Bank

Venni vagy bérelni? - A pénzügyi igazgatók örök dilemmája

Portfolio
A vállalatok pénzügyi vezetői gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy egy beruházás megvalósítása túlságosan felborítja az aktuális üzleti év pénzáramlását és hirtelen megterheli a cég tőkehelyzetét, legyen szó egy nagyösszegű innováció, egy eszközcsere vagy éppen egy kapacitásbővítés megvalósításáról. Az egyszeri nagy beruházási költség (capex) mellett azonban ma már elterjedt a fejlesztési kiadások hosszabb időre szétterített, működési költségként (opex) történő elszámolása is egy bérleti vagy egy lízing konstrukció segítségével. Ez ugyan "kíméletesebb" a cash flow-val szemben, ugyanakkor éveken keresztül negatívan hathat a cég EBITDA-jára, és rajta keresztül a vezetők érdekeltségére is, emellett a hr menedzsmenttől az adózásig számos más területre kihat. A capex és az opex közötti döntés szempontjairól és lehetőségeiről beszélgettünk a Softline és a Deloitte szakértőivel, és kiemelten foglalkozunk vele jövő csütörtöki Business and Finance Summit 2018 konferenciánkon, amelyre még nem késő regisztrálni.

Capex és opex az informatikában

A capex és az opex közötti döntés egyik kulcsterülete manapság az informatika, ahol egyre nagyobb teret nyer a hardver- és szoftvervásárlással szemben a felhőalapú technológia. A használatarányosan fizetett informatikai szolgáltatások egyre nagyobb tömegben teszik lehetővé a capex-szel szemben az opex választását a cégek számára - mondta el kérdésünkre Urbán Zoltán, a széles körű informatikai megoldások és szolgáltatások nyújtásával foglalkozó Softline regionális üzletfejlesztési vezetője, aki konferenciánk panelbeszélgetésének is résztvevője lesz.

Az informatikai projektek a megvalósítás és a működési bonyolultsága, valamint az eredménytermelésben és a költségkontrollban betöltött jövőbeni szerepük bizonytalansága miatt (nem is beszélve a technológiai sajátosságokról) nagy rizikójú projektnek számítanak. "Nem biztos, hogy sikerülnek", de az egyszeri nagy, költséges és bizonytalan megtérülésű beruházások helyett egyre inkább rendelkezésre állnak ma már a rugalmasan, használatarányosan végzett informatikai szolgáltatások is, amelyek jóval kisebb kockázati szintet és jóval több önkorrekciós lehetőséget jelentenek a cégek számára.

Urbán Zoltán az előnyök között említette az alábbiakat:
  • opex típusú elszámolás választása esetén jellegükből fakadóan lehetővé teszik a cash flow-ra és a cég tőkehelyzetére, likviditására ható egyszeri sokk elkerülését,
  • gyorsabb használatba vételt biztosítanak (jellemzően egy kész infrastruktúrát kell csak bekötni és használatba venni),
  • elkerülhetővé teszik kihasználatlan kapacitások kialakulását, ezzel a működési költségeken is spórolni lehet
  • a helyi adatközpontok helyett lehetővé teszik globális szereplők földrajzilag kedvezőbb helyszíneken, ezáltal kedvezőbb költségek mellett működtetett adatközpontjainak igénybevételét, ami jobban támogatja a környezettudatosságot is
  • rugalmassága miatt megkönnyíti és meggyorsítja a vállalati összeolvadásokat, felvásárlásokat, lévén, hogy egy nem bebetonozott informatikai infrastruktúráról van szó,
  • a hardverek és szoftverek mellett e szolgáltatási csomagok része sok esetben az informatikai tanácsadás, képzés is,
  • részben ez utóbbi, részben a költséges, munkaerőigényes és bonyolult beruházás "megspórolása" miatt az emberi erőforrás gazdálkodás is sokkal rugalmasabb, hatékonyabb.


Urbán Zoltán

regionális üzletfejlesztési vezető

Softline Kelet-Európa

Az informatikai piacon szerzett több, mint 20 évnyi tapasztalattal rendelkező értékesítési és üzletfejlesztési vezető. Jelentős eredményeket ért el új megoldások és technológiák piaci bevezetése valamint értékesítési... Tovább »

Capex / opex a gyártásban

A Softline által nyújtott szolgáltatások esetben bérleti konstrukcióról van szó, de ha eszközök rendelkezésre bocsátása esetében rendkívül elterjedtek a lízing megoldások is, erről a Deloitte szakértőit kérdeztük.

A capex és az opex közötti "választás" az esetek többségében nem szabad döntés eredménye, hanem alapvetően attól függ, hogy melyik számviteli szabályrendszert alkalmazza a társaság pénzügyi beszámolási célokra - hívta fel a figyelmünket Jenei Mónika, a Deloitte Könyvvizsgálati tanácsadás területéért felelős menedzsere. 2016. január 1-je óta Magyarországon is fokozatosan bővül azoknak a köre, akik a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS-ek) egyedi beszámolási célokra történő hazai alkalmazása mellett dönthetnek, vagy kötelezően át kell térniük IFRS-ek szerinti könyvvezetésre és beszámolókészítésre.

A beszámolóban és az azt alátámasztó könyvvezetés során a gazdasági eseményeket a tényleges gazdasági tartalmuknak megfelelően kell bemutatni, illetve annak megfelelően kell elszámolni. Ez azt jelenti, hogy azt, hogy valamit hogyan számol el valaki számvitelileg, az nem döntés kérdése, hanem azt a tranzakció jellege, sajátossága dönti el. Ez az alapelv érvényes mind magyar, mind IFRS számviteli szabályokat alkalmazókra is.

