de mára már tőkeerős, piacán meghatározó, akár nemzetközi szinten is sikereket elérő céggé vált: nevezhetjük őket akár példaképeknek is. Közöttük bőven találunk olyanokat, amelyek nem feltétlenül vannak a gazdasági sajtó fókuszában, nem szólnak róluk a hírek minden nap, de mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtanak nap, mint nap. A cikksorozat támogatója a Budapest Bank.
A DIEGO Kft. 1992-ben kiskereskedelmi tevékenységgel és kiállítási szőnyegek értékesítésével indult, majd rövid időn belül vidéki kiskereskedők folyamatos kiszolgálásával bővítette tevékenységi körét. Nagykereskedelmi szolgáltatásai teremtették meg az 1995-ben elindult franchise-alapokon működő bolthálózat alapjait. Saját és franchise rendszerben működő üzlethálózatuk lényege, hogy a vevők az egész országban megtalálják a teljes és azonos árszintű termékskálát (vagy készleten, vagy rendelésre) és az azonos bolti szolgáltatásokat.
A cég fő profilja kezdetben a kész szőnyeg, a padlószőnyeg, a vinyl padló, valamint a laminált padló volt. 2005-ben vezették be a függöny termékcsoportot, öt évvel később a termékpaletta kibővült a tapétaválasztékkal is. A lakberendezési áruházlánc jelenleg már 160 márkaboltban értékesíti termékeit, ebből Magyarországon 104 áruház (3 saját áruház Dabason, Budaörsön és Kecskeméten) , Romániában 35, míg Szlovákiában 21 franchise áruház üzemel. Idén megújult a jelenlegi webáruház, és 8 új bolttal bővült a hálózat.
A lakberendezési piac azon kevesek közé tartozik, amelyet nem érintett kedvezőtlenül a járványhelyzet: egy kisebb áprilisi megtorpanás után folyamatosan nő a forgalom és az érdeklődés is a termékek iránt - mondta el a Portfolio-nak Varga Balázs, a cég ügyvezetője. Sőt, a home office még növelte is a felújítások igényét, ezért a választék növelése mellett idén kiemelt figyelmet fordítanak a marketingre és kommunikációra is.
A cégvezető úgy látja, a bejelentett kormányzati lépések a piacra is jelentős hatással lesznek, legyen szó a csökkentett áfáról, a kibővített CSOK-ról vagy a napokban bejelentett lakásfelújítási támogatásokról.
„A piacon ma azt látjuk, hogy az igények a jó ár-érték arányú termékek felé tolódnak, azaz a vásárló hajlandó több pénzt áldozni a minőségre, a különlegesre, vagy a hosszabb garanciára. Emellett természetesen a hagyományos termékpaletta is folyamatos megújításon megy keresztül. Mivel a járvány előre láthatólag még hónapokig velünk marad, fel kell készülni a megváltozott igényekre is, azaz egyszerre kell megfelelni az áruházi vásárlásnak, és az online megrendeléseknek” – tette hozzá Varga Balázs.
A DIEGO menedzsmentje folyamatosan keresi az újdonságokat, a cél, hogy még a vevői igény kialakulása előtt generálják azt. Hetente, vezetői szinten egyeztetnek a fejlesztésekről, új termékekről, sokszor tapasztalják, hogy az általuk bevezetett újdonságokat, szolgáltatásokat gyorsan a konkurencia is „magáévá teszi”. Stabil munkahelynek számítanak, a fluktuáció szinte elenyésző: vannak családok is, ahol férj, feleség vagy akár apa és fia is náluk dolgozik.
A gyors döntéshozatal a stratégia része
Varga kiemelte, a vállalat stratégiai céljait több évre előre meghatározzák, de a gyors és egyszerű döntéshozatali rendszer lehetőséget akár azonnali lépésekre, ha időközben változtatni kell valamin. Méretünk alapján a hazai piac egyik meghatározó szereplőjének számítanak (2020. évi tervezett nettó forgalmuk 23,5 milliárd forint, 260 saját alkalmazottjuk van), de magukat jobban szeretik a KKV-k és a multik közé elhelyezni, mindkettő előnyeivel.
