Nagy kamu a bérlemaradás?

Az "Európai munkáért - európai béreket!" Jobbik-szlogen azt üzeni, hogy egyórányi átlagos magyarországi munka ugyanakkora termelési mennyiséget képes létrehozni, mint egyórányi átlagos nyugat-európai munkaráfordítás. Ha ez megfelelne a tényeknek, valóban indokolt lenne az a követelés, hogy a hazai béreket - valakik - emeljék fel a nyugat-európai szintre - írja Oblath, aki rögtön rá is mutat: a helyzet egyáltalán nem ez. Magyarországon az egy ledolgozott órára GDP mennyisége a nyugat-európai (EU-15) átlag 53 százalékának felelt meg 2012-2013-ban.

Hasonlóképpen fals az Együtt-PM kampányszövege: "Ne csak áraink, a fizetésünk is legyen európai!" Egyrészt az ár- és a bérszint ilyen formában nincs összefüggésben egymással. Ha az áraink (nyugat)-európaiak lennének, a bérünk akkor is csak a nyugati bérek fele lehet, ha a termelékenységünk fele a fejlett országokban látottaknak. Ráadásul az árszintre vonatkozó megállapítás nem is igaz: az áraink egyáltalán nem nyugat-európaiak. 2012-ben az össztermelés - a GDP - árszintje Nyugat-Európa megfelelő mutatója 54 százalékának, a háztartási fogyasztási kiadásoké pedig 57 százalékának felelt meg.

Bár a hétköznapokban szívesen soroljuk azokat a termékeket, amiket "kint" olcsóbban meg lehet kapni, valójában azonban ha egy magyar átlagkereső Nyugat-Európában próbálna itthoni fizetéséből megélni, akkor életszínvonala nagyjából a felére zuhanna (például Dániában 60, Angliában 50, Németországban 40 százalékkal csökkenne) - hívja fel a figyelmet Oblath a gazdasági adatok alapján. "Azok a nyugat-európai nyugdíjasok, akik Magyarországra költöznek, nem szenvednek pénzillúzióban: tudják, hogy időskori jövedelmük vásárlóereje több mint kétszeresére is emelkedhet, ha azt nálunk, nem pedig anyaországukban költik el."

Az a nyugatra látogató turista, aki csak az elektronikai cikkek árát hasonlítja össze, egyáltalán nem érzékeli, hogy a hazai átlagos árszint lényegesen alacsonyabb a nyugat-európainál, sőt ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalja. Ugyanezt tapasztalhatja bárki, aki a távközlési díjakat veti egybe. Aki a ruházati termékek árát nézi, azt találja, hogy a hazai árszint csaknem azonos a nyugatival, aki pedig az élelmiszerekét, arra jut, hogy erősen megközelítettük a nyugati árszínvonalat.

Ha azonban megkérdezzük Nyugat-Európában dolgozó ismerőseinket vagy hozzátartozóinkat, hogy havonta mennyit költenek lakhatásra (lakbér, háztartási energia stb.), megváltozik a kép: e szolgáltatások díja átlagosan két és félszerese (Angliában háromszorosa, Dániában 3,3-szerese) a hazainak. (Magyarországon a lakhatási költségek az összes háztartási kiadás közel egynegyedét, Nyugat-Európában valamivel magasabb hányadát teszik ki.) Az árarányok összehasonlítása alapján az az általánosabb minta rajzolódik ki, hogy Magyarországon a háztartások által fogyasztott árucikkek ára közelebb van a nyugat-európai szinthez, a szolgáltatásoké pedig jóval távolabb: 2012-ben az előbbiek árszintje a nyugati árszint 77, az utóbbiaké annak 44 százalékán állt. E kettő súlyozott átlagaként adódik a fogyasztási kiadások Nyugat-Európához viszonyított 57 százalékos relatív árszintje.

Hasonló képet láthatunk, ha a béreket hasonlítjuk össze. Pontosabban a versenyképességi szempontból meghatározó hazai bruttó bérköltséget, ugyanis a nettó bérek innentől már (többek között) azon múlnak, hogy az állam mennyit kíván elvonni belőle. "A hazai bruttó bérköltség átlagos szintje euróban kifejezve a nyugat-európai szint mintegy 30 százalékának felelt meg 2012-ben. Ez önmagában megint csak keveset jelent: figyelembe kell venni, hogy a GDP árszintje a nyugat-európai átlag 54 százalékán állt. A termelői reálbérek így számított, mintegy 55 százalékos felzárkózottsága (30/54=0,55) csaknem pontosan megfelel az ország 53 százalékos relatív termelékenységi szintjének." Vagyis a bérköltségek tekintetében nem tapasztalható bérlemaradás - állapítja meg Oblath Gábor.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne bérfelzárkózás Magyarországon. Annak azonban egyetlen útja a gazdasági fejlődés, amiben mostanában nem teljesítettünk jól.

NÉVJEGY Oblath Gábor közgazdász, az MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének és az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszékének tudományos főmunkatársa. 1975-ben szerzett közgazdász diplomát, 1995-ben kandidátusi fokozatot. 1975-től a Konjunktúra- és Piackutató Intézet (1987-től: Kopint-Datorg) munkatársa, majd kutatási igazgatója; 2000 és 2002 között a Kopint-Datorg IT elnöke. Vendégkutató volt a Helsinki School of Economics-on, a Brookings Institution-ban és a Finn Nemzeti Bankban; dolgozott az ENSZ EGB elemzési részlegénél, oktatott a CEU Közgazdasági Tanszékén. 2001 és 2008 között az MNB Monetáris Tanácsának, 2009- 2010-ben a Költségvetési Tanácsnak a tagja. Fő kutatási területei: makrogazdasági politika, gazdasági felzárkózás, külgazdasági versenyképesség, a makrogazdasági statisztikák módszertani kérdései. Az MTA Közgazdaságtudományi Bizottságának és az MTA Közgyűlésének választott, nem akadémikus tagja. Szakmai eredményeit Káldor-díjjal és Fényes Elek díjjal ismerték el.

• Címkék:
• makrogazdaság,
• oblath gábor