A mesterséges intelligencia-rendelet 2024. augusztusi hatályba lépését követően a 4iG elindította az alapfogalmak egységesítését célzó szótárprojektet. A definíciók és technológiai kifejezések összehangolása az üzleti, informatikai és gépi tanulási területek között jelentős előrelépést jelentett. A február 2-i első mérföldkő előtt oktatásokat tartottak az MI alapjairól, és megkezdődött az IT-rendszerek átvilágítása is annak érdekében, hogy feltérképezzék, hol találhatók mesterséges intelligenciához kapcsolódó funkciók. Külön adatbázis készült a rendszerek állapotáról és aktív funkcióiról, továbbá részletes kockázatelemzést végeztek a használt eszközökről és licencekről.
A projekt részeként interjúkat folytattak a rendszerek szakértőivel, hogy minden megfelelési lépést dokumentálni tudjanak. A stratégiai megközelítésben együttműködtek a HR, a marketing és a szabályozási csapatokkal is, valamint kialakították a tagvállalati MI-felelősök hálózatát, akik az operatív megfelelést segítik.
“A stratégiát nem különálló területként, hanem a vállalati stratégia szerves részeként alakítottuk ki” – mondta előadásában Dalos-Kovács Gabriella, Group AI Officer & Strategist, Csoport Minőségirányítás és Belső szabályozási igazgatóság, 4iG Nyrt. A különböző szakterületekkel együttműködve törekednek arra, hogy a fejlesztések valóban éles környezetbe kerüljenek. Oktatási alprojekt indult annak érdekében, hogy minden szinten támogassák a tudatos használatot és a kockázatok minimalizálását, valamint elkészült egy etikai kódex is, amely rögzíti a mesterséges intelligencia fejlesztések alapelveit. Végül létrehozták az AI-repositoryt, amely integrálja az összes MI-funkcióval rendelkező eszközt, rendszerleírást és beszállítói dokumentációt.
A mesterséges intelligencia gyors térnyerése új kihívások és lehetőségek elé állítja a nagyvállalatokat. Az AI bevezetése nem csupán technológiai kérdés: komoly hatása van a vállalati stratégiára, a működés hatékonyságára, az etikai és jogi megfelelőségre is. Miközben az uniós AI Act egyre közelebbi valósággá válik, a szervezeteknek komplex szabályozási környezetben kell eligazodniuk, és
egyszerre kell megfelelniük versenyjogi, adatvédelmi, fogyasztóvédelmi és etikai elvárásoknak.
A Mesterséges intelligencia – Ott vagyunk már? c. panelbeszélgetésen szó volt arról, hogy a különböző iparágakban milyen sokféleképpen közelítik meg az AI integrációját, és hogyan próbálnak egyensúlyt találni innováció és felelős működés között.
A Deutsche Telekom már évekkel ezelőtt komoly előrelépéseket tett a mesterséges intelligenciára vonatkozó belső szabályozás terén. A német anyavállalat szigorúan alkalmazza a Digital Ethics Guidelines keretrendszerét, amelyet következetesen betartat a csoporton belül. “Az AI Act-re való felkészülés szempontjából éppen az jelenti az érdekességet, hogy a már létező etikai elveket és jogszabályokat kell összhangba hozni az újonnan bevezetett szabályozással” – emelte kis Balogh Virág, Regulatory CoE Lead, Magyar Telekom.
Miközben az AI Act áll a figyelem középpontjában, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a mesterséges intelligencia működése számos egyéb területet is érint, ilyenek például a fogyasztóvédelem, a versenyjog vagy az adatbiztonság.
A cél az, hogy a sokféle szálból – etikai, jogi és megfelelőségi követelményekből – egy koherens, jól működő rendszert alkossanak.
"Ez egy rendkívül összetett, ugyanakkor izgalmas és inspiráló feladat” – tette hozzá Balogh Virág.
Egyedülálló helyzetben van a Roche Magyarország, hiszen nemcsak egy innovatív gyógyszeripari vállalat, hanem egy teljes diagnosztikai üzletággal is rendelkezik. Ez az üzletág gépekkel, algoritmusokkal és minták elemzésével foglalkozik, így szorosan kapcsolódik a gyógyszerfejlesztéshez, mégis tágabb kontextusban mozog. A Roche innovációra építi működését, ami nem csak szlogen, hanem egy üzleti modell is. Az új terápiák mögött óriási szűrési folyamat áll: ezer potenciális molekulából általában egy vagy kettő jut el a piacra. Ebben a folyamatban a mesterséges intelligencia kulcsszerepet játszik, például akkor, amikor egy adott sejtreceptorhoz illeszkedő molekulát keresnek. Az AI képes millió lehetőséget gyorsan és hatékonyan szűrni, így növelheti a sikeres fejlesztések arányát.
