
Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere nyitóelőadásában úgy fogalmazott, hogy a városvezetés célja, hogy Miskolc Magyarország egyik legélhetőbb városa legyen. Ennek a fejlődésnek a része a vállalkozások fejlesztése is: az önkormányzat befektetőbarát lépéseinek már látszanak az eredményei. Lassan betelnek a város ipari parkjai, nagyobb figyelmet kell szentelni a barnamezős beruházásokra, a rozsdaövezetek fejlesztésére. Az alpolgármester a város gazdasági erejét érzékeltetve elmondta: 2022-ben Miskolc 40,5 milliárdos összbevételéből 15,4 milliárd forint származott iparűzési- és építményadóból.

Az alporgármester kiemelte: elindult a komplex városfejlesztési és városrehabilitációs Hodobay-program. A megyei jogú városok közül az egyik legnagyobb ingatlanvagyonnal rendelkezik Miskolc, ezeknek érdemi része megújul. Felújítanak több belvárosi tömböt, ikonikus épületet, fejlesztik a városrészi központokat, közlekedésfejlesztési projekteket indítanak. Ezzel párhuzamosan a magánberuházás is okból megvalósuló fejlesztéseket is segítik.
Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója előadásában arról beszélt, hogy a szakmai szervezetek közös célja, hogy a vállalkozók helyzetét az ország minden részéből megismerjék, problémáikat pedig bemutassák a kormányzat számára. Az ország több száz Széchenyi Kártya irodájában olyan szakemberek dolgoznak, akik első kézből ismerik a vállalkozók helyzetét, nem véletlen, hogy a vállalkozók folyamatosan fordulnak hozzájuk. Példaként említette az aszálykárok hatásának mérséklésére létrehozott terméket, amit a tavaly nyári aszály által jelentős mértékben érintett Észak-Magyarországon is sokan vettek igénybe.

A foglalkoztatás 75%-át, a GDP 55%-át hozza a kkv-szektor: ezért fontos, hogy nemzetstratégia szempontjából kiemelt területként tekintsenek rájuk. A magyar vállalkozások 70%-a nyilatkozott úgy, hogy az infláció lehetetlenné teszi azt, hogy hosszú távra, fél évnél messzebbre tervezzenek.Válsághelyzetben azonnal látszik, hogy a bankszektor nehezen tud reagálni a vállalkozások életének kihívásaira: a jelenlegi, 20% feletti hitelkamatok – amiket a kereskedelmi bankok kínálnak - egyfajta betonfalat jelentenek: szinte nincs olyan vállalkozás, amelynek megérné ilyen kondíciók mellett hiteleket felvenni. A vállalkozások működéséhez azonban elengedhetetlen a hitel: a Széchenyi Kártya által kínált 5%-os hitelkamatok már valós alternatívát nyújtanak a cégeknek – nem véletlen, hogy folyamatosan nagy az érdeklődés a KAVOSZ termékei iránt - tette hozzá a vezérigazgató.
2023 elejétől több mint 500 cég igényelt kártyát Borsod-abaúj-zemplén Vármegyében, 15 milliárd forint értékben. Ebből csak Miskolcon 150 vállalkozó vette fel a Széchenyi Kártyát, 3 hónap alatt.
Bókay Márton nemzeti fejlesztés-finanszírozásért felelős helyettes államtitkár kitért arra, hogy egyre erősebbek a magyar kkv-k, például a feldolgozóiparban - a beszállítói láncokban ez egyértelműen látszik.
A fejlesztési célokat a kormány célzott programokkal segíti, a cél a hitelezési és likviditási szűkösség kialakulásának megelőzése. A KAVOSZ és a vállalkozás- és gazdaságfejlesztéssel foglalkozó IFKA együttműködése fontos eleme lesz a vállalkozásfejlesztési ökoszisztéma további fejlesztésének. A cél a meglévő vállalkozásfejlesztési tudás integrációja, az ökoszisztéma erősítése.
Kiss László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke elmondta, hogy a helyi vállalkozók körében jelenleg az egyik legfontosabb téma a Széchenyi Kártya Program: a jelenlegi kamatkörnyezetben egyfajta mentőövként is tekintenek a cégek a programra, a rendszer által biztosított vállalkozásfejlesztési lehetőségek kiaknázása.