Kiemelt téma lesz ez Business and Finance Summit 2018 konferenciánkon, ne maradjon le!

Mi a helyzet lízing esetén?

A magyar számvitel szerinti könyvvezetés esetén operatív lízing mellett a bérbevevő továbbra is élvezheti a tartós bérlet, pénzügyi lízing esetén a belőle fakadó finanszírozási forma előnyeit és hátrányait, vagyis pénzügyi lízing esetén az EBITDA magasabb, míg operatív lízing esetén alacsonyabb. Ugyanakkor IFRS-ben a lízing, bérlet elszámolás szabályai 2019. január 1-től a bérbevevőkre vonatkozóan jelentősen változnak.

Az új lízing standard célja a pénzügyi kimutatások felhasználóinak azon irányú aggályainak eloszlatása, hogy a pénzügyi kimutatások nehezen összehasonlíthatók, melynek oka, hogy az operatív illetve pénzügyi lízing esetén alkalmazott számviteli eljárások erősen eltérők, valamint az operatív lízingügyletekről és a gazdálkodók lízingszerződésekből eredő kockázatoknak való kitettségéről adott tájékoztatás korlátozott.

Az IFRS 16 valószínűleg sok vállalatra jelentős hatással lesz. A lízingbevevő felveszi az eszközöket és kötelezettségeket a könyvekbe, habár ezek nem mindig egyenlőek. A lízing költség oldala értékcsökkenésként és kamatráfordításként kerül elszámolásra az eredménykimutatásban, és nem operatív költségként (kivéve azon változó bérleti díjakat, amelyek felmerüléskor költségként számolandók el). Ez azt jelenti, hogy számos kulcsfontosságú teljesítménymutatóra hatással lesz, különösen az EBITDA növekedésére. A cash-flow kimutatásra szintén hatással van, a kifizetéseket meg kell osztani a tőke- és kamatfizetések között.

Mindez a legkülönbözőbb területekre lehet hatással:
  • kulcsfontosságú teljesítménymutatók (KPI)
  • bónusz célok és vezetői javadalmazási rendszerek
  • akvizíciók során fizetendő függő vételár
  • hitel kovenánsok
  • osztalékfizetési képesség
  • szabályozói tőkekövetelmények
  • adók


Attól függően, hogy egy vállalat milyen alternatívát választ, az adózási következmények is eltérőek lehetnek - hívta fel a figyelmünket Tancsa Zoltán, a Deloitte adó-és jogi tanácsadásért felelős partnere. A számviteli elszámolási különbségek a következő években a fizetendő társasági adó összegére is hatással lesznek. Az IFRS számviteli szabályokra áttérő társaságok esetében a tervezéskor nehézséget okozhatnak az új szabályok kapcsán felmerülő értelmezési kérdések, mivel az adóhatóság ellenőrzési gyakorlata még nem ismert. Ilyen esetben célszerű a tervezést időben megkezdeni, hogy egy esetleges értelmezési bizonytalanság esetében lehetőség legyen az adóhatóság álláspontját kérni.

Az új számviteli kezelés arra sarkallhatja a vállalatokat, hogy újragondolják a "lízing vs. vásárlás" stratégiájukat, és/vagy rövid távú lízingre, vagy több változó bérleti díjat magában foglaló lízingre váltsanak, ezáltal minimalizálva a mérlegben kimutatott eszközöket és kötelezettségeket. Természetesen egy eszköz lízingeléséről való döntés, és hogy azt mennyi ideig lízingeljék, számos tényezőtől függ, nemcsak a számviteli kezeléstől. Például néhány lízingbeadó és lízingbevevő nem tolerálja a rövid távú lízingből fakadó bizonytalanságot. A finanszírozás szempontjából azonban a lízing mindig is egy vonzó lehetőség marad sokak számára - hangsúlyozták a Deloitte szakértői.

A témával jövő csütörtöki Business and Finance Summit 2018 konferenciánkon kiemelten foglalkozunk, íme a szekció programja és résztvevői listája:

Venni vagy bérelni? - A pénzügyi igazgatók örök dilemmája
A rendezvényen a CFO of the year 2018 díj is átadásra kerül, a díjra bármely hazai cég pénzügyi, gazdasági vezetője jelentkezhet. Az érdeklődéseket a cfooftheyear@portfolio.hu címen fogadjuk, a pályázati anyagot kérésre elküldjük, és kitöltve ugyanerre az e-mail címre várjuk vissza e hét végéig. A sikeres pályázók díjmentesen vehetnek részt november 8-ai konferenciánkon. Minderről a társszervező Credit Managment Group ügyvezető igazgatója, Szentirmay Péter beszél az alábbi videóban:

Holdblog

Lehet még bárki Joe Biden utódja?

A hétvégén dől el, ki képviseli a demokratákat Donald Trump ellen az amerikai elnökválasztáson. Joe Biden, a jelenlegi elnök mentális állapotában egyre többen kételkednek, a... The post Lehe

KonyhaKontrolling

Megéri még a nyelvvizsga?

Sokaknak nagy célja, hogy nyelvvizsgát szerezzen, ezzel bizonyítsa tudását, illetve remélhetőleg jobb esélyekkel induljon a munkaerőpiacon. Ebben a bejegyzésben a nyelvtanulás és a nyelvvizsga

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Üzemanyagválság felé halad Magyarország, kiadták a figyelmeztetést
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Lecsapott az MNB: 150 ezer ügyfélszerződésben volt hátrányos kikötés