“Emellett a vállalat működésének más területein is megjelenik az MI: a Reshaping kezdeményezés például a belső folyamatok hatékonyságát növeli, míg más rendszerek valós idejű adatokat dolgoznak fel a már piacon lévő gyógyszerek mellékhatásairól, akár közösségimédia-figyelés révén is. Az Everyday AI célja a munkavállalók napi munkájának támogatása, legyen szó jegyzetelésről vagy prezentációk készítéséről” – mondta el Gál József, Health Systems Partner, Roche Magyarország.
Szinte ötpercenként keresik az új AI use case-eket a Mol-nál: mire lehet használni és milyen gyorsan lehet bevezetni a vállalaton belül.
A legnagyobb kihívást az jelenti, hogyan lehet az iparági hatékonyságot növelni, az energiafelhasználást csökkenteni, vagy a fenntarthatósági célokat támogatni mesterséges intelligenciával. “Bár a folyamatokban már jelen van az MI, még mindig olyan, mintha aranyat keresnénk térkép nélkül” – hangsúlyozta Meilinger Gitta, Digitális Transzformációs Vezető, MOL.
Az útkeresés során sokszor nem világos, hogy a szabályozási követelmények hogyan teljesíthetők. A legnagyobb küzdelmet jelenleg az jelenti, hogyan lehet a gyors innovációt összeegyeztetni az adatok biztonságával. Egy ilyen szintű vállalat legnagyobb értéke maga az adat, és ha ezek kikerülnek, az egy visszafordíthatatlan folyamat. Hiába dolgoznak licencelt környezetben, az adatszivárgás kockázata mindig fennáll. Ezért a transzformációs csapat jelenlegi fő feladata, hogy megtalálja az egyensúlyt, hogyan lehet biztonságosan, felelősen és hatékonyan használni az adatokat úgy, hogy az megfeleljen az etikai, humán és szabályozási elvárásoknak is.
Egyre több szervezet ismeri fel, hogy a megfelelőség már nem csupán jogi követelmény, hanem stratégiai tényező, amely közvetlenül befolyásolja a működés hatékonyságát és reputációját. A compliance szerepe ráadásul egyre inkább kitágul: a jogi megfelelésen túl kiterjed az etikai, ESG és adatvédelmi szempontokra is. Mindezt csak fokozza a technológiai megoldások, különösen az AI és a legaltech térnyerése, amelyek egyszerre kínálnak lehetőségeket és vetnek fel új kockázatokat. A Legaltech a belső vállalati megfelelésben c. panelbeszélgetésben részt vevő szakértők különböző szektorokból érkezve világítottak rá arra, miként alakul a compliance szerepe, hogyan integrálhatóak a támogató technológiák a vállalati működésbe, és milyen eltérő megközelítéseket igényel a megfelelés különböző iparági és szervezeti kontextusokban.
“A bankszektorban van a legérettebb, legkiteljesítettebb compliance” – mondta el Pettkó-Szandtner Judit, vezető jogtanácsos, ügyvezető igazgató, UniCredit Bank Hungary Zrt. Ennek az is az eredménye, hogy bankszektorban a compliance már közvetlenül a menedzsmentnek riportól, és teljesen levált a jogi osztályról. “A compliance-es kollégák szervezeti súlya elképesztően megnőtt, már több mint kétszer annyian dolgoznak a bankban.”
A bankszektorban a compliance fejlődése különösen dinamikus, amit részben a rendkívül szigorú szabályozási környezet indokol. Számos speciális jogszabály vonatkozik a pénzügyi szektorra, amelyek
nemcsak ajánlásokat fogalmaznak meg, hanem konkrét kötelezettségeket is előírnak a menedzsment számára.
A vezetésnek például gondoskodnia kell a megfelelő mennyiségű és minőségű szakmai erőforrásról, viszont a menedzsment szabad döntése, hogy hány jogászt foglalkoztat.
Batonai Ferenc, Group Compliance Manager, AutoWallis szerint a megfelelés területe túlmutat a jogon, akár közgazdasági irányba is továbbgondolható. Az AutoWallis egy 1600 fős, 16 országban több mint 40 céget működtető vállalatcsoport, amely rendkívül sokszínű kulturális és jogi környezetben van jelen, a Balkántól Görögországon át egészen Lengyelországig. A cég célkitűzése, hogy 2028-ra megduplázza méretét, ami a compliance szerepének erősödését is magával hozza.