A cég ugyanakkor erős likviditással rendelkezik, az ügyvezető szerint mindig ügyeltek arra, hogy pontosan, naprakészen fizessenek beszállítóiknak. Mivel termékeik döntő hányada import, és sok esetben rendkívül gyors azok forgási sebessége, ezért folyamatosan kezelniük kell az árfolyam hektikus mozgását, hogy ne legyenek annak jelentősen kitettek.
Hozzátette: támogatják a franchise partnereiket is, vásárlási hitelkeretet biztosítva számukra, ezzel is segítve a megfelelő bolti készletek tartását – ezért is fontos maguk mögött tudni egy stabil pénzintézetet. Banki partnerük a Budapest Bank, amelynek heti szinten adnak megbízásokat nagy összegű devizavásárlásra, hogy időben és megfelelő árfolyamon teljesíteni tudják fizetési kötelezettségeiket. Beruházásaikat saját tőkéből és az ehhez kapcsolódó bankhitelből finanszírozzák: a tervek minimum 3-5 évre előre készülnek, mert például egy új raktár felépítése és beüzemelése 1-1,5 évet vesz igénybe.
Magyarországon a meglévő 104 bolt mellé jövőre még 3-4 nyitást terveznek, ezzel lezárva a hazai expanziót.
Ezzel párhuzamosan jelentős erőforrásokat fordítanak egy teljesen új webáruház létrehozására – a jócskán megváltozott vásárlói igények ezt már mindenképp megkövetelik. Két másik kulcspiacukon, Romániában és Szlovákiában szeretnék jelentősen növelni elérhetőségüket, boltjaik számát. Az ügyvezető úgy látja, továbbra is egyértelműen van jövő a franchise-alapú terjeszkedésben, regionális szinten szeretnék a meglévő szinergiákat és lehetőségeket kihasználni mind Romániában, mind Szlovákiában.
Románián keresztül akár tovább lehet lépni Moldova vagy a Balkán felé, míg Szlovákia ugródeszka lehet Csehország vagy Lengyelország irányába: úgy számolnak, hogy a dabasi raktártól kiindulva 600-700 kilométeres körben lehet rentábilis a nagy tömegű és súlyú áruk szállítása.
A lakberendezési piac jelentős hulladékot termel, például a csomagolóanyagok szempontjából. Ugyanakkor a DIEGO-nál figyelnek arra, hogy ökológiai lábnyomuk minél kisebb legyen: összegyűjtik és leadják a göngyölegeket, legyen szó papír, fa vagy műanyag anyagokról – ehhez saját tömörítőgépeket használnak. Raktáraik tetejére napelemeket telepítettek – ez már most az energiafelhasználásuk 10-15%-át adja. A fuvarszervezés során pedig kiemelten figyelnek, hogy csak teljesen telepakolt autók hagyják el raktárakat és azok a leggyorsabban, a legrövidebb úton érjék el céljukat.
A cikksorozat megjelenését a Budapest Bank támogatta.
Címlapkép: Stiller Ákos/Portfolio

Ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre – Vörös riasztás Jeruzsálemben
Valószínűleg a Hamász-vezetők halálát akarják megtorolni.
Reagált a magyar kormány a Katar területén végrehajtott izraeli csapásra
Facebookon jelentkezett be Szijjártó Péter.
Incidens történt London legnagyobb repterén: kivonultak a különleges erők
Veszélyes anyagokat találtak.
Megtörte a csendet Izrael a történelmi csapás után: „ez teljes mértékben indokolt volt"
A Hamász folyamatosan gyilkolja Izrael állampolgárait.
Felhördült az arab világ a váratlan izraeli támadás után: „ez már tényleg túlment minden határon!”
A nemzetközi közösség beavatkozását kérik.
Kiszivárgott: Putyin a legrosszabbra számít a háború után – Moszkva már most készülődik
Legutóbb súlyos krízis volt Oroszországban, amikor ilyen történt.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április


Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.