Ádám Imre, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei VOSZ Szervezet elnöke beszámolt arról, hogy sok tagvállalkozásuk egyfajta csapdahelyzetbe került, mert tavaly túl magas áron kötötték le az energiabeszerzéseiket – így a jelenlegi alacsonyabb energiaárak miatt komoly versenyhátrány éri őket. A VOSZ tárgyalásokat folytat a kormányzattal ennek a helyzetnek a megoldására.
Szabó István Attila, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője előadásában beszámolt az IFKA kiemelt vállalkozásfejlesztési programjairól. Ezek közül az egyik legfontosabb a Magyar Multi Program, melynek célja a kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások partnerségen alapuló támogatása. Ennek keretében 3 év alatt összesen 67,3 milliárd forint értékben osztottak támogatást a vállalatoknak.
Jelenleg az egyik legjelentősebb az IFKA 2022-2023-as KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Programja. Ez a feldolgozóipari és turisztikai szektorban működő vállalkozások számára nyújt támogatást az energiaköltségeik (villamos energia-, földgáz-, illetve távhőköltségek) finanszírozásához, illetve opcionálisan az energiahatékonysági beruházáshoz kapcsolódó önerőt is ki lehet vele egészíteni.

Az ügyvezető a vállalkozók figyelmébe ajánlotta a VALI Vállalkozói információs portált: ennek célja a gyors, hiteles és személyre szabott információk biztosítása a vállalkozásokat leginkább érdeklő témakörökben - például az elérhető támogatások, kiemelt programok, hitelek, képzések témájában.
Fetter István, a CIB Csoport kisvállalati divízió vezetője a vállalkozások pénzügyi fejlesztési lehetőségeiről beszélt. Kiemelte: érdemes figyelembe venni bankválasztáskor a számlavezetéshez kapcsolódó díjakat is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalkozóknak megéri olyan rugalmas számlacsomagokat keresni, ami figyelembe veszi az egyedi igényeket (készpénz ki-és befizetés, valamint a számla forgalma) is.
A CIB Bank fontos idei fejlesztése lesz, hogy – a lakossági ügyfelekhez hasonlóan – a vállalkozások is nyithatnak majd online számlát: a vállalati számlanyitás a pénzintézetnél jelenleg is gyors folyamat, ez hamarosan teljesen online is megvalósítható lesz.

Technikai újdonságaik között már elérhető az ún. Soft POS: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalkozó az okostelefonját bankkártya-terminálként tudja használni, így ügyfelei, vásárlói gyorsan és egyszerűen tudnak nála kártyás fizetést végezni. Várhatóan a következő negyedévben bevezetik a Pay by link megoldást: egy link egy olyan online felületre vezeti a vevőt, amelyen gyors online fizetést vagy átutalást tud végrehajtani.
Rózner Anna, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. üzletfejlesztési igazgatója elmondta, hogy a támogatott hitelekhez kapcsolódó hitelek aránya növekedett a portfólióban: jellemzően nem megfelelő kezességnél, gyenge adósminősítésnél, rövid hitelmúltnál és támogatott hitelprogramoknál - például a Széchenyi Kártya Programnál - veszik igénybe a bankok a Garantiqa kezességvállalását.

Az üzletfejlesztési igazgató új fejlesztéseik között említette, hogy kidolgoztak egy digitális platformot, ahol a vállalkozások gyorsan és megbízhatóan tudják ellenőrizni saját garanciaképességüket. Minden vállalkozás egy 3 hónapig érvényes "garancia ígérvényt" tölthet le magának, amivel bármelyik finanszírozó pénzintézetnél tud tájékozódni a finanszírozási lehetőségekről.
A Portfolio-KAVOSZ országos gazdaságélénkítő roadshow folytatódik:
Veszprém 04.27.
Győr 05.09.
Szeged 05.10
Kecskemét 05.11
Budapest 06.06
Címlapkép: Getty Images
Fotók: Todoroff Lázár/Portfolio
Irán és Izrael újra csapásokat mért egymásra - Híreink az Irán-Izrael háborúról szombaton
Folytatódtak a rakétatámadások.
Egyre több amerikai katonai gép repül a Közel-Kelet felé
Beszédesek a repülési adatok, amiben a vadászgépek még csak nem is szerepelnek.
Iráni parancsnokokat ölt meg Izrael, egyikük a Hamásszal való katonai koordinációért volt felelős
Éjszakai légicsapás végzett velük.
Kiadták a figyelmeztetést, veszélyes lesz vasárnap a napra menni
Nagyon erős UV-B sugárzás várható.
Kis szürke emberek – Európa senkijei, akik feltűntek az észt–orosz határon
Egyetlen országnak sem állampolgárai, a valódi UFO-knak tartják magukat.
Több mint egymillió orosz katona esett el vagy sebesült meg az ukrajnai háborúban - Ukrajnai háborús híreink szombaton
Hatalmas az emberi és technikai veszteség.
Válaszolt az ukrán külügyminiszter Putyinnak: Ahol orosz katona jár, ott halál és pusztulás marad
Putyin szerint Ukrajna Oroszország része.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen