
A program nemzetközi szinten közel 30 éve fut már, mintegy 40 országban. Olyan vállalatok, cégcsoportok jelentkezését várták, amelyek többségében közvetlenül vagy közvetve magyar magánszemélyek tulajdonában állnak. Emellett számos pénzügyi és egyéb mutatószámnak is szükséges volt megfelelni a programban való részvételhez.
Kóka Gábor, a Deloitte Private közép-európai régiójának vezető partnere a Portfolio-nak elmondta, hogy a programra jelentkező vállalkozások részvételt nyernek egy üzleti mentorprogramba, amely során többek között – a nemzetközi vezető gyakorlathoz mérve – a Deloitte vezető szakértői rávilágítanak a vállalat erősségeire és potenciális fejlesztendő pontjaira, hogy támogassák és tovább fejlesszék a vállalkozások üzleti működését.
Hazánkban ez az első év, hogy elindult a program, a vállatok által elkészített pályázati anyagokat egy független szakmai zsűri értékelte (Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatója, Dr. Csillag Sára, a Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Kar dékánja, Wolf László, az OTP igazgatósági tagja és vezérigazgató-helyettese, Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági elemzésekért és versenyképességért felelős ügyvezető igazgatója és Koji László, az MGYOSZ alelnöke).

„A programban résztvevő vállalatok felkészültek voltak, nagyon magas szinten állnak professzionális vezetésben, technológiai fejlesztésekben. Azt tapasztaljuk, hogy a kelet-európai hozzáállás, azaz a sok munka és kevés professzionalitás többé-kevésbé sikeres elegye már a múlté. Sok cégnél kiváló menedzsment dolgozik, meghatározott célokkal, jövőképpel és kiforrott stratégia-alkotási folyamatokkal. Emellett az elmúlt években nagyobb figyelmet fordítottak a különböző stressz-szcenáriók figyelésére és kezelésére is. ” – mondta Kóka Gábor.
A programban nyilvánvalóvá vált az is, hogy a magyar cégek nagy arányban tudnak elszívni munkaerőt a multiktól, akár kulcsterületeken – pénzügy, HR, marketing, üzletfejlesztés, sales – vezetői pozícióba is. Ezek a szakemberek pedig komoly nemzetközi tapasztalatokat hoznak a cégek működésébe.
Ugyanakkor a vállalatok számára továbbra is az egyik legnagyobb kockázati tényező a munkaerőhiány, a megfelelő szakemberek megtalálása és hosszú távon történő megtartása.
Ennek érdekében a vállalatok megfelelő időközönként felülvizsgálják a pénzügyi javadalmazást és az egyéb ösztönzőrendszereiket, piaci viszonyítási pontokat vesznek figyelembe, átlátható javadalmazási struktúrákat alakítanak ki.
Bálint Gergely, a Best Managed Companies – Kiválóan Vezetett Vállalatok program operatív vezetője megjegyezte, hogy a gyors alkalmazkodókészség egy regionális sajátosságként is tekinthető a cégek részéről. A technológiai fejlesztések, például a digitalizáció vagy az okosraktárak használata egyre intenzívebb, a fejlesztések pedig egyértelműen a produktivitás növelését támogatják.
„Egyfajta kitörési pont lehet ezeknek a vállalatoknak a digitalizáción kívül az innováció és a produktivitás növelése. Ezek a cégek folyamatosan szem előtt tartják a produktivitást, van egy erre vonatkozó stratégiájuk, összehangolják a munkavállalók erősségeit és képességeit, és mérőszámokat alkalmaznak a csapatok, munkavállalók teljesítményének a mérésére. Ugyanakkor beépítik a munkavállalói visszajelzéseket a termelékenység akadályainak megszüntetése és a hatékonyság növelése érdekében” – tette hozzá Bálint Gergely.
A Deloitte tanácsadói elmondták, hogy a Best Managed minősítést elnyerő vállalatok mindegyike rendelkezik megfelelő erőforrásokkal, eszközökkel és hatékony szervezeti struktúrával ahhoz, hogy biztosítani tudják az innovatív ötletek megvalósítását. Az innovációs stratégia rugalmasabb működést, hatékonyabb termékfejlesztést eredményez, például az energiaválságra reagálva több cég gyorsan tudott energiahatékony termékeket fejleszteni.
Nem véletlen, hogy szinte az összes minősítést elnyerő cég már jelen van a regionális piacon, vagy a közeljövőben tervez nemzetközi terjeszkedést.
Több olyan is van, aki a világpiacon versenyez, nagyon eredményesen. – vélik a szakértők.
Az első magyarországi Best Managed Companies – Kiválóan Vezetett Vállalatok program díjátadó eseményére november 17-én került sor a Szépművészeti Múzeumban, mely során kihirdetésre került a minősítést elnyerő cégek listája.
A 2022-es program díjazott vállalatai:
- DM-KER Nyrt.
- Dorsum Zrt.
- H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft.
- HELL ENERGY Magyarország Kft.
- Hunland Csoport
- Qualysoft Informatikai Zrt.
- Schiller Autó Család Zrt.
- TOM-FERR Zrt.
- Tutti Kft.
- Vöröskő Kft. (Euronics)
A cikk megjelenését a Deloitte támogatta.
Címlapkép: Deloitte
Milliárdokba kerülhet a halogatás az inváziós fajok kezelésénél
A kármentés helyett a megelőzésre kellene törekedni.
Ismét jó messze elért Ukrajna keze: Finnország közelében csaptak le a különleges erők
Egy orosz rakétahordozó korvettre.
Tetemes elbocsájtásokra készül a Renault
A francia autógyártó még nem erősítette meg a terveket.
Veszélyjelzés a tőzsdéken: a dotcom lufi idején sem volt ilyen kritikus a helyzet
Hatalmas a sebezhetőség.
Fokozódik a helyzet: katonai csapást hajtott végre Amerika - Videó jött az incidensről
Trump nagyon bekeményített.
Hurrikánveszély Európában: sorra törlik a járatokat
Több országban is figyelmeztetést adtak ki.
Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p


Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