A vállalat nemcsak szabályozói megfelelésben gondolkodik, hanem aktív szereplője az ESG-területnek is: zöld kötvényt bocsátottak ki, prémium kategóriás részvényekkel szerepelnek a tőzsdén, és adatot szolgáltatnak többek között a BÉT és az MNB felé is. “A megfelelés biztosítása egyre komplexebb feladat, különösen egy olyan érzelmekkel telített iparágban, mint az autókereskedelem, ahol az ügyfélvélemények, visszaélés-bejelentések is komoly hangsúlyt kapnak” – emelte ki.
Az Allianz globális biztosítótársaságként rendkívül szigorú és sokrétű szabályozási környezetben működik. “Ennek megfelelően az IT megoldásokat is kizárólag globális szemlélettel és léptékben lehet biztosítani” – mondta el Csikós Tímea LL.M, Local Compliance & Data Privacy Officer, Allianz Technology. Ez adja az Allianz Technology létjogosultságát, ugyanakkor ez jelenti a legnagyobb kihívást is. A vállalat több mint 20 országban van jelen, és compliance szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy Indiában, Brazíliában vagy éppen Magyarországon nyújtanak IT szolgáltatást a biztosítónak. Miközben a működés központilag, az anyavállalat irányításával zajlik, a helyi szabályozásokhoz való alkalmazkodás elengedhetetlen.
A compliance szerepe a vállalati érettségi szinttel együtt változik, ami különösen jól megfigyelhető a startupok esetében.
“Kezdetben gyakran inkább támogató, "salesesebb" megközelítéssel lehet hatékonyan haladni, a hangsúly ilyenkor azon van, hogy a compliance ne tűnjön gátló tényezőnek, hanem érthető és elfogadható legyen a vezetés számára” – hangsúlyozta Dömötörfy Borbála, szenior kutató, PPKE Versenyjogi Kutatóközpont. Amikor viszont egy startupot felvásárol egy nagyobb cég, és megérkeznek az anyavállalati szabályok és elvárások, akkor szükséges egy szemléletváltás. A vezetők meggyőzése és az előírások betartásának elfogadtatása ilyenkor kritikus feladat, ehhez pedig különösen fontos, hogy "a compliance érthető, praktikus és lehetőség szerint "befogadható" formában jelenjen meg".
Címlapkép forrása: Portfolio
Lezárultak az amerikai-ukrán tárgyalások: ezt ajánlja Washington
A következő körben Moszkvába megy az amerikai delegáció
Tesztelni vitték az ukránok az új fegyverüket, szempillantás alatt lett éles a helyzet
Ezt nem látták jönni, szó szerint.
Történelmi fordulat: a Vatikán vezetője nyíltan kimondta, mit kell tennie Izraelnek a béke érdekében
A pápa első külföldi útja a Közel-Keletre vezetett.
Nem kíméli a természet a világ egyik legnépesebb országát - Százak haltak meg két hét alatt
Sok embert még mindig keresnek.
Tízezre vonultak utcára a kedvelt turistaközpontban - A kormány lemondását követelik
Nyár óta viszonylagos nyugalom volt, most újra beindultak a tiltakozások.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai - díjmentes, interaktív előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Friss részletek derültek ki a nemzeti gárdistákra támadó férfiról - Bedőlt Trump elmélete
Nem Joe Biden alatt hibáztak a hatóságok.
Véget ér egy korszak Magyarországon: titokban már elindult a felkészülés az orosz gáz utáni életre
A gázárak nem is az LNG-költségek miatt, hanem a tranzitdíjak miatt ugorhatnak meg.
Mit hoz a 2025-ös őszi adócsomag a vállalkozásoknak?
A 2025. november 18-án gyorsított eljárásban elfogadott adócsomag célja a vállalkozások adóterheinek mérséklése, az adminisztráció csökkentése és az adóeljárások digitalizációjának f
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Az MNB behúzta a kéziféket - Megéri beszállni a túlfűtött lakáspiacra az olcsó hitel miatt?
Miközben az országot elöntötte az Otthon Start generálta vásárlási láz, a piac mélyén vészjósló folyamatok zajlanak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss jelentése szerint a lakásárak elszaka
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Elektromos áramot vezető baktériumok forradalmasíthatják az egészségügyet
Amerikai tudósok olyan elektromos áramot vezető baktériumokat fedeztek fel, amelyek új orvosi eszközök és hatékonyabb szennyezésmentesítési módszerek kifejlesztéséhez v
TBSZ nélkül milliókat bukhatsz
Nagyjából két éve számokkal alátámasztva írtam arról, hogy a TBSZ nélkül miért nem éri meg befektetni Magyarországon. Röviden összefoglalva: kellően nagy infláció mellett könnyen megleh
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.

