Üzlet

Nagyot estek a tőzsdék, megütötték az aranyat, ezüstöt, szárnyalt az olajár

2026. március 20. 21:39 | Portfolio

Nagyot estek a tőzsdék, megütötték az aranyat, ezüstöt, szárnyalt az olajár

A tőzsdei hangulatot alapvetően továbbra is a közel-keleti háború és ezen keresztül az energiasokk mozgatja, a befektetők azt árazzák, hogy az iráni konfliktus nyomán megugró olajárak ismét felhajthatják az inflációt, ronthatják a növekedési kilátásokat és szűkíthetik a jegybankok mozgásterét. A hangulatot kezdetben javította, hogy az olajár visszább húzódott, miután az Egyesült Államok és szövetségesei a hormuzi szállítások biztosításán és a kínálati nyomás enyhítésére tett lépésekről számoltak be, de később újra emelkedni kezdett az olajár, ami a részvénypiacokra is nyomást helyezett. Az európai tőzsdék a tegnapi esésből kezdetben felpattantak, de a nyitástól távolodva szép lassan elolvadt az emelkedés, majd délután lefordultak a vezető indexek, párhuzamosan a tengerentúli tőzsdéken látott eséssel. A pénteki kereskedésben az amerikai és az európai részvénypiacokon is eséssel fejeződött be a kereskedés, nagyot esett az arany és az ezüst, és kilőtt az olajár.

Mentőöv a Hormuzi-szorosnál dekkoló hajóknak - Jöhet a biztosítás!

2026. március 20. 18:31 | Portfolio

Mentőöv a Hormuzi-szorosnál dekkoló hajóknak - Jöhet a biztosítás!

Új eszközzel próbálják újraindítani az olajszállítást a világ egyik legkritikusabb tengeri útvonalán. A világ egyik vezető kockázati biztosítójának, a Chubbnak a vezetésével egy 20 milliárd dolláros biztosítási program indul, amely a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat védené a háborús kockázatok ellen, írja a Reuters.

Hiába vannak már virtuális baristák, emberi hozzáértés nélkül nem lesz ugyanolyan a kávé

2026. március 20. 15:00 | Portfolio

Hiába vannak már virtuális baristák, emberi hozzáértés nélkül nem lesz ugyanolyan a kávé

A hazai fennállásának 35 éves évfordulóját ünneplő Dallmayr a budapesti SIRHA nemzetközi élelmiszeripari és HoReCa-szakkiállításon mutatta be, merre tart a vendéglátás kávés oldala a Covid utáni időszakban: a termékek és a géppark mellé egyre több adat, távfelügyelet és egységesíthető minőségkontroll társul. A cég szerint közben a fenntarthatóság is konkrét, tanúsítványokkal igazolt beszállítói elvárássá vált, ezért a nyomon követhetőség, a zöld energiával működő pörkölés és az újrahasznosított csomagolóanyagokra való átállás is a fókuszban van.

Átfogó autópiaci jelentést adott ki az AutoWallis

2026. március 20. 12:24 | Portfolio

Átfogó autópiaci jelentést adott ki az AutoWallis

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből.

Az áttörés kapujában: magyarok álltak elő a technológiával, amire évtizedek óta várt a nehézipar

2026. március 20. 10:08 | Portfolio

Az áttörés kapujában: magyarok álltak elő a technológiával, amire évtizedek óta várt a nehézipar

A globális ipar évtizedek óta keresi azt a megoldást, amely egyszerre csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást és gazdasági értéket is teremt. A legtöbb technológia drága, nehezen skálázható, vagy nem integrálható a meglévő infrastruktúrába. Most azonban van egy magyar innováció, amely újradefiniálta a CO₂ értékét és a világ élvonalából készül piacra lépni. Közleményt adott ki az eChemicles a technológia részleteiről és fontosságáról.

Meghosszabbították a szerb NIS működési engedélyét

2026. március 20. 09:46 | MTI

Meghosszabbították a szerb NIS működési engedélyét

Április 17-ig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) - közölte a szerb közmédia.

Elképesztő vagyon forog kockán Magyarországon: egy medencét is meg lehetne tölteni az 5,9 milliárd forintos nyereménnyel

2026. március 20. 09:36 | Portfolio

Elképesztő vagyon forog kockán Magyarországon: egy medencét is meg lehetne tölteni az 5,9 milliárd forintos nyereménnyel

Huszonhárom hete halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, amely ezen a héten immár eléri az 5,9 milliárd forintot. A tavaly ősz óta folyamatosan bővülő összeg a játék történetének negyedik legnagyobb nyereményévé nőtte ki magát, a busás fődíj pedig érezhetően több érdeklődőt vonz - közölte a Szerencsejáték Zrt.

Ugrik az OTP és a Mol

2026. március 20. 09:15 | Portfolio

Ugrik az OTP és a Mol

A nemzetközi piacokon érdemi hangulatjavulás figyelhető meg a mai kereskedésben, amivel párhuzamosan a magyar piac is felpattant, élen a Mollal és az OTP-vel.

Egy láthatatlan hiba, és megállhat a cég: brutális ára lehet egy IT-támadásnak

2026. március 20. 09:00 | Erdei Gabriella

Egy láthatatlan hiba, és megállhat a cég: brutális ára lehet egy IT-támadásnak

Egy súlyosabb IT-incidens ma már nemcsak átmeneti fennakadást jelent, hanem akár egy egész cég fennmaradását is veszélybe sodorhatja. Mindez a munkavállalói és a vezetői felelősség kérdését is új megvilágításba helyezi: kinek mi a feladata a megelőzésben, az azonnali intézkedésekben vagy a dokumentálásban? A jogalkotó ugyan reagált arra, hogy ezek a kockázatok jelentősen nőttek az utóbbi időben, és létrejöttek olyan új jogszabályok, mint a DORA, vagy a NIS2, de mennyire készültek fel minderre a cégek? És mindez csak újabb kötelezettségeket jelent, vagy lehet ezekből a változásokból profitálni is? Erről kérdeztük Szekér Zoltánt, az OD&IT Solutions Kft. ügyvezetőjét és dr. Sükösd Pétert, az Auchan Magyarország Kft. vállalati főtitkárát, a Magyar Vállalati Compliance Társaság elnökét.

Kasza Elliott-tal

Zoetis Inc. - elemzés

Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért, mert teljesen automatizáltam az elemzéshez szükséges grafikongyártást. Egy másodperc ala