A PSZÁF jogi igazgatót keres (x)

figyelemmel a 10/A. § rendelkezéseire
pályázatot hirdet a
Stratégiai kabinet - Jogi osztály
jogi igazgató
munkakör betöltésére.
3. számú melléklet - 60. Jogi és igazgatási feladatkör.
Ellátandó feladatok:
- gondoskodik a Felügyelet egységes hazai és nemzetközi jogfejlődés irányait figyelembevevő jogalkalmazási és szerződési gyakorlat megvalósulásáról,
- folyamatosan felülvizsgálja a felügyeleti állásfoglalásokat, az ajánlástervezeteket jogi szempontból véleményezi,
- javaslatot tesz a főigazgató részére a Felügyelet által követendő egységes felügyeleti jogi álláspontra,
- gondoskodik a Felügyelet peres ügyeinek kezeléséről, a Felügyeleten belül koordinálja a peres ügyeket és kapcsolatot tart a Felügyelet peres ügyeiben eljáró jogi képviselővel,
- ellátja az adat és titokvédelemmel kapcsolatos jogi feladatokat,
- irányítja a Stratégiai kabinet Jogi osztályát, gondoskodik a hatékony szakmai munka megvalósulásáról.
- biztosítja a Felügyelet, mint Kormányhivatal törvényes működését a Felügyelet egységes jogalkalmazási, jogértelmezési és jogalakítási munkájának érvényre juttatása mellett,
- vezeti a Stratégiai kabinet Jogi osztályát.
Stratégiai kabinet - Jogi osztálya.
A munkakör betöltőjének irányítása alá tartozó személyek száma összesen: 6 fő
Jogi felelősség:
- utalványozási jog,
- munkáltatói jog.
A jogállásra, az illetmény megállapítására, valamint a juttatásokra a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint a Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
- magyar állampolgárság,
- cselekvőképesség,
- büntetlen előélet,
- felsőfokú iskolai végzettség, jogi szakképzettség,
- angol nyelvből középfokú "C" típusú általános nyelvvizsga,
- legalább 5 éves jogi szakterületen szerzett vezetői tapasztalat,
- jogi szakvizsga,
- hazai és nemzetközi jogszabályok ismerete,
- C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatása,
- vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása
- angol nyelv tárgyalási szintű ismerete,
- második nyelv középfokú szintű ismerete,
- közigazgatásban szerzett tapasztalat,
- pénzügyi jogi területen szerzett tapasztalat,
- peres eljárás lefolytatásában való közreműködés.
- kiváló szintű vezetői készség,
- kiváló szintű kommunikációs készség,
- kiváló szintű problémamegoldás,
- kiváló szintű teljesítménymotiváció,
- kiváló szintű felelősségtudat.
- szakmai önéletrajz,
- motivációs levél.
- iskolai végzettséget igazoló oklevelek.
A munkakör legkorábban 2009. május 27. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2009. április 30.
A megpályáztatott munkakörrel kapcsolatosan további információt Csabók Szilvia nyújt, a 06-1-489-9194 -es telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
- elektronikus úton, a pályázatot aKSZK által működtetett www.kozigallas.gov.hu honlapon elérhető pályázati űrlap kitöltésével, vagy
- postai úton, a pályázatot a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ, Személyügyi Szolgáltató Igazgatóságának címezve (1133 Budapest, Hegedűs Gyula u. 79-81. IV. emelet 401.) Amennyiben a pályázatot postai úton küldi meg, pályázhat a www.kozigallas.gov.hu internetes oldalon kitöltött, kinyomtatott pályázati adatlappal vagy azzal azonos adattartalommal bíró dokumentummal. A pályázat postai úton történő benyújtása estén kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KSZK 169.
A KSZK az érvényes pályázatot benyújtók körében kompetencia-vizsgálatot folytat le az alábbiak szerint:
- személyes interjú (motiváció-alapú),
- munka alkalmassági teszt: verbális és numerikus képességmérő tesztek, munkahelyi viselkedéskérdőív ,
- az előző pontokban foglalt vizsgálatok eredményétől függően a KSZK által meghatározott körben: értékelő központ.
A pályázat elbírálásának rendje a munkáltatónál:
Személyes meghallgatások a munkáltató képviselőjével.
A pályázatok elbírálásának határideje: 2009. május 26.
A KSZK a pályázat érvénytelenségéről és annak indokairól - a megállapítást követő 2 munkanapon belül - tájékoztatja a pályázót.
A munkáltató döntését követő 5 munkanapon belül a KSZK írásban értesíti a pályázókat a kiválasztási eljárás eredményéről.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
teljes munkaidő.
Avezetői megbízás időtartama:
a vezetői megbízás határozatlan időre szól.
A munkavégzés helye:
1013 Budapest, Krisztina körút 39.
Tájékoztatjuk, hogy részletes információt a munkáltatóval kapcsolatban a www.pszaf.hu honlapon szerezhet.
Diplomáciai vezércsel? A First Lady közvetlen üzenetet küldött Putyinnak
Különleges pillanat.
Öt forduló után szakadtak meg a tárgyalások, brutális vámok a láthatáron
A világ egyik legnagyobb gazdaságáról van szó.
Halálos baleset miatt jelentős fennakadások a balatoni vasúti közlekedésben
Késésekre kell számítani.
Hurrikán van születőben az Atlanti-óceánon, ez pedig az internetes kereséseken is meglátszik
Menéztük a Google számait.
Olyan biztonsági malőr történt Amerikában, ami a Trump–Putyin-csúcs minden részletét kiadta
Államtitkokat szórtak el az amerikaik egy nyilvános helyen.
Új izraeli offenzíva előtt menedékfelszereléseket szállítanak egymillió ember számára Gázába
Utána megkezdődik a palesztin területen a totális offenzíva.
Előkerült a kormány 10 ezer milliárdos beruházáslistája – durva terveket lepleztek le
Lázár János leleplezte, hogyan költik el az ezermilliárdokat a következő években.
Követett részvények - 2025. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Mi történik, ha kifogyunk a talajvízből?
A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása
Most van csak igazán csúcson a piaci koncentráció
Az elmúlt évek már bőven arról szóltak az amerikai részvénypiacon, hogy pár nagy techcég dominálja az S&P500-at. De igazából az index koncentrációja csak most ért... The post Most van c

Aggasztó vélemény az Otthon Start programról
Ritkán szoktam hírekről írni, mert őszintén szólva a napi változásokról írnak eleget a híroldalak. Viszont az Otthon Start hitelprogrammal kapcsolatban szeretnék reagálni pár véleményre, a
Így bukhatod el a támogatást: a projekt jelenléti ív rejtélyei
A támogatott kutatás-fejlesztési projektek egyik legfontosabb, mégis gyakran alábecsült dokumentuma a projekt jelenléti ív, pedig ezen is múlhat a sikeres elszámolás.

A külföldi beruházások és a klímacélok kapcsolata
A zöld-FDI-t vizsgálva már több kutatás megállapította a korrelációt a megújuló energiahordozókba történő befektetések és a klímaváltozás elleni hatékony fellépés között.
Tényleg a mohóság és lobbi miatt ilyen drága egy-egy gyógyszer?
Nehéz megdönteni azt a vélekedést, hogy a gyógyszergyártók mohósága miatt nagyon drága egy-egy gyógyszer ára. A valóság ennél bonyolultabb: a gyártók ugyanis még így kisebb... The post T


Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
