
Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik nem újépítésű ingatlanban élnek, és az elmúlt években nem, vagy nem elegendő mértékben tudták a megtakarításukat otthonuk korszerűsítésébe, szigetelésébe forgatni, ezért jócskán túllépik a kedvezményes, rezsicsökkentett fogyasztást, és akár százezres számlákat kapnak az energiaszolgáltatóktól.
Egy komplex szigetelés, nyílászárócsere és fűtéskorszerűsítés bőven meghaladhatja a tízmilliós költséget is, nem beszélve arról, hogy a megnövekedett kereslet és a szakemberhiány miatt idén már aligha kivitelezhető, ha egyáltalán meg van hozzá az anyagi háttér” – mutat rá az alapvető problémára az Immergas Hungária Kft. szakértője, aki szerint
a hatékonyságnöveléshez legalább egy korszerű gázkazánra szükség van, de ma már a csere teljes költsége is meghaladja az egymillió forintot.
Gázkazán vs. hőszivattyú
Ideális esetben, amikor megfelelő a szigetelés és egy korszerű épületről van szó, akkor a jelenlegi energiaárak mellett költséghatékonyabban tud működni egy hőszivattyú, mint egy gázkazán, azonban ezek a feltételek a valóságban nem minden otthon esetében teljesülnek.
Ott, ahol éppen a megemelkedett rezsiszámlákra keresik a megoldást, és így jutnak el a hőszivattyúig, de adott esetben nem ideálisak a feltételek egy hőszivattyú igazán hatékony működéséhez, vagyis, ha túl nagy a hőigény (nincs megfelelő szigetelés és nyílászárócsere sem történt) akkor a beruházás hatékonysága is csökken, illetve nem biztos, hogy rendelkezésre áll a szükséges elektromos teljesítmény.

A másik oldalról azonban a szakértő szerint az sem igaz, hogy a hőszivattyúk csak újépítésű házakba vagy utólagos beépítés esetén csak felületfűtési rendszerként, padló-, fal-, vagy mennyezet fűtéssel tudnak gazdaságosan működni.
A 30-40 éves fűtési rendszereknél a fűtőtestek jellemzően túl vannak méretezve, aminek az az eredménye, hogy nem szükséges a gázkazán 80 fokos hőmérsékletű előre menő vízhője a 20-22 fokos szobahőmérséklet biztosítására, hanem elég lehet a hőszivattyú által produkált 60 fokos is
– utalt rá a szakértő, hogy a meglévő fűtésrendszerre is csatlakoztatható egy hőszivattyú.
Ehhez hozzájön az is, hogy a klímaváltozás következtében ma már nincsenek olyan hideg telek, mint 10-20 évvel ezelőtt, így az akkori körülményekhez igazított fűtésrendszernek sincs szüksége olyan magas hőmérsékletű fűtővízre. Ha pedig azóta kapott valamilyen szintű szigetelést a ház, netán egy ablakcsere is történt, akkor a fűtési rendszer átalakítása nélkül is lehet használni a korszerű technológiákat.
Nem ez a legideálisabb megoldás, de elég jó hatásfokot lehet elérni anélkül, hogy az egész házon építési munkákat kelljen végezni sok milliós beruházás keretében
– tette hozzá.
A hibrid rendszereké a jövő
Mindemellett ma a legolcsóbb megoldás a hatékonyság fejlesztésre a gázkészülék cseréje, de ez is csak akkor releváns, ha régebbi kazánról van szó, ha valakinek van egy 5-6 éves kazánja, nem feltétlenül érdemes váltania, mert bár évről-évre fejlettebbek ezek a készülékek, egy már modulációs gázkészülék cseréjének a költségmegtérülése is nagyon hosszú lehet időben.
A legjobb eredményt úgy lehet elérni, ha akár a meglévő gázkazánt – amennyiben nem öregebb 6 évnél – kombináljuk egy levegő-víz hőszivattyúval,
mert így utóbbi a kedvezőbb árú áramot magas hatékonysággal tudja hőre váltani, mínusz fokok esetén pedig, amikor a hőszivattyú hatékonysága csökken, a rendszer képes automatikusan bekapcsolni a gázkazánt. Egy gázkészülékkel kombinált intergált/hibrid rendszer esetében kisebb teljesítményű hőszivattyú beépítése is szóba jöhet, amihez akár a meglévő elektromos hálózat is megfelelő lehet.
Nem bírja el a hálózat, hogy mindenki hőszivattyúra váltson
Ezeknek a fűtőberendezéseknek a meglévőnél sokkal komolyabb elektromos hálózati betáplálás szükséges, ami a régi épületeknél sok esetben nem áll rendelkezésre, ezért gyakran hálózatbővítésre van szükség. Ennek azonban fizikai korlátja is lehet, ha a közműhálózat nem alkalmas rá, akkor az áramszolgáltató kénytelen megtagadni a hálózatbővítési igényt. Egyes helyeken a közműhálózatok fejlesztése nélkül hiába áll rendelkezésre a technikai lehetőség, hiába van meg az elhatározás nem feltétlenül tudja megadni a szolgáltató az ehhez szükséges áramot.
Másik korlát, hogyha valaki most úgy dönt, hogy beruház egy kazáncserére vagy szeretne egy hőszivattyút, akkor nagy valószínűséggel nehézségekbe fog ütközni olyan szakembert találni, aki még a tél beállta előtt ebben segíteni tud neki. Arra is figyelmeztet a szakértő, hogy ezeket a készülékeket nem elég megrendelni, nagyon fontos, hogy hozzáértő szakemberek végezzék el a beszerelést, de a tanácsadás szintjén is érdemes a gyártócégek szakértőivel egyeztetni, mivel a lehetőségek minden egyes ingatlan esetében számos variációban állhatnak rendelkezésre.
A cikk megjelenését az Immergas Hungária Kft. támogatta.
Trump orrára vágták az ajtót, Brüsszelben parolázhatnak a kínaiak
Az Európai Unió és Peking kereskedelmi képviselői már a héten találkoznak.
Tizenegyedszer bukott el a finanszírozási javaslat, újabb határidő-hosszabbítás jöhet
Egyre nagyobb vergődés az amerikai kormányzati leállás, Trumppal tárgyalnának a demokraták.
Franciaország és Spanyolország keresztbe tesz az európai autólobbinak: ragaszkodnak a 2035-ös tiltáshoz
Miközben az iparági szereplők a feltételek lazítását akarják elérni.
17 milliárd forintot szán a kormány a gyermekvédelmi támogatások emelésére
Egy új határozat részletezi a többletforrások felhasználását.
Lavrov kemény üzenetet küldött: Oroszország elutasítja a tűzszüneti terveket
Az orosz külügyminiszter lesöpörte az asztalról a javaslatokat.
Brüsszel diktálta, a kormány végrehajtja: új uniós szabályok írják át a magyar költségvetési rendszert
Nagyon komoly szigorításokat vállal a magyar kabinet a büdzsé miatt.
